Magyar Vízgazdálkodás, 1982 (22. évfolyam, 1-8. szám)
1982 / 3. szám
'Serkentsük tudatosan AZ ÚJ IRÁNTI TENNIAKARÁST и. Cikkünk első részében, amely lapunk előző számában jelent meg, röviden utaltunk arra, hogy a gazdasági élet terén tapasztalható gyors változásokhoz történő igazodás folyton új megoldásokat, eljárásokat igényel. Ez a magyaráztata annak, hogy napjainkban előtérbe került az innovációval és a kreativitással kapcsolatos problémák beható vizsgálata. Utaltunk arra is, hogy mivel egyre inkább az alkotóképes emberek munkájától függ egy-egy szervezet tevékenységének sikere, azért vízügyi szerveink vezetőinek is minden erejükkel elő kell segíteniök munkatársaik alkotókészségének kibontakoztatását és fejlesztését. Cikkünk második részében azokat az eszközöket, módszereket és eljárásokat szeretnénk vázlatosan bemutatni, melyek hasznos segítséget nyújthatnak az alkotóképesség kibontakoztatásához. Mielőtt azonban ezeket a témákat érintenénk, indokoltnak látszik röviden kitérni az alkotás folyamatával kapcsolatos kérdések vizsgálatára. Az alkotás folyamata Már Arisztotelész megfogalmazta az alkotó tevékenység egyik feltételét, amikor ezt mondta: „Aki valamit jól akar megoldani, annak először alaposan szembe kell néznie a dologgal". Descartes összesen húsz pontban foglalta össze az alkotó problémamegoldás alapjait. Ez a húsz pont az alábbi négy szempont köré csoportosítható: — előítéletek elkerülése és figyelmen kívül hagyása; — a probléma részletes és pontos elemzése; — lépésenkénti előrehaladás a megoldásban; — valamennyi lehetőség feltárása és mérlegelése. Guilford az alkotó folyamatot a részletes elemzés után az alábbi négy fázisra osztotta: — előkészítés (adatgyűjtés); — megfontolás (a megoldás „érlelődése"); — a nagy ötlet pillanata; — a megoldás ellenőrzése. Az ókori tudósok megállapításai és korunk kutatási eredményei alapján az alkotó gondolkodás folyamatában az alábbi szakaszok találhatók meg: 1. előkészítési fázis, 2. lappangási fázis, 3. felismerési fázis, 4. igazolási fázis. Az előkészítési fázis a probléma felfogását és a problémára vonatkozó információk összegyűjtését foglalja magában. A lappangási fázis olyan várakozási idő, amelyben nem tudatosan keressük a megoldást. A harmadik fázisban előáll a megoldás hirtelen felismerése. Ennek a megoldásnak az ellenőrzése és igazolása a negyedik fázisban történik. Ezek a fázisok azonban egymással igen összefonódva jelennek meg, mivel olyan dinamikus, összefüggő folyamatról van szó, melyet pontosan elhatárolt fázisokban nem lehet teljesen megragadni. A folyamat minden alkotónál azonos, a különbség csupán a technikában, a gyorsaságban és a probléma igazolásában rejlik. Probléma akkor áll elő, ha az egyén meghatározott célt akar elérni, azonban nem tudja, hogyan juthat ehhez a célhoz, teháí nem tud felhasználni jól ismert specifikus eljárásokat, vagy specifikus technikákat és műveleteket. Nem beszélhetünk problémáról akkor, ha az egyén azonnal tud válaszolni, mivel fel van készülve a helyzetre. Minden olyan szituáció, amely felkészületlenül találja az egyént az azonnali adekvát reakcióra, problémát vet fel, melynek megoldása meghatározott (néha csak minimális) újszerűséggel jár. A következőkben röviden tekintsük át az egyes fázisok jellemző vonásait. Az előkészítési fázis az ismeretek gyűjtésének ideje. A kreativitás minősége határozza meg, hogy mi történik ezzel a nyersanyaggal. Ez a fázis abban a