Magyar Vízgazdálkodás, 1982 (22. évfolyam, 1-8. szám)
1982 / 6. szám
ba való visszabocsátásuk). Ehhez képest tehát a szennyvízöntözés egy olyan szennyvíz-elvezetési — ártalmatlanítási — elhelyezési műszaki-gazdasági folyamategység, amelyben az elöntözés nem önálló vízgazdálkodási (vízhasznosítási) célt szolgál, nem elsődleges öntözési célú vízhasználat, hanem a szennyvíz-ártalmatlanítás és befogadóba juttatás egységes folyamatának az egyik sajátos eleme. A szennyvizekkel kapcsolatos vízgazdálkodási érdekek vízjogi rendezésének is természetesen mindig e tényállás teljességét kell átfognia, s egyes elemeit funkciójuk szerint kell a vízjogi jogosítvány-kötelezettség hálózatába befoglalnia. A „szennyvizöntözés" vízjogi képlete eszerint nem két engedély, egy szennyvíz-elvezetési és egy öntözési vízhasználati engedély összege, hanem egy egységes szennyvíz-elhelyezési engedély, amelynek egyik alkotó eleme az öntözési engedély-rész, mint az áramtalanítás („tisztítás”) és befogadó-biztosítás módozatára való feljogosítás. Mi értelme és milyen gyakorlati haszna van ennek a „jogászkodásnak”? A jogi tényállás és a valóságos műszaki-gazdasági cél-eszköz struktúra közötti pontos megfelelés igényén túl, gyakorlati következmény az, hogy ily módon a vízjogi engedély két különváló eszköz-eleme nem tekinthető két külön is megálló vízkárelhárítási és vízhasznosítási célt kielégítő műveletnek, hanem egyetlen egységes vízgazdálkodási feladatban rendeződnek, és csakis együttesen szolgálják a vízgazdálkodási közérdeket. Ennek megfelelően alakul a vízjogos érdekeltek jogi helyzete is: A részére a szennyvíz-elhelyezésnek erre a módjára csak abban a körben és addig biztosítható jogosultság, amíg az elöntözés tényleges és jogi feltételei fennállónak, — másfelől В oldalán az öntözés elsősorban nem mint a víz hasznosítása jön tekintetbe, hanem a szennyvizek elöntözésének joga egyben azok ártalommentes elhelyezésében való részvétel jogi kötelezettségét is megalapozza. Mindezekből következik, hogy az egységes vízgazdálkodási közérdeket — a szennyvizek ártalommentes elhelyezését — a „vízjogi engedély” alábbi elemeinek egybefonódó, részben korrelativ struktúrája biztosítja: A — köteles: a keletkezett szennyvizeit (vagy azok meghatározott részét) oly mértékben tisztítani (előtisztítani), hogy azok a szennyvízelhelyezésre megállapított öntözési móddal kártétel nélkül legyenek elhelyezhetők (felhasználhatók), viszont — jogosult: az ekként előtisztított szennyvizeit — egyéb kezelési és elhelyezési megoldások mellőzésével — az öntözési vízhasználat számára átadni; В — jogosult: ezeket a szennyvizeket az öntözés céljára kijelölt területén és módon felhasználni (elöntözni), viszont — köteles: ily módon a más által termelt szennyvizeket károkozás nélkül elhelyezni (befogadó = öntözött terület). A vízjogi engedély jogosítványainak és kötelezettségeinek ebből a struktúrájából világosan kitűnik, mi a gyakorlati értelme annak, hogy a szennyvízöntözés kárelhárítási (elvezetési) és vízhasznosítási (elhelyezési) elemeit nem önmagukban megálló vízjogi egységeknek, hanem korrelációban levő jogok és kötelezettségek hordozóinak tekintjük. Világos ui. hogy a vízgazdálkodási közcél ennél a módozatnál csak úgy érhető el, ha A általános kárelhárítási kötelezettsége kiegészül egy jogosultsággal, miszerint e kötelezettségét más közreműködésével is teljesítheti, — В vízhasznosítási jogosultságára pedig ráépül egy kötelezettség, miszerint a más által termelt szennyvíz ártalommentes elhelyezésében közreműködni tartozik. A szennyvízzel kapcsolatos közérdekű jog- és kötelezettség-pár — az ennek megfelelő magatartások — korrelativ kapcsolatából, továbbá természetesen A és В saját, közvetlen kötelezettségének, illetőleg érdekének, mint a két másik, már nem korrelativ jogi helyzet-párnak a szövedékéből áll elő az egységes vízjogi cél: a szennyvizek ártalommentes elhelyezése. Összefoglalva e komplex jogi képlet jellemzőit, a következőket kell megállapítanunk. A vízjogi engedély: egységes vízgazdálkodási célt kielégítő, az ártalommentes szennyvízelhelyezési megoldást meghatározó vízjogi rendelkezés. Ennek két eszköz-eleme — 1. a szennyvíz-kezelés és a szennyvízelvezetés, valamint 2. szennyvízelhelyezés speciális módja — oszlik meg jól elhatárolódó magatartásokkal és pontosan meghatározott jogosítványokkal és kötelezettségekkel két vízjogi engedélyes és egyben természetesen kötelezett jogalany között. Ezek közül az utóbbi elem — tartalmát tekintve — valóban egyfajta „öntözési vízhasználat", az egységes célt szolgáló képletben azonban — lényegi funkcióját illetően — mégsem öntözésként (erre csak az elöntözhetőség feltételei utalnak), hanem a szennyvíz-ártalmatlanítás egyik speciális módozataként jön tekintetbe. A szennyvízelhelyezés egységes vízgazdálkodási célja e két egymáshoz rendelt eszköz-magatartásának jogi egységéből még további gyakorlati következmény is adódik, éspedig az eredményért való felelősséget illetően. Nyilvánvaló, hogy a szennyvízöntözés komplexumában A-nak az egyébként egyedüli felelőssége szennyvizeinek elhelyezéséért B-vel közös felelősséggé válik annálfogva, hogy az eredmény megvalósításában való közrehatásával В egyben a felelősség megfelelő részét is átvállalja. Kérdés csupán az, hogy milyen felelősségi alakzattal állunk szemben? Bár a közcél egy, és a két egymáshoz rendelt eszköz-elem egységesen funkcionál ennek elérésében, mégis nyilvánvaló, hogy ezek az elemek két jól elkülönülő, sőt — mint láttuk ;—■ az érdekeltek közvetlen céljához kapcsolódó más-más tartalmú műszaki-gazdasági folyamatban valósulnak meg, és ezekhez kapcsolódó érdek- és jogi helyzet-halmazatot alkotnak. Ebből a megoszlásból arra a következtetésre kell jutni, hogy mindegyik érdekelt csak a saját tevékenységi körébe utalt kötelezettségekért felelős, ha a rendszer nem funkcionál megfelelően és a szennyvízelhelyezés károkat okoz. Nevezetesen A felel és В mentesül a felelősség alól, ha az ártalmakat az okozza, hogy szennyvizeit nem a megállapított mennyiségben, minőségben vagy módon juttatta В területére, s az utóbbi emiatt nem tudta az ártalommentes elhelyezést megvalósítani. Viszont В felelős és A mentesül a szennyvízkibocsátásának következményei alól, ha a megfelelő paraméterekkel átadott szennyvíz fogadását vagy felhasználását illetően olyan mulasztás terheli, ami miatt a szennyvizek ártalommentes elhelyezése nem valósulhatott meg, és pl. felszíni befogadót szennyeztek. A szennyvízkibocsátó felelőssége tehát, amely ezen a téren a szennyvízbírság kiszabásában hordja következményeit, — közreható mulasztásuk vagy tevékenységük szerint — megoszlik A és В között, mégpedig akár úgy, hogy egyikük viseli a teljes felelősséget, akár úgy, hogy ki-ki viseli a saját kötelezettség-mulasztására visszavezethető részét a felelősségnek. Világos, hogy sem В nem tehető felelőssé olyan szennyvíz-ártalmakért, amelyek a szennyvíz-elhelyezésben vállalt és ennek alapján meghatározott kötelezettségeinek körét meghaladó mennyiségű, minőségű vagy jelentkezésű szennyvizek miatt állottak elő, — sem pedig A nem marasztalható el olyan mulasztásokért, amelyekkel В hiúsította meg a részére biztosított szennyvíz-elhelyezési mód ártalommentes funkcionálását. A mondottakból következik, hogy sem a szennyvízbírság egyetemleges, sem együttes kirovásának és a felelősség felek közötti „visszahárításának" nincsen helye, hanem mindig osztott felelősségalapról van szó, az elmarasztalás mindenkor a vízjogi engedélyben megállapított részkötelezettségekben való — a szennyvízbírság természete szerint akár objektív felelősségen is alapuló — mulasztásokra vagy tevékenységre alapítandó az ártalmat ezzel előidéző féllel szemben. Ezek után még csak egy kérdés igényel megvilágítást. Nevezetesen az, miként jön létre egy ilyen szennyvíz-elhelyezési „társaság”, vagyis miként nyílik meg a vízjogi alap az ilyenfajta egységes-közös jogi rendezés számára? Az nyilvánvaló, hogy a szennyvizek ártalommentes elhelyezésére (tisztítására és a befogadóba vezetésére) vízjogilag az a gazdálkodó szervezet köteles, amelyiknek üzeme ezt a szennyvizet a működése során termelte, és természetesen ő felelős a szennyezési ártalmakért is, — jelölésünk szerint tehát A. Ha a szennyvíz-elhelyezéssel kapcsolatban vízjogi kötelezés válik szükségessé, természetesen A a kötelezhető jogalany. A „szennyvízöntözés" egységes vízjogi konstrukciója tehát mindenkor csak úgy jöhet létre, ha A és В között olyan megegyezés születik, miszerint В hajlandó az А-t terhelő vízjogi kötelezettség — az ártalommentes szennyvízelhelyezés — teljesítésének bizonyos részét átvállalni. Ez a megállapodás természetesen azért jön létre közöttük, mivel ez egyben a felek közvetlen érdekeit is kielégíti: A olcsóbban és könnyebben elhelyezheti így a szennyvizeit, — В viszont előnyösen jut jó hatásfokú öntözővízhez bizonyos kultúrái számára. Ez a megállapodás és annak jogi vonzatai (pl. a költségek egymás közti megosztása) önmagukban nem vízjogi természetűek, annak azonban nem látjuk akadályát, hogy az egyezséget a felek a vízügyi hatóság előtt kössék; a jogi aktus és az abból esetleg eredő jogi viták mindenesetre polgári jogi megállapodás jellegűek. Dr. Bényey Zoltán 23
