Magyar Vízgazdálkodás, 1982 (22. évfolyam, 1-8. szám)
1982 / 5. szám
HÁZAK, VIZEK, EMLÉKEK Borostyánország fővárosában jártunk „A Várhegyről, a Gediminas toronyból belátni egész Vilniust: sötét erdőkkel borított hegyek övezik. Mintha csészében terülne el a város, csészében, amely tele van párolgó levegővel és citromsárga levélkupacokkal. Az, ami innét föntről levélhalomnak rémílik: csupa nagy kert odalent. És ezekből a kertekből hol itt, hol amott templomtornyok és háztetők emelkednek ki. Van sok szép város, de olyan, mint Vilnius, ahol az egyszerű falusi táj közvetlen közelében ilyen kis területen zsúfoltak volna össze ennyi szép épületet, nincs még egy" — írja Messzi bolyongás című kötetében Konsztantyin Pausztovszkij szovjet prózaírás klasszikus mestere a Litván Szovjet Köztársaság fővárosáról, Vilniusrál. A Gediminas téren a Várhegy tornya alatt állunk, amelyet a Neris és a Vilnale folyók ölelnek át. A toronyban piros—fehér—zöld zászlót lenget a szél. (A litván zászló a magyarral azonos színű, csak eltérő a sávbeosztása.) A téren állt valamikor az alsóvár, s itt halljuk a legendát Vilnius alapításáról. A fáma szerint Trakaiból, Litvánia régi fővárosából egy herceg vadászni indult, meglőtt egy vadkant, s idáig üldözte, így jutott ide a völgybe, s miután esteledett, már nem tudott hazatérni, sátort vert csapatával, s lepihent. Éjszaka álmott látott. A hegyen egy vasfarkas jelent meg, s hangosan üvöltött. Reggel a herceg magához kérette a főpapot (A litvánok sokáig pogányok voltak, oz európai népek közül utoljára vették fel a kereszténységet), s megkérdezte, mit jelent az álom. A főpap így felelt: Építs itt egy várost, mert az olyan erős lesz, mint a vasfarkas kiáltása. A herceg megfogadta a tanácsot, s Vilniust, amelyet Gediminas litván nagyfejedelem 1322—1323-ban választott fővárosul, soha nem tudták lerombolni. Sétára indulunk az Óvárosba, s a Tiesos utcában máris a XVI. században épült Anna templomban a késői gótika remekében gyönyörködünk. Egy litván építőmester és veje 30 féle téglából építette ezt a templomot, amely mellett ott magasodik a másik híresség, a Bernát templom, amely erőd volt valamikor, erről árulkodnak a ma is látható lőrések. Mellettük a reneszánsz stílusú Mihály templom tornyai láthatók. E három építészeti remekmű Vilnius ékessége, amelyet naponta megcsodálnak a turisták. Utcák, terek, táblák, történelem. Uzupió utca 14., ahol Dzerzsinszkij lakott. Pilies utca 11. Emléktábla hirdeti, hogy itt élt a nagy költő, Adam Miczkiewicz. Reneszánsz házak a Gorkij utcában. A művészeti múzeum előtt megjegyzi idegenvezetőnk, hogy itt őrzik Levitán képeit, a festő Litvániában született. Háromemeletes kereskedőházak a középkorból. Alul az üzlet, középen a lakás, majd a raktár. A városház tér, a régi bazárhelyek, ahol kereskedők kínálták a portékáikat, a lent, a kendert, a sót. Boltívek között jutunk az udvarra, ahol az első nyomda működését, az 1525-ös évet falba vésték. E középkori házban 1975-ben állítottak emléket a könyvnyomtatásnak. Pravoszláv templom, ahol Nagy Péter Puskin nagyapját keresztelte meg. Újabb emlékmű-ház: itt Moniusko komponálta a Halka című operát. Újra a Gorkij utcában vagyunk, ahol előtűnnek a vilniusi egyetem épületének falai. Erdélyi fejedelmünk, Báthori István lengyel király 1579-ben alapította a vilniusi egyetemet. Kétszáz évig a jezsuiták tanítottak itt, majd 1773-ban megkezdődhetett az állami oktatás, a természettudományok tanítása. A forradalmár fiatalok szervezkedése miatt I. Miklós cár bezáratta az egyetemet, gimnáziummá alakíttatta át. Tizenkét udvaron sétálhatunk át, amelyeket reneszánsz és barokk épületek pompás tornyok és boltívek fognak körül. Nemcsak régen keresték fel sokan a litván egyetemet, hogy tudásukat gyarapítsák, ma is szellemi központ. Tizenhárom fakultásán 16 000 diák tanul, könyvtárában 3 millió könyvet őriznek. Vilniusban jártunkkor alkalmunk volt megismerkedni a főváros vízellátásával is. A Garellio utca 11-ben egy régi műemlékházban székel a fővárosi viz- és csatornázási művek, amelynek főmérnöke, Antanas Lubiankis, a műszaki tudományok kandidátusa tájékoztatott bennünket. Víztörténelem. A vízellátás első nyomai 1501-ből valók. Több kilométer hosszú facsöveket találtak, ezeken vezették a folyó vizét a városba. Fenyőfából készültek a csövek. Kifúrták a fát, s kívülről acélgallérokkal erősítették 4
