Magyar Vízgazdálkodás, 1983 (23. évfolyam, 1-8. szám)
1983 / 8. szám
VÍZÜGYI LAPOKBAN OLVASTUK: VÍZKUTATÁS A vízkutató és fúró vállalat híradója Nemrég igen értékes dokumentum ikerült elő a hévízi gyógyiszap alkalmazásának módjáról. Hosszú ideig a Hévízi tóban képződött iszapot kizárólag fürdőzés közben — főként az alsó végtagok — gyógyítására „iszapfürdőiként" használtaik. Később a tó vizét levezető túlfolyó csatornába leülepedett iszapot kitermelték, és akikor már a beteg bármely testrésze —elsősorban a miai gyógykórházbain — „liszappakolásban" (iszapgöngyöJésben) részesülhetett. Csikós Ferenc fotóján láthatjuk azt az elektromos belvizet átemelő szivattyútelepet, amelynek az a feladata, hogy Abádszalóik, Tiszaderzs, Tiszaszentimre és Kunmadaras határainak egy részéről gyűjti össze a belvizet és emeli át a Tiszába. Újabb nagy VIZÉP-siker — címmel fotókkal illusztrált tudósítást közöl a lap Tímár Máté tollából arról, hogy a XVIII. kerületben a Lakatos utcában átadták a 60 méter magas 3000 köbméteres tározóténfogatú víztornyot, amely a lakótelep vízellátási rendszeréhez kapcsolódva a térség több tízezer 'lakosának jobb vízellátásáról gondoskodik. Az ünnepélyes átadást követően Kovács Antal államtitkár, az OVH elnöke kitüntetéseket adott át a víztorony létrehozásában kiemelkedő munkát végzett dolgozóknak. A szaiíkszentmá'rtoni térség kavicstenmelésének gondolata már 20 évvel ezelőtt felvetődött. Most a kutatások, a feltárások, a hatósági egyeztetések és engedélyezések után megkezdődött az öblözeti kotrás beindítása. Á piaci igényekhez igazodva évente mintegy 10 hektár terület kitermelését tervezik a szalkszentmártoni öblözetben, amely a vállalat második ilyen jellegű vállalkozása. A bányanyitás Dunaújváros—Dunavecsén keresztül a déli országrész kavicsellátási gondjait csökkenti, s előnye az is, hogy a kitermelés után egyenletes mélységű többféle hasznosítási lehetőségű nyílt vízfelület alakul ki, amely a lakosság üdülési igényeit is kielégítheti. VIZEINK Az ivóvízellátás Borsod-Abaúj-Zemplén megye jelentős részén ókoz még gondokat. Az úgynevezett „nitrátos” községekbe a csecsemők és terhes mamák részére juttatott „zacskós víz”, ami évi mintegy 4 millió forintba kerül, nem «lehet végleges megoldás. A VI. ötéves tervben 42 község kap egészséges ivóvizet, de a megyének még így is mintegy 140 települése marad jó kút nélkül. A Hazafias Népfront Borsod megyei Bizottsága több vállalat és intézmény — köztük a VÍZI G-képviselőinek részvételével tanácskozást tartott, amelynek az volt a célja, hogy akciót szervezzenek és széles körű összefogással segítsék és gyorsítsák a jó kutak és víznyerőhelyek megteremtését. Elsősorban társadalmi munkával, a vállalatok segítségével tervezik, hogy a már előirányzott vízműépítéseken feilü'l a megye több településén egészséges ivóvizet adó jó kutakat 'létesítenek, »illetve egy-egy régi kutat felújítanak, rendbehoznaik. Szemle 13. •. 1 ÉVFOLYAM, 6. II SZÁM-É 1979. Július ¥ A .VÍZGAZDÁLKODÁSI TUDOMÁNYOS KÜTATÖ_ KÖZPONT HÍRADÓJA Az OVH a MEDOSZ-szal és a HVDSZ-szel közösen október 18-áin rendezte meg második alkalommal az ágazati újítási börzét és propaganda napot. A börzére 36 szerv, összesen 162 újítást és 43 szabadalmazott találmányt ajánlott fel átvételre. A VITUKI ebből 35 találmánnyal és 10 újítással vette ki részét. Az intézet feltalálói és újítói által kidolgozott megoldások zöme a következő témaköröket ölelte fel; vízkezelés fejlesztése és tipizálása (3), közüzemi és ipari szennyvizek tisztításának fejlesztése (21), üzemelés és irányítástechnika fejlesztése (10), földműépítés fejlesztése (3) és öntözőrendszerek fejlesztése (3). VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! Dl/l/ híradó A DUNÁNTÚLI VÍZÜGYI ÉPÍTŐ VÁLLALAT PÁRT ÉS GAZDASÁGI VEZETŐSÉGÉNEK LAPJA Az idei munkavédelmi vizsgák tapasztalatairól Zsebe Iván munkavédelmi csoportvezető adott tájékoztatást a lapban. Ez évben mindenkinek meg kellett jelennie a bizottság előtt, akinek vizsgakötelezettségét a munkavédelmi szabályzat előírta. Körülbelül 600 ember tett vizsgát, s mint Zsebe Iván elmondotta, a fizikai dolgozók meglepően jól felkészültek. Hogy igazán elégedettek lehessünk — nyilatkozta a csoportvezető — most már az kell, hogy a gyakorlatban is betartsák a dolgozóik a munkavédelmi előrásokat. 28