Magyar Vízgazdálkodás, 1983 (23. évfolyam, 1-8. szám)
1983 / 6. szám
Csendélet Gönyűnél Komáromtól Régensburgig a tenyerükben volt a Duna. Gönyű két világháború közötti kiváltságos helyzetét Trianon magyarázza. Vesztesek közt egy nyertes. Itt lépnek fedélzetre a vámőrök, itt szeneinek a hajók, itt Vesznek élelmet magukhoz a hajósok, itt állnak a kormánykerékhez a gönyűi révikalauzok. A következő kikötő, Pozsony már külföld. Egymás után nyíltak a vendéglők, az üzletek. A fogadóban öt-hat nyelven beszéltek. Sok küszködő, lételemétől megfosztott település között Gönyű építkezik, városiasodig szinte reformkori lázban ég. A tanácselnök azt kérdi tőlem: „Tudja hány mészáros volt itt ötven éve? Nyolc!” „És most hány van?” „Egy!" Komáromé a vám, a határátlépés, s övék a kikötő is, amely egykor Gönyű aranybányájának számított. A tanácselnöki iroda falán hajósnaptár. A hajósmúlt emlegetése még mindig meg-megemeli a mellkasokat. Beleszámítva a nyugdíjasokat, ma is háromszáz hajós lakja Gönyűt. Még számon tartják a régi révkalauz dinasztiák maradékait: a Németh-eket, a Szekendi-ket, a Sörös-öket. Hivatalosan persze a révkalauzokat leírták. „Kiszorított minket a radar/ — morogják az öregek. — Ha egyszer az köll a mostaniaknak. Csak meg ne járják!" Hiába dörmögneik az öregek, a radar éjjel is lát, ködben is lát. A technikával nem versenyezhet az ember. Még akkor sem, ha álmából felriasztva, éjjeli sötétben megmondja, hányas folyamikilométer következik. A műszerrel nem lehet versenyezni. De ahhoz még a radar sem eléggé mindentudó, hogy mindenkit nyugdíjaztasson. Azt még nem tudja megcsinálni. Az uszálykalauznak még biztos a kenyere. Ha időnként olyan száraz is, hogy megrágni sem lehet. Huszonöt uszálykormányost tartanak számon a Dunán, két-három kivétellel gönyűie'k. Közülük egyedül Paulovics Ferencet találom otthon. De ő is táviratot húz ki a zsebéből: „27-én reggel jelentkezzen szolgálatra Komáromban, a Sopron motorosán." Holnap tehát már őt is hiába keresném. Szálas, nagy testű, olajos bőrű, göndör hajú férfi Paulovics Ferenc, ötven esztendős. Az arcán, minden mozdulatán az a harmic esztendő, amit a Dunán töltött. Jókai rajzolta ilyennek a múlt század dunai hajósait. Viharvertnek, keménynek mint a tölgy, dörmögő hangúnak, mint a medve. — Mi történik, ha holnap nem jelentkezik a kikötőben? — A Sopron nem indul el. Miért, mire gondolt? — Beugrik a tartalék! — Nem vagyunk mi annyian! — S ha elindulnak maga nélkül? — Nem ettek bolondgombát! A hajóvonta uszályaiért én vagyok a felelős. Anyagilag is. Én csatolom fel, én csatolom le az uszályokat. Én állok be velük a zsilipekbe, a hidakba, a zsilipaknáikba. Én fizetem a kárt.. . Ha akarja, összeszámolom, hányán fizetnek közülünk kártérítést. Részletben vonják a fizetésből. Nagyobb havaria után mondjuk tíz-tizenöt évig. Mi az idegeinkkel élünk uram! Ügy vagyunk vele, hogy elmegyünk egy útra, de nem biztos, hogy visszajövünk. Gondolom, érti? —• Maga mindig visszajött? —• Leikopogom előbb. így ni, alulról, bal kézzel. Én visszajövök uram, mert nem megy föl a vércukrom. Nem engedem fölmenni. Házam van, családom van. Engem várnak. — Amúgy felmenne a vércukra? ' — Nem kérdezné ezt, ha eljönne velem Komáromtól Regensburgig I Persze ősszel vagy télen. Amikor a hajók orra durrog a jégtől. Nem kérdezne semmit. Beszélne magának a kormányállás. Ketten valahogy ellökdösnénk egymást. Négy nézetméteren. A két nagykerék meg a kormánydob társaságában. Ott toporgok én az uszály legvégén, a kormányállásban. Mint