Magyar Vízgazdálkodás, 1982 (22. évfolyam, 1-8. szám)
1982 / 5. szám
A Armechanizmu Az állami gazdaságpolitika elengedhetetlen része az árpolitika. Az ár a gazdaságpolitikai célok érdekében feltétlenül bizonyos fokú állami szabályozás alatt áll. Az állami árpolitika különböző részekre tagolódik pl. ipari, szolgáltatási stb. A fogyasztói szolgáltatásban az árrendezéskor az volt a követelmény,_ hogy az árban olyan mértékű nyereség érvényesítését kell elismerni, amely a fogyasztói szolgáltatási tevékenység elvégzésében való érdekeltséget, illetve a kapacitások fenntartásában való érdekeltséget biztosítsa. Az ivóvíz és csatornaszolgáltatást továbbra is a hatósági (rögzített) árformába tartották, így hát annak rendezése, illetve ,,karbantartása" hatósági feladatot jelentett, illetve jelent. A hatósági árak rendszere korlátozza a vállalati árpolitikát. Más a helyzet, ha a termékek és szolgáltatások ára a szabad árformába foltozik. Ekkor az érvényesülő árak kalkulálása, illetve kialakítása vállalati feladat de ebben az esetben is figyelembe kell venni az állami árpolitikai előírásokat (pl. tisztességtelen haszon keletkezésének megelőzése, árváltoztatás előzetes bejelentési kötelezettsége, árarányosítás stb.) E körben a vállalati árpolitikát a vállalat azon intézkedései jelentik, amelyek az áralakulás befolyásolását szolgálják. Az árpolitika az áralakulás törvényszerűségéből következő helyzetek kihasználása az ár költségösszefüggések, az ár és egyéb gazdasági jelenségek közötti kapcsolatok feltárása és mindezek figyelembevétele az áralakulás hosszabb távon való tervezésénél. Szoros részét képezi a vállalati terveknek, amelyekben elsősorban a vállalat üzletpolitikai törekvéseivel való összhangot kell elérnie. A szocialista állam a szabad árak érvényesülési területén is a gazdaságpolitikai célkitűzésekkel egyező árpolitikai magatartást vár el. Elvárja, hogy a közgazdaságilag indokolt árviszonyok az árstabilitás mellett jussanak érvényre. Egyaránt törekedni kell tehát az árszínvonal viszonylagos stabilitására és az árarányok időszerű módosítására. Az árak különböző funkciói a konkrét árakkal szemben többirányú követelményt támasztanak. Ez szükségszerűen bizonyos ellentmondásokat okoz, amelyekkel a gyakorlati árszabályozó munka során számolni kell. A különböző követelményeket úgy kell összehangolni, hogy az árrendszer a társadalom érdekeinek és a népgazdaság mindenkori helyzetének leginkább megfeleljen. Tervezni kell, hogy a népgazdasági követelmények közül milyen jelleggel kell előtérbe helyezni az árnak egyik vagy másik funkcióját. Helyes gazdaságpolitika esetén az ellentmondások nem éleződnek ki, hanem a népgazdaság tervszerű fejlődésének folyamatában kedvezően oldód nak meg. Az árpolitika időszerű feladatait az 1980. I. 1-i árrendezést követően a VI. ötéves népgazdasági árterv tartalmazza. A VI. ötéves terv árpolitikai koncepciója Az árrendszer távlati fejlesztésének iiányelveit az MSZMP Központi Bizottsága 1978-ban határozta meg. Követelménykánt szabta meg a világpiaci, a külkereskedelmi és a belföldi árak szerves összekapcsolásával a kétszintű árrendszer kialakítását, a fogyasztói áraknak a ráfordításokhoz való közelítését, valamint az árrendszer rugalmasságának fokozását. Az irányelvek érvényesültek az 1980. évi átfogó termelői árrendezésnél és alapul szolgáltak a VI. ötéves tervre vonatkozó népgazdasági árkoncepció elkészítéséhez. Az 1981—1985. évekre vonatkozó árpolitika fő célkitűzése az új ármechanizmus megszilárdítása, elveinek következetes érvényesítése. A terv az árrendszer fejlesztésének fő irányát a következők szerint határozza meg. — Az ipari termelőszférában következetesen érvényesíteni kell a külpiaci árakhoz igazodó árképzést. — Azokon a területeken, ahol az önköltségi árképzés a jellemző, az energia- és anyagtakarékosságra ösztönző árrendszert kell megteremteni az árak rugalmasabb mozgatásával. Az építőiparban erősíteni kell az árak vállalkozási jellegét, meg kell teremteni a vállalatok közötti versenyt. — A fogyasztói áraknak az eddiginél rugalmasabban