Magyar Vízgazdálkodás, 1981 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1981-06-01 / 6. szám
MikosdI szennyvíztisztító Mikosd-puszta Zala megyében Vas megye tőszomszédságában szerényen húzódott meg a mezsgyén éveken keresztül, s kevesen tudták hol is található. Egykor a báró ligetes erdőit fölverte nagyobb lárma — őszi vadászatok idején —,s akkor a kastély is benépesült. Mikor aztán átmenetileg gazdátlan maradt az épület a tájra is beköltözött a csend, s ezzel együtt kezdett elvadulni a környék. Először mégis az új lakók hoztak friss hangulatot a rendbe hozott falak közé — az egész éven át itt pihenő gyerekek — majd a régi gazdasági épületek is más feladatot nyertek. A budapesti lenfonó BUDAFLAX Lenfonó és Szövőipari Vállalat emelt gyárat a pusztán, s kétszázkétszázötven család szerzett biztos megélhetést magának. Pusztaiak, falusi emberek gyári munkássá értek néhány évtized során. Űj gazdára talált a kis patak — a Széplaki is — de friss vizét, amelyet a Bakony lejtőiről hozott súlyos terhelések érték. Ahogy elhagyta az üzemet, világoszöld színe barnára sötétült, s ahol a Zalával találkozott szennycsíkját messze vitte magával a befogadó folyó a Balaton felé. A hosszú évekig tartó gazdátlanság a kis patak mellékét is elvadította, hiszen az egykori halastavacskát fölverték a vízi-gyomok, a valamikor itt pityegő maimocskát elomlasztotta az elfelejtés, az elektromos áramot „termő" vízikereket megemésztette a rozsda. Az új gazdaság megtervezésében nem jutott idő az apró gondok fölpártolására, az ipar megteremtése, az új kenyér megalapozása fontosabb volt, mint a volt gazda kedvtöltésének újraélesztése. Az ország népének felöltöztetése új, embernek való ruházatba gyárak alapozását sürgette, új seregeket kért, hívott és kívánt új feladatok betöltésére. így fogalmazta ezt tegnapi történelmünk. A budapesti üzem csak 1972-ben kezdte meg működését. Az elődök — a rostipar — hosszú időn át ideiglenesnek tekintették a Mikosd-puszta-i telephelyet; ezért nem igyekeztek a korszerű követelményeknek megfelelő technológia kialakítására. Igaz, hogy abban az időszakban a vízszennyezést sem tekintették olyan súlyosnak, hiszen a Széplakipatak terhét még ülepítette a berek, a Kis-Balaton, legnagyobb tavunk természetes szűrője. A történetben aztán sok-sok mozzanat ismert. A Kis-Balaton megszűnt, hatalmas költséggel most kell ismét visszaállítani, mert szerepére nagyobb szükség van, mint valaha volt. így vált aztán veszélyessé a len áztató vize, amit hevenyészett árkokban történt pihentetés után engedtek vissza a patakba. A talaj lejtését használták föl a meder felé, úgy képezték az ülepítő árkokat, ma már csak a kellemetlen szag, és az árkok mélyét megfestő fekete mocskos víz tanúskodik, hogy a természetes rézsű barázdált árkaiból párolgott el a nap melegén az áztatóvíz egy része, persze a nagyobb hányad befolyt a patak sodrába és vándorolt a víz természetes útján a tóba. Az elmúlt esztendők aztán megnehezítették a gyár életét, mert természetes vizeink szennyezéséért egyre emelkedett a bírság összege, míg 1979-ben már megközelítette a 4 millió forintot. Természetes, hogy ily módon megnövekedett az önköltség, s a lenfonó alapanyagának ára a gazdaságtalanság határát súrolta, de egyébként is keresni kellett új megoldást, mert olyan helyzet is előállhatott volna, hogy az üzem létét fenyegette és meg is kérdőjelezte a növekvő bírságok összege. A vállalat vezetősége őszinte törekvéssel kezdte keresni az új megoldásokat. Nem az anyagi erőket sajnálták, hanem a módokat volt szükséges megtalálni, hogy az emberek mindennapi gyár-adta kenyere megmaradjon, és a termelés se szenvedje kárát a próbálkozásoknak. A Szombathelyi Vízügyi Igazgatóság szakemberei nem rejtőztették véleményüket, amelyben egyértelműen fogalmazódott, hogy nem büntetni szeretnek, hanem segíteni. Évek alatt az Igazgatóság területén valósággal felszökött a vízszennyezési bírságok összege, s megközelítette az évi 30 milliót, ám ennek senki sem örvendezett. Persze ahol nem Készül a vizki vételim ti, a szivattyú ház Mélyül az első tározó 10
