Magyar Vízgazdálkodás, 1983 (23. évfolyam, 1-8. szám)

1983 / 7. szám

Rizsparcella vízellátó öntöző szivattyúja tőség rá, hogy az azóta elhunyt dr. Szebellédy Lászlón óval megszervezzük — Európában az elsőik .között — a víz­­minőségvizsgáló laboratóriumokat. Ezek a laboratóriumok azóta a vízügyi igaz­gatóságok vízvédelmi tevékenységének alappilléreivé váltak. Ugyancsak eb­ben az időszakban aktív részvevője vol­tam annak a törekvésnek, amely a víz­építés gépesítésére irányult. —■ A gépészeti ismeretek haszna .., — Igen! Most aztán jól jött mindaz amit a MÁVAG-ban elsajátítottam ezen a téren. Megalakult a Vízgépészeti Vál­lalat, amely magába foglalta a gyulai és kunhegyesi öntözővállalati műhe­lyeket is. A gépesítés eredményeként a VIZIG-eíket elláttuk a legkorszerűbb gé­pekkel — főleg földmunkagépekkel. Az üzemeltetést, a javítást műhelytelepek biztosították. — Ez testhez álló feladatnak bizonyult? — Bármennyire érdekelt, bármennyire lekötött ez a munka, az élet ment to­vább . . . 1958-ban, részben megtartva munkakörömet az üzemi gépesítési osz­tályon, megbízást kaptam az OVF el­nöki titkárságán a műszaki titkári fel­adatok ellátására. Két évvel később ki­neveztek az igazgatási osztály vezető­jének. Emellett a műszaki titkári teen­dőket is elláttam. Ebben az időben sok­sok javaslatot, szakvéleményt kellett el­készítenem különböző tárgyalások, ér­tekeztetek, kollégiumok részére. Részt vettem az akkori új vízügyi törvény elő­készítésében is. Most utólag beváltha­tom, ez a sokirányú, rengeteg új isme­retet kívánó munkakör a napi munka­időin túli lekötöttséget kíván meg tőlem. — S még újabb munkakörök követ­keztek. — Valóban. 1963-ban az OVF Dunai és Tiszai Vízi Nagylétesítmények Beru­házó Vállalathoz kerültem. A járulékos, vagyis a főművekikel nem közvetlen kap­csolatban álló munkák ügyeit intéztem. 1965-ben kineveztek a Középdunavölgyi Vízügyi Igazgatóság igazgató-helyettes főmérnökének. — A nagy árvíz esztendejében ... — Nos, 1965 különösen emlékezetes év az Igazgatóság életében. 1897-től számítva, 68 esztendő árvizeit figyelem­be véve, ekkor vonult le a Budapest fe­letti Duna-szakaszón a legnagyobb ma­gasságú és 'leghosszabb tartósságú (jég nélküli) árvíz. A védekezés május és jú­lius között megszakítás nélkül 70 napig tartott. Műszakonként ötezer ember vé­dekezett. Valóban nehéz volt 70 napig helytállni. De hát bíztunk az emberek­ben, s egy kicsit a jó szerencsében is. Hetven napig alig pihentem otthon, a családnál. A védekezés központi törzse a hivatalban töltötte az éjszakákat. De elmúlt a vész! Megkezdődött a „béke­beli" munka. Helyreállítani a megron­gálódott gátakat, a Kvassay-zsilip el­záró szerkezetét, folytatni a dunaújvá­rosi partvédelem építését, korszerűsíteni a szivattyútelepeiket, felépíteni az új vízminőség-vizsgáló laboratóriumot, foly­tatni a belvízrendszerek korszerűsítését, a dombvidék vízrendezését, a Zagyva szabályozását, gondoskodni az öntöző­vízről és rendezni a Ráckevei Duna­­ágat. .. Észre sem vettem elszaladt há­rom év. Közeledett a nyugdíj. Jöjjenek hát a fiatalok! Hátra volt azért még az 1969-es esztendő. Ekkor, műszaki­­gazdasági tanácsadóként újra műszaki kérdésekkel foglalkozhattam. Javaslatot készítettem a Kvassay-zsilip helyreállí­tására, árvízvédelménék fokozására. És ezzel a szolgálatom véget ért... Két fiaim megnőtt, családot alapított, gon­dolnom kellett velük is. A legjobbkor jött a szabad idő: családi összefogás­sal emeletet építettünk erre a pesthi­degkúti házra, amelynek emeletén most beszélgetünk, Laci fiam „Számítógé­pes" villamosmérnök. Gyuri