Magyar Vízgazdálkodás, 1981 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1981-10-01 / 10. szám
75 éves a bökényi vízlépcső A hazai víziutak fejlesztését szolgáló 1895. évi XLVIII. törvénycikk — többek között — a Hármas Körös hajózhatóvá tételét is elrendelte. Ennek értelmében épült meg 1905— 1906-ban a tiszai torkolattól 8 kmnyire. dr. Zielinski Szilárd műegyetemi tanár pályadíj nyertes terve alapján a folyó első vízlécsője: a bökényi duzzasztómű és hajózsilip. Sokan nem is ismerik. Hiszen mi látnivaló van egy tűs gáton és egy olyan hajózsilipen, amelynek a kapuit kézi erővel kell nyitni-csukni? Az építés idején szokványos megoldásokban valóban nincs semmi különleges. Bökény a vasbeton korai, a vízépítésben rendkívüli alkalmazása folytán lett nevezetes. Háromszorosan is nevezetes. Elsősorban azért, mert Benedek Józsefnek a Vízügyi Közlemények 1913. évi 4. számában megjelent ismertetés szerint az építési munkákat a bel- és külföldi szakkörök élénk érdeklődése kísérte, sőt Oroszországban elkészült — kissé nagyobb méretekben — a hajózsilip pontos mása. Benedek közlése, főként a két zsilip metszeteinek egymás mellé állított rajza révén, eléggé közismert. Említi Benedek azt is, hogy F. Emperger vasbetonépítési kézikönyvében (Handbuch für Eisenbetonbau, Berlin, 1910) részletes leírás jelent meg a bökényi vízlépcső műtárgyairól. Nem derül ki azonban ebből a megjegyzésből a bökényi hajózsilip második, igazi nevezetessége, az ti., hogy a maga nemében első volt a világon. Első pillanatra meglepő lehet ez a megállapítás, hiszen J. Monier párizsi kertész már 1867-ben kapott szabadalmat vasbetétes betonedények kizárólagos készítésére és ezt a törzsszabadalmat fokozatosan kiterjesztve 1873-tól más vasbeton hidak építésére is jogosult volt. (Mihailich-Haviár: A vasbetonépítés kezdete és első létesítményei Magyarországon. Akadémiai Kiadó, 1966.). F. Hennebique pedig 1892-ben megépítette a párizsi rue Danton-on az első vasbeton épületet, melyet a lemez és gerenda szerves összekapcsolása, valamint a bordás lemez és keret tudatos kialakítása jellemzett. Sem Monier-nek, sem Hennebiquenek nem volt tudományos műszaki képzettsége. Csak az új heterogén építőanyag előnyeit megsejtő vállalkozók és tervezők gondoskodtak róla, hogy a kísérleti és elméleti kutatás megteremtse a vasbetonépítés szilárd alapjait. Az első évtizedekben uralkodó megokolt bizalmatlanság a vízépítés területén oldódott fel a legnehezebben. Hiszen a víz megakadályozta a vasbeton létesítmény viselkedésének ellenőrzését. Emperger a fentebb említett négykötetes kézikönyvének 1908-ban megjelent első kiadásában még szó sem esett vasbeton zsilipekről. Pedig e propaganda-mű (a kifejezést a szó nemes értelmében használom) lelkes munkatársai minden, a világlapokban vasbeton létesítményekről megjelent ismertetést céljuk szolgálatába állítottak. A már 1910- ben szükségessé vált, 12 kötetetre duzzadt második kiadásban leírt néhány hajózsilip között viszont az egyetlen, minden részletében vasbeton építmény a bökényi. (A könyv az alaprajzot, hosszmetszetet és a négy keresztmetszetet is bemutatja a vasalás részletrajzával együtt.) A többi zsilip esetében részben csak az építés során tettek néhány vassínt vagy rúdvasat a betontestbe, részben a tervezők irányoztak elő, minden számítás nélkül, csupán „biztonságból", valamiféle vasalást. A szerző maga jegyzi meg, hogy nem tekinthetők vasbeton szerkezeteknek. A bökényi hajózsilip elsőségének további bizonyítékát szolgáltatják a Nemzetközi Hajózási Kongresszusok Szövetségének iratai. A Szövetség — az új építőanyag iránti bizalmatlanságra jellemző módon — az 1912-ben(!) Philadelphiában megtartott kongresszusának napirendjére tűzte a vasbeton vízépítési alkalmazásának kérdését. A plénum elé terjesztett terjedelmes amerikai jelentés több, vasbeton kamrafalakkal épült hajózsilipet ismertetett ugyan, de az alaplemez minden esetben tömör betonból készült. A nagy