Magyar Vízgazdálkodás, 1981 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1981-05-01 / 5. szám
Egy boldog ember Vizek felett, H eveskedik a márciusi tél, a Tiszára is dig 'látni innen az Északmagyarországi Vízügyi Igazgatóság tokaji szakaszmérnökségének szobájából, íaihann-ain különben f-e-lsej-li'k a mindig változó vízi Világ. Most a hó függönyén át nem is a folyóra iát Dankó István uszálykormányos, