Magyar Vízgazdálkodás, 1983 (23. évfolyam, 1-8. szám)

1983 / 2. szám

Ismeretes, hogy halászatunk-halgazdálkodásunk — a rendszeres szabályozások hatására történt visszaesés után — a csupán részben (a klímában és a topográfiában) megmaradt természeti adottságok alapján, de már Répássy Miklós és kora céltudatos rekonstrukciós munkája nyomán, napjainkra ismét európai élvonalba emelkedett és évi 32 000—35 000 tonnás termelést ért el. A hazai lakosság lélekszámához viszonyítva kedvező eredmények azonban többé már végleg nem tekinthetők a „természet ingyen ajándékának”, mint azt egykor gondolták, hanem mögötte egy céltudatosan felfejlesztett „állattenyésztési ágazat”: a halhústermelés erőfeszítései állnak. Ezek az eredmények nemzetközi viszonylatban is jelentősek és gazdaságosak ugyan, de (különösen gazdaságunk exportra való orientálódását tekintve) mégsem mondhatjuk, hogy lehetőségeink hasznosításában elértük vagy megközelítettük a maximumot. Már csak azért sem, mert az egykor (és évszázadokon át) halastavakként hasznosított és megmaradt, ti. fel nem töltődött, holtágak zöme még ma is kihasználatlan „rejtett tartalék”. Amelynek hasznosítását olykor a történelemben tájékozatlan „környezetvédelem” hamis érvelése is akadályozza: a kereken 7000 ha-nyi holtág alig 1/7-én mindössze 980 ha-on folyik csak ma még belterjes halgazdálkodás, noha az itt létesíthető halasok beruházási igénye lényegesen kevesebb, mint az egyéb tógazdaságoké. E területek azok, amelyekről — utalva a középkori tógazdaságok elterjedtségére — már a történésznéprajzos Bél Mátyás,* a Notitia Hungáriáé tudós szerzője megállapította (1730-ban), hogy „míg a külföldieknek a halasok nagy költségükbe és fáradtságukba kerülnek, a magyarok számára a természet nyújtotta ezeket".

A holtágak hasznosítása, bár nagy hozzáértést és körültekintést kíván, minden hazai és nemzetközi összehasonlítás szerint ma is vitathatatlanul a halgazdálkodás fejlesztésének a leggazgazdaságosabb módja.

Az egyes holtágak természeti (ill. terep-) adottságai igen különbözőek, tehát belterjesítési lehetőségei is azok és így a fejlesztés teendőit is mindig a konkrét elemzések alapján kell meghatározni. A műszaki fejlesztéssel belterjesíthető holtágok fejlesztési koncepciója ezeket az összehasonlító vizsgálatokat igen részletesen végezte el. (A vonatkozó adatokat a vita során Pintér Károly közölte a Tudomány és Mezőgazdaság

1981. 1. számában a 49—53. lap 1., 2. táblázataiban.)

Az itt közölt elemzések és a vita tanulságai is, egyértelműen bizonyítják: a történélmi tapasztalatok hasznosításának és a hagyományos gyakorlati tapasztalatok nyomán feltárt és a lehetőségek vonalán haladó gazdasági-műszaki fejlesztés lehetőségeinek teljes egybeesését (megfelelését). Ami persze, noha ez sem lenne jelenték* Bél Mátyás (1684—1749) a magyar felvilágosodás nagy pedagógus polihisztora, a mérnök térképész Mikoviny Sámuellel együtt az első, történeti forrásértékű magyar földrajz szerzője. Anyagának nagyobb része, a királyi támogatás ellenére, kéziratban (kiadatltínul) maradt.

télén hozzájárulás, (bár inkább csak „minta" értékű, a halhústermelés nemzetközi fejlődéséhez) ismét csak nem jelentheti lehetőségeink szélső határait.

A halhústermelés nemzetközi tapasztalatai (világszintje) korszerű módon tovább bővítik mindezt:

1. A hagyományos utakon haladó kibővített „pontyos-növényevő halastó gazdaság"-szerű hasznosítás — sem meríti még ki a holtágakban rejlő termelési tartalékainkat.

2. Országszerte eredményes kísérletek folynak a Szarvasi Haltenyésztési Kutató Intézetben a holtági angolnatermelés terén, amit az angolna iránti világpiaci kereslet fokozódása különösen kedvezővé tesz.

3. Az új, világszerte terjedő, hálóketreces technológiák bevezetése pedig más nagy értékű halfajok gazdaságos

termelését is lehetővé teszi (mint pl. harcsa és a vicsege).

Vagyis az angolnatermelés, a holtág rekesztés és a ketreces haltartás a holtágak, eddig oktalanul mellőzött és kellőképpen figyelembe nem vett hasznosításában is teljesen új távlatokat nyit és azt mutatja, hogy mind a mai, mind a jövőben kialakításra kerülő programjaink is ismételten új és a kor igényeinek megfelelő tartalommal tölthetők meg.

A konkrét valósághoz tapadó adatok: a történetkutatás információi, az öszszehasonlító statisztika elemzései, a gazdasági műszaki fejlesztés és a tudományos kutatás tapasztalatai, a holtágak hasznosítási kérdésének ilyen sokoldalú megközelítését kívánják — és teszik lehetővé.

P. Károlyi Zsigmond

Horgászok közgyűlése az OVH-ban

A vízügyi dolgozók csaknem 200 horgászt tömörítő Vásárhelyi Pál horgász egyesülete február végén az OVH-ban tartotta évi rendes taggyűlését. Az öszszejövetelen a MOHOSZ képviseletében megjelent Páskándi János osztályvezető, nagybudapesti IB-t Jávori János képviselte, míg az OVH vezetése részéről Varga Miklós elnökhelyettes foglalt helyet az elnökségben.

Dr. Molnár László levezető elnök köszöntötte a számadásra összegyűlt horgászokat, majd átadta a szót Milák László egyesületi elnöknek, aki beszámolójában részletesen elemezte az egyesület élmúlt évi munkáját, örömmel említette, hogy nőtt az egyesületi taglétszám, amely már majdnem elérte a MOHOSZ által ajánlott 200 főt. A tagság elmúlt évi horgásztevékenységét számadatokkal, kilogrammokkal is illusztrálta. Ebből kiderült, hogy az elmúlt esztendőben a ráckevei Duna-ágban 1293, a Balatonon 517, a Velencei-tavon, s más horgászvizeken is több kilogramm halat fogtak a Vásárhelyi Pál horgászegyesület tagjai. Ez azt je- * lenti, hogy az 1981-es 13,4 kilogrammos átlaggal szemben tavaly figyelemreméltó 20,4 kilogrammos átlagot, jó eredményt ért el a tagság. Az 1983-as horgászlehetőségek közül változatlanul megmarad a ráckevei Duna-ág, ugyanakkor teljesül az egyesület horgászainak régi vágya, a Domoly völgyében az Eger patak vizén saját vízterületet kap az egyesület. A munkálatokat a Galgamenti VízitársuJat már 80 százalékban elvégezte, s a haltelepítést a nyár folyamán végzik el, a hét hektáros vizterületen, amely mellett egy horgásztanyát is kialakítanak. Beszámolójában Milák László elnök külön is megdicsérte az elmúlt évben jó munkát végzett Tergulicza György, dr. Horváth János, Fekete Tibor, Decher György és Lukács István horgászokat.

Az elnöki beszámoló után dr. Janovszki Károly az egyesület pénzgazdálkodásáról, dr. Horváth János pedig az ellenőri bizottság munkájáról adott számot a tagságnak. A taggyűlésen Molnár Bulcsú, Dán István, Szalánczi Béla, Páskándi János és Jávori János mondta el véleményét, adott hasznos tanácsot és tájékoztatót. A taggyűlés résztvevői a beszámolót elfogadták, majd megválasztották az egyesület horgászmesterét és az ellenőri bizottság új tagját. A horgászok összejövetele filmvetítéssel ért véget.

(sz. I.)

Milák László egyesületi elnök beszámol a tagságnak