nyugati „hajós-nemzetek" pedig még ilyenekről sem tudtak beszámolni. Mivel csupán a magyar jelentésben tárgyalt bökényi zsilip (és az orosz jelentésben leírt mása) készült minden részében vasbetonból, vagyis monolit szerkezetként, világviszonylatbani elsőségét teljes joggal bizonyítottnak tekinthetjük. Ennek a megállapításnak az értékéből semmit sem von le az, hogy a szerkezetben később, az egyenlőtlen ülepedés folytán, repedések keletkeztek. A technikai alkotások természetében rejlik, hogy a jó, vagy annak vélt, helyébe jobb lép. A minden fő részében vasbetonból készült bökényi duzzasztó is kiemelt helyet kapott az Emperger-féle kézikönyvben. Időrendben azonban nem volt az első. Amerikában egy évvel korábban épült egy vasbeton keretes táblás zsilip. A bökényi vízlépcső harmadik nevezetességéről is beszélnünk kell. A vízmérnöki kar első mérnök-doktora Benedek József (1876—1941) vele kapcsolatban szerezte meg ezt a tudományos minősítést. Benedek, mint a Bökényi munkák központi felügyelője és irányítója, feladatát igazi mérnökként látta el: nem csak ellenőrizte a terveket, hanem méréseket és vizsgálatokat végzett az építés folyamán, sőt utólag, a kész műtárgyon is. Tapasztalatainak elméleti alátámasztásasaként született meg „Kamarazsilipek fenékszerkezetének szilárdsági vizsgálata” című, a Vízügyi Közlemények XXX. füzetében megjelent doktori értekezése, amelyet 1910-ben védett meg. Értekezésében az alaplemezre ható belső erőket az altalaj rugalmasságának és összenyomhatóságának feltételezésével, — korát messze megelőzve, — határozta meg. A rugalmas ágyazásra vonatkozó elméletét az ún. besüllyedés! tényező fogalmának bevezetésével dolgozta ki, Zimmermannak a vasúti keresztaljakra korábban felállított elméletétől függetlenül. Az értekezés, úttörő jelentősége mellett, erkölcsi szempontból is figyelemre méltó. Benedek jól tudta, hogy egyik döntőszavú bírálója Zielinski professzor lesz, akinek tervéről közvetve ítéletet mond. Mégis bátran kiállt tudományos meggyőződése mellett, — kitéve magát a fáma szerint szóbeli szigorlaton valóban bekövetkezett összecsapásnak. A bevezetőben említett „A bökényi duzzasztógát és csege” című, az osztóhézagok és az alaptestet körülfogó szádfal hiányából eredő hátrányokra rámutató tanulmány közreadását sem elővigyázatosságból halasztotta 1913-ra. Ha erről lett volna szó, a doktori szigorlat után rögtön nyomdába adhatta volna. Az értekezésben kifejtett elmélet gyakorlati beigazolódását akarta megvárni: ehhez kellett néhány év üzemi tapasztalata. A műegyetem 1903-ban kapta meg a doktoravatási jogot. A tanári kar olyan szigorú követelményeket támasztott a doktori értekezésekkel szemben, hogy kivételes eset volt az olyan esztendő, amelyben a mérnöki karon két doktort avattak. Általában évente csak egyet, vagy egyet sem. Benedek József időrendben a nyolcadik volt, aki a mérnöki karon doktori címet szerzett. Akik megelőzték, mind idősebbek voltak nála és nagyobbrészt a műegyetem „belső" emberei közé tartoztak, Zielinski, Kossalka, Mihailich, Bresztovszky. Végezetül egy megjegyzést. Bökényt hiába keresnénk a térképen. A vízlépcső Szentes Bökény nevű dűlőjében épült, és ennek a neve került bele a hazai és a külföldi irodalomba. 1973 óta Bökény Csongrád városának külterületi része. Dr. Lászlóffy Woldemár Fiatalok találkozója Gergelyiugornyán rendezték meg a vízügyi fiatalok IV. Szabolcs-Szatmár megyei találkozóját. A színhely évente más, mert az eseményeknek ez is sajátos díszletet, hangulatot kölcsönöz. (A korábbi programok: Nyíregyházán, Tivadarban, Kisvárdán vonzóak voltak, remekül sikerültek.) Az idei programból: élménybeszámoló az ifjúsági szervezet X. kongresszusáról, majd a Felső-Tisza címmel kiírt kispályás labdarúgó bajnokság döntőjét játszották le. Természetesen — vizesek lévén — evezősversenyre is sor került, de nem hiányoztak a szakmai szellemi, illetve játékos sportvetélkedők sem. A rendezvényt disco zárta. 10
