Magyar Vízgazdálkodás, 1982 (22. évfolyam, 1-8. szám)
1982 / 5. szám
Amerre a pézsmavadász megfordul... másszon belé a pézsma. Belé is mászott. hanem rájött, hogy kirághatja magát. Szétrágták mind a hálóimat, hiába vesződtem velük. Drótvarsát kötöttem, azzal sok pockot megcsíptem, nagyon sokat... A kereskedő a legjobb emberének tartott, dicsért, ahogy kitelt tőle. Hanem a pézsma okos állat! — Az öreg elismerően bólogat. — Olyan okos, hogy én tanulok tőle... Híre ment a varsámnak, megtárgyalták egymás között, hogy nem sétálnak bele. Még csak véletlenül sem. Eltolták a vaisát az útból, szakértelemmel nyúltak hozzá. A legbutább pocok is tudta, hogyan kerülje ki a csapdát. Mit tehettem mást, kieszeltem a többszárnyú varsát. Avval egyelőre nem bírnak. Egyelőre. De hogy megint kieszelnek valamit, hordó borba fogadom. Állja-e? — Maga mondta, hogy a pocok okos állat. — Úgy igaz. Küldhetnék hozzájuk egy-két embert... Mert az ember, uram, belesétál a varsába. Nem ismeri föl a veszélyt. Vagy ha fölismeri nem szól a másiknak. Inkább vele pusztul. Arra is képes. — Netán ... — arra gondolok, hogy Galambos Mihály talán sajnálja a pézsmapockot. Megfogja, megnyúzza, eladja, de a szívében szánalom van iránta. Megkeményedik az arca. — Sajnálni nem sajnálom. Mert akkor hozzá sem tudnák nyúlni. De azt megmondhatom, hogy növendék-pockot soha el nem pusztítok. — Az is belekeveredhet a varsába ... — No hát éppen azért, hogy ne keveredjen, márciustól novemberig pihenek. Csők nem irtom ki a pocok nemzetséget. Amiből élek. — És novembertől márciusig? — Munkaidény... Négy-öt hónapig a Duna-gát tövében jár a pocokivadék. Addigra már kikémlelte a pézsma-fészkeket, amit más észre sem venne az ő szemét nem kerüli el. Ahol rágott a sás, a káka, ott fészkel a pocok. Benn a gát oldalában. Olyan szerzet az, hogy ott érzi jól magát. Keveset törődik vele, hogy a gát a falvak, az emberek, a termőföld biztonságát óvja. Járatokat fúr benne, egész föld alatti palotarendszert épít ki magának. Nagyobb vizek idején bizony komoly árvízi veszélyt okoznak ezek az alagutak. A víz átjut a töltés alatt, s a gát túlsó oldalán feltör a vészjósló buzgár. Ha idejében „el nem csípik" az árvédelmi osztagok, szakad a gát, s hogy egy gátszakadás mivel jár, azt megtanulta az ország 1954-ben, 1956-ban, vagy 1970- ben. Ezek a varsák a pockoknak a maga hasznán túl, a közhasznot is szolgálják. Kár tehát, hogy olyan ritka mesterség, hogy a fél Dunántúlon mindössze két ember űzi. — A vadászidényben hány pocok kerül a varsába? — Az már az ember kedvétől függ. A munkakedvétől. Néha hetvennél megáll az ember, máskor a kétszázat is teljesíti. (Az már nem gyerekjáték. Mert ugye megnyúzni, megszántam minden pockot, könyékig turkálni a vérben, miegymásban ... nohát utánozhatja, aki akarja. Én reá testálom a mesterséget.) — Ebből megvan a pénz? — Nézze . .. Egy pézsmabunda ára 30 ezer forint. A szűcs persze, keres a vadászokon, de az ember azért elboldogul. — Az asszonynak van bundája? — Nyaggat érte. A két lányom is. Hát egyszer majd egyezkedem a szűccsel ... Ha az egészség el nem hagy. — Eddig sosem hagyta el? A pézsmavadász az asztalra ejti az öklét. — Doktort én nem láttam, uram! De azt mondom, előbb kerüljek Lucifer kondérjába, minthogy orvos tegye rám a kézit! A RÉVÉSZ A bibliai nevű véneki révész 68 esztendős, de nem szeretnék bajszot akasztani vele. Szálfatermetű, széles vállú, kemény markú férfi, a szemei rugón járnak. ! Vannak emberek, akikkel nem bír elbánni az idő — Gábriel Géza közülük való. Oldalt elválasztott haja, kis nyírott 11