kell igazodniok a termelői és import árak változásához, javítani kell a fogyasztói árak értékarányosságát. Az árterv a vízgazdálkodási szolgáltatások díjszintjének tervezésénél feladatként jelöli meg, hogy az árrendszer az okszerű és takarékos vízhasználatra ösztönözzön, biztosítva a szolgáltatás folyamatos és üzembiztos ellátását. A szolgáltatás ráfordításait az anyag-, energiaárak változása, továbbá a fejlesztés érdekében belépő létesítmények üzemeltetési és fenntartási többletköltségei növelik, ennek szükséges mértékű fedezetét a díjak változtatásával lehet csak biztosítani. A vízgazdálkodási alaptevékenységek döntő hányada az önköltségi — nem kompetitiv — árrendszerbe tartozik, az ún. kiáramló — termelési és szolgáltatási feladatok értékének közel 90%-a — hatósági árformába van sorolva, változtatásuk hatósági jóváhagyást igényel. Felhasználói oldalról viszont az ágazatot nem kis mértékben érintik a hatósági-, energiahordozói- továbbá más a szabad árformába sorolt anyag, szállítás, szolgáltatás stb. áremelkedések, amelyeknek csak kis hányada ellensúlyozható a hatékonyság javításával, takarékossággal. A terv szerint a vízgazdálkodási ágazat egészének árszintje a középtávú tervidőszakban mintegy 20—30%-kal nő, ezen belül az ivóvíz- és csatornaszolgáltatás díjszint emelése az átlagot meghaladó mértékben van előirányozva. Az elmúlt közel két év tapasztalata alapján a hatósági árváltoztatás nehézkessége, valamint a külső hatások miatt változó gazdasági feltételek ellentételét rugalmasabban kell ellensúlyozni, illetve azokhoz alkalmazkodni. A vízügyi ág árrendszere és árpolitikája A gazdasági környezethez való rugalmasabb alkalmazkodás érdekében szükséges meghatározni azokat a feltételeket, — élve a népgazdasági árkoncepcióban kapott lehetőséggel — amelyekkel a vízügyi ág töretlen fejlődését az árforma besorolási kötöttség és az alapvető szolgáltatás sajátosságai figyelembevételével az árakkal elő lehet segíteni. A szolgáltatás árrendszere, legfontosabb sajátosságai és a közgazdasági szabályozás fontosabb elemei vázlatosan a következők. Mind az ivóvíz, mind pedig a csatornaszolgáltatás termelői és fogyasztói (lakossági) díjai rögzített (fixj egy tényezős (Ft/m3) hatósági díjak, a díjrendszer lényegesen 1968. I. 1. óta nem változott. A vállalatonként! eltérő természeti és szolgáltatási adottságokból, és az országosan egységes három területi díjkategória besorolásból származó bevétel közötti különbözet (nyereség vagy veszteség) újrarendezése évenkénti díjkiegyenlítéssel történik meg. A díjkiegyenlítés tehát a díjrendszerből fakadó szükségszerűség, az nem a jó vagy rossz vállalati gazdálkodás következménye. A mindenkori termelői és fogyasztói díjak különbözete az állami költségvetést terheli, annak összege 1981. évben már meghaladta a 2,8 milliárd forintot. Az 1968. I. 1. óta érvényes köbméterenkénti termelői és fogyasztói díjakat — a változtatás évének feltüntetésével — a melléklet tartalmazza. A tényleges ráfordítást tükröző 1981. évi termelői díjból az ivóvízszolgáltatásért átlagosan 20%-ot, a csatornaszolgáltatásért pedig 18%-°t fizet a lakosság, ami víztakarékosságra egyáltalán nem ösztönöz. A szolgáltatás legfontosabb sajátos ságai: — A piac szabályozó szerepe nem érvényesül — a szolgáltatási és igénybevételi kényszer a meghatározó — a vállalatok a szolgáltatási területen monopolhelyzetben vannak. — A szolgáltatás minőségi színvonalát optimális viszonyok között nem az adott időszak átlagos szükséglete, hanem a fogyasztás csúcsigénye határozza meg. — A termelés és a fogyasztás általában időben egybeesik — a tárolókapacitás rövid időtartamon belüli fogyasztáskülönbségek kiegyenlítését biztosíthatja csak — a termelést tehát a fogyasztók igényei határozzák meg, ami sok esetben függ az időjárás ingadozásától is. — Az új létesítményeket a távlati csúcsigényekre kell méretezni, illetve megépíteni, a környezetvédelmi előírások fokozott figyelembevételével. — A termelés és az elosztás eszközigényes, emiatt a termelési-szolgáltatási önköltség állandó — kihasználástól 8