a tűzoltó ló. Az eső bevág, a szél átfütyül a fülemen. Télen a hó belepi a sapkámat. A szemöldökömre ráfagy a zúzmara. — A kabinban? — Ha az magának kabin! Kívülről tán annak látszik. Pedig csak kormányállás. Mondom, a szél átjáró vendég benne. Kályha van, a vállalat nem ad hozzá tüzelőt. Kerékállásba nem jár. A hajós leleményes, majd szerez. Jó, szerez! De kinek fűt? A Dunának? Az ártéri fáknak? Az ételt kötélről engedik le a vontatóról. A maradékot. A macska nem enné meg. Az uszálykalauznak az is jó. Mosdás, borotválkozás vödörből. A ruha, a bakancs nem kerül le az emberről. Ügy kuporodik le az ember, ruhástól, szénporosan. De legyen valami képe a fekhelyről is! Képzeljen el egy fapadot. A hossza hetven centiméter, a szélessége harmic. Ne kérdezze, hogy ki tervezte. Nem fekhelynek tervezték. Régen a hajók éjjelre horgonyt vetettek. Az uszálykalauz kiment a partra, szállást vett. Ez már régen volt. Azóta éjjel is megyünk. Kabinja, ágya van az utolsó matróznak is. Nekünk nincs. Azért már szólnak, ha a fapadhoz hozzátoldunk egy fél métert. Az ember néha ledőlne 20 percre. Dehát nem dől le. A kapitány nem látja a kerékállásban, máris a mikrofonba szól: „Alszik a kalauz?” — Éjszaka csak nem szól bele? —• Mondtam, hogy a kalauz anyagilag is felel a rakományért. A hajó éjjel is megy. A zátony, a szűkület, a kanyar nem tűnik el éjszakára. Az uszályokon 320 vagon benzin. Maga aludna? — Mégis, mennyit alszik egy úton? — Ügy napi két órát. Alszom? Jobb szó, hogy elzsibbadok. Egy-két órára elzsibbadok a fapadon. Komáromtól Régensburgig egy hét az út. Régensburgban kikötünk, teszem azt reggel hétkor. Déli tizenkettőkor már jövünk vissza. Egy másik vontatóval. Szolgálatban. Csodálkozik, hogy sokan nyögik a kártérítést? —• Túlórát fizetnek? — Nem jár. Olyan a szolgálat, hogy két hétig úton vagyunk, aztán lehet, hogy másfél hónapig a nevünket is elfelejtik. Lehet. De az is lehet, hogy karácsony estéjén hozzák a táviratot. „Azonnal induljon Komáromba!!" Akad aki ünnepre beteget jelent. Az ilyesmi nem kenyerem. Ha jön a távirat, a gyerek leszáll az ölemből, az asszony csomagolni kezd. Néha azt mondják: bolond vagyok. Bolond! De miattam még nem állt egyetlen uszály sem. — A kereset? — Ezerháromszázötven az alapom. Ha utazom, tetéződik. Négyezerötre, ötezerre. Ha nem utazom, marad az alap. — Nyugdíjkedvezmény? — A folyami hajóst nem illeti meg. Csak a tengerészt. — Sosem gondolt arra, hogy otthagyja a Dunát? — Nem! A vállalattól én még üdülőjegyet nem kaptam. Amikor két hét múlva hazajövök, eldőlök, mint a zsák. A család azt hiszi, nem kelek föl többet. Egyszer szóltunk a munkakörülmények miatt, megfenyegettek. Régebben jobban becsülték a hajóst. Nem tudom, miért, egyre hátrébb taszítanak bennünket. De én nem a vállalatnak hajózom. Én a Dunának hajózom uram! Úgy jövök le a hátáról hatvanévesen, hogy rossz szót ne ejtsen rólam a Duna ... A hajók ott járnak el a gönyűi magas part alatt. Nem kötnek ki, miért kötnének? Gönyű egy a vízparti községek közül. Lakói Győrbe járnak vagy a községhez tartozó nagyszentjánosi állami gazdaságba. A gazdaság növény- és állattenyésztéséről ismert. Meggye aranyérmet nyert az erfurti gyümölcskiállításon. Annak már két esztendeje, hogy a kikötőben felavattak egy új hajót. Azért itt avatták fel, mert a „Gönyű" névre keresztelték. Sokan összegyűltek a Duna-parton, tán ezren is. Pezsgőspalack durrant az új hajó orrán. Azóta csend van, a „Gönyű” valahol mesze szeli a vizet. így múlik a világ dicsősége. Kása Csaba 18