pillanatban kezdődik, amikor a tevékenységre való késztetés felbukkan. E fázis tartalma a probléma jellegétől, a problémára vonatkozó tudástól és az egyén szokásaitól függ. A kreatív egyén ebben a fázisban mindenfajta tapasztalatot és ismeretet felvesz anélkül, hogy azokat előzőleg megvizsgálná, vagyis anélkül, hogy mérlegelné, mi lehet fontos és mi nem fontos. Ezzel egy széles bázist hoz létre, amelyre felépülhet a tulajdonképpeni kreatív folyamat. A nem kreatív egyén sztereotipiák szerint kategorizál, és ezért sokkal kevesebbet, csak a legegyszerűbb tapasztalatokat fogja fel. A lappangási fázis a probléma nem tudatos mérlegelését és a megoldás keresését foglalja magában. Minél kötetlenebbek maradnak a tapasztalatok, annál kreatívabb lesz a folyamat. Ha a tapasztalatok sztereotipiák szerint rendeződnek el, akkor nem lesz lappangási fázis, és nem lesz kreatív folyamat. A felismerési fázis egészen önkéntelen mozzanat, melyben az előző fázis anyaga világos, értelmes felismeréssé alakul át, mely hirtelen bukkan fel. Mivel ezt az élményt rendszerint nagyon erős érzelmek kísérik, az előkészületlen egyén ezt gyakran elnyomja vagy gátolja. Az egyénnek egyidejűleg ettől a belátástól el is kell távolodnia ahhoz, hogy a felismerést világosabban meg tudja fogalmazni és közölni tudja. A kreativitás nélküli egyén a belátási fázishoz nem juthat el, mivel hiányzanak a lappangási fázis feltételei. A tapasztalatok nála sztereotip kategóriákban rendeződnek. A folyamat befejező része az igazolási fázis, amelyben az új felismerést ellenőrizzük, kipróbáljuk és egészen addig alakítjuk, amíg megfelel az igényeknek. Ebben a fázisban jelentkezik a legnehezebb feladat, nevezetesen a kommunikáció, amely azt jelenti, hogy a szubjektív felismeréseket objektív, szimbolikus formákká kell átalakítani. Ebben a fázisban az egyénnek a szilárdság és a megkülönböztetés képességével kell rendelkeznie ahhoz, hogy meg tudja ítélni: felismerése valóban új-e és megfelel-e a megoldandó problémával kapcsolatos igényeknek. A megtalált megoldást az alkotó tervszerű értelmi műveletekkel bizonyítja. A kialakult eredmény alapján úgy sorakoztatja fel az adatokat, hogy abból a megoldás nyilvánvalóan következzék. Az ellenőrzés szakaszába tartozik: 1. a további munka pontos meghatározása, 2. az eredmény alapján a gondolatmenet mellékhajtásainak végiggondolása. Az alkotás folyamatával kapcsolatos kérdések lezárásaként indokoltnak látszik néhány olyan gyakorlati kérdést is felvetni, melyek hozzájárulnak az alkotó munka hatékonyabbá tételéhez. Célszerű abból kiindulnunk, hogy meg kell ragadni az alkotásra egyénileg legalkalmasabb napszakot és az alkotás óráiban ki kell zárni a külső világ zavaró hatásait. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy a külső környezettől teljesen el kell szigetelődni, hiszen sokan még a legzajosabb körülmények mellett is képesek eredményesen elmélyülni tevékenységükben. Ez természetesen egyénenként változó. Általában akkor sikerül leginkább a környezet figyelemelterelő hatását csökkenteni vagy megszüntetni, ha figyelmünk egyetlen eseményre vagy tárgyra irányul. Sokszor már a telefon megcsörrenése vagy a környezetben uralkodó beszédmoraj is elegendő ahhoz, hogy elűzze az alkotó szellemi állapotot. Ilyenkor a mozgás például elősegítheti a befelé fordulást, mivel hozzájárul a tudat kikapcsolódásához és lehetővé teszi a tudat alatti alkotóerő működésének beindulását. 16