vízügyes, a vízellátás és csatornázás üzemménnöke, az OVH-ban dolgozik. Nagyapám kör­zőjének van örököse . .. — Simonfai László pályáját végig­jártuk. De még mennyi mindenről nem beszéltünk. Az elismerésekről. A kétsze­ri arany fokozatú Munka Érdemérem­ről, a „Szocialista Munkáért" kormány­kitüntetésről, hogy csak a legfonto­sabbakat említsük. S nem beszéltünk Simonfai László tudományos, oktatási, szakírói, előadói, szakértői, társadalmi műszaki tevékenységéről ... — Vízimérnöki pályámon mindig von­zott az öntözés. Különösen az öntöző­víz-szolgáltatás a gépi vízemelés, a szi­vattyúk működésének titka. És még va­lami, amivel akkor kevesen foglalkoz­tak: az üzemgazdaság kérdése. Bár ab­ban az időbein már sokfelé műüödtek korszerű belvízszivattyú telepek, az ön­tözővízszivattyú, az esőző öntözés gépé­szeti, üzemgazdasági kérdései megle­hetősen feltáratlanok voltak Úgy érez­tem, hogy a gyakorlatban szerzett ta­pasztalataim, megfigyeléseim — vala­mint a szakirodalom tanulmányozása és gyűjtése — elegendőek ahhoz, ogy tu­dásomat, következtetéseimet másokkal is megosszam. Mindenekelőtt a fiatal műszaki szakemberekkel. Erre kaptam lehetőséget a Hidrológiai Társaság ke­retében és a Mérnöki Továbbképző In­tézetben tartott előadásomon. A Bu­dapesti Műszaki Egyetemen a mezőgaz­dasági vízgazdálkodás, a vízemelés gé­pei és üzemük című tantárgyat ad­tam elő. (Óraadó, illetve meghívott elő­adóként.) Előadásaimról több egyetemi jegyzet is készült. —- S könyvek is íródtak. A Géptan és Gépüzemtant már említettük. De em­líthetünk további könyveket is ... — öntözőszivattyú című könyvem 1955-ben jelent meg a Műszaki Könyv­kiadónál. Akkoriban csak így hívták — mert közkedveltté vált — „a kis barna könyv". Több öntözéssel foglalkozó könyvben társszerzőként írtam az ön­tözés-üzemelés, gépesítés- gazdasá­gosság című fejezeteket. Közreműköd­tem szabványok készítésében, s egy sor beszámolót, tanulmányt, szakcikket ír­tam. 1960-ban a Magyar Hidrológiai Társaság a vízgépészet terén végzett tudományos munkásságom elismerése­ként Kvassay emléklappal tüntetett ki. — 'Beszélhetnénk aztán a különleges megbízásokról is. — 1950-től kezdve, csaknem 15 esz­tendőn át rászt vettem a Magyar—Ro­mán Vízügyi Vegyes Bizottság tárgyalá­sain. Előbb szakértő tagként, majd 1959 és 1964 között a Magyar Népköztársa­ság meghatalmazott képviselőjének he­lyetteseiként. De hadd kerítsek sort egyik legkedvesebb megbízatásomra, „vizes” emlékemre. 1960 nyarán az OVF veze­tése olyan időszaki — negyedévenként megjelenő — lapot kívánt kiadni, amely beköszöntő szavai szerint a vízügyi dol­gozók szélesebb köréhez kívánt szólni. Erre a mostani beszélgetésre készülve előkerestem a Vízgazdálkodás 1960-as első számát. Rátaláltam egy írásomra — nevezhetem riportnak is —, amely a Szolnoki Vízügyi Igazgatóság életét mutatja be ... Részt vettem a lap meg­indításában, három éven át a folyóirat felelős szerkesztője voltam. Lektoráltam a közlésre szánt anyagot, rendeztem az ábrákat, szerkesztettem a fényképeket, a táblázatokat, korrigáltam a „kefé­ket", „tördeltem" a lapot. A szerkesztő bizottság dr. László Ferenc főszerkesztő vezetésével gondoskodott a közlendő anyagról. Állandó olvasója vagyok az utóbbi esztendőben megújult, színes címlappal megjelenő Magyar Vízgaz­dálkodásnak. Nem kis büszkeség lát­nom, hogy vízügyi lapunk, követve a 24 esztendő előtti célkitűzéseket, egyre fejlődik, egyre tartalmasabbá, egyre ol­vasmányosabbá válik. Egyszóval férfi­korba lépett... Egykori szerkesztőként tán érthető az örömöm. Kása Csaba 18

Next

/
Thumbnails
Contents