Magyar Vízgazdálkodás, 1982 (22. évfolyam, 1-8. szám)
1982 / 2. szám
A SZAZAID SODRÁSAIN! * * * * * * * Az emlékezés, a visszatekintés nem mindig magánügy. Akadnak pályák, életutak, amelyekről elfelejtkezni: a köz vesztesége. A magyar vízügy e századi történetének is vannak szereplői, akik tapasztalatban, tudásban, küzdelemben gazdag évtizedeket tudnak a hátuk mögött. Folyóiratunk sorozata őket szólaltatja meg, őket mutatja be. Д TERMÉSZET TÖRVÉNYEIBEN GONDOLKODNI Beszélgetés Dobos Istvánnal Közel a vasúti töltéshez, mégis kisvárosi csendben él Dobos István és felesége. Szerény egyszerűséggel berendezett, két személyre méretezett kis budai lakás. Ami feltűnik, egy hatalmas, faragott ingaóra, amely családi örökség. Még a házigazda nagyapjának ütötte az időt. Dobos István legalább ilyen büszke a csöppnyi hallban megbúvó, ovális alakú fametszetre — ennek hátlapján Erkel Ferenc menyének ajándékozó sorai olvashatók. A házigazda rokonságban van az Erkel családdal. — .Kezdjük azzal amivel e beszélgetések általában indulnak: a gyermekkorral. — Itt lakom a tizenegyedik kerületben, de nem a fővárosban nőttem fel . .. — Érezni a kiejtésén ... — Gyula, Békés, a Körösök völgye — ez az én eszmélésem tája. Gyulán születtem 1910-ben, Békésen jártam gimnáziumba. A mi vidékünket hol az aszály pusztította, hol az árvíz és a belvíz. Az embereket a tüdőbaj tizedelte meg. Tízesztendős kisdiákként ismertem meg a Kettős-Köröst, a mély vízben tanultam úszni. A következő évben már nyolc kilométert leúsztam, megesett, hogy az árvíz sodrával Doboztól a Békés alatti szivattyútelepig vitettem magamat. Vonzott a folyó, vonzottak a vizek, anélkül persze, hogy sejtelmem lett volna későbbi pályafutásomról. Mindenesetre, azt tudom, hogy el-elgondolkoztam a természet törvényein. Megfigyeltem a zátonyok vándorlását, hallgattam az egymást koptató kavicsok hangját. — A hivatás-választás nyilván későbbre maradt . . . — Későbbre, de ezek a gyermekkori emlékek sohasem halványultak el. A lökést azonban az adta meg, hogy a családban az elődeim között már voltak vízügyesek. Az ő példájuk, vagy inkább így mondom: szolgálatuk sarkallt engem. A szolgálat szót használom, mert ők írásban vagy szóban ezt hagyták rám: hazám és népem szerétét, demokratikus felemelkedésük szolgálatát. — Kik voltak ezek az elődök? — Anyai nagyapám, Gallacz János műszaki tanácsos, a Földművelésügyi Minisztérium vízépítészeti kerületi felügyelője aki, 1896-ra megírta kétkötetes 600 oldalas művét, a következő címmel: ,,Monográfia a Körös-Berettyó völgy ármentesítéséről, ezen völgyben alakult vízrendező társulatokról." A monográfia ma is ismert és használt forrása a magyar vízügy történetének. Hadd mondjam el még Gallacz nagyapámról, hogy az 1879-iki szegedi árvíz idején részt vett a mentési munkálatokban. Két hétig nem került le róla a ruha, nagyon megbetegedett. Szegedi működéséért több kitüntetést is kapott. Még annyit, hogy a nagyapám felesége, Csicseri Ormos Janka révén voltunk rokonságban Erkel Ferenc zeneköltő családjával. Az Ormos család — különböző fokon — rokonságot tartott három aradi vértanú: Damjanich János, Kiss Ernő és Lázár Vilmos családjával is .. . Különös módon, apai dédapám szintén kapcsolatba került a folyókkal, pontosabban a Dunával. Dobos János, aki 1847—48-as országgyűlés református lelkésze volt, és aki a százas ceglédi küldöttséget vezette Turinba, Kossuth Lajoshoz, az óbudai reformátusok lelkipásztoraként ezeket a sorokat jegyezte föl az 1838-as árvízről: ,,A márcziusi nagy Duna-ár, mely már egész télen készült, de csak márczius 13, 14., 15., 16-án tört ki hallatlan pusztítással, elborító egész városunkat. Minekutánna a víz a Kis-Czell utcai kerteknél betört 14-én du. 1 órakor, du. 5 óráig megteltek mind a mélyen fekvő Parlament előtt elsüllyedt, de úszóállapotba tett roncsváz 16 Tanyahajó kiemelése Óbudán 1946-ban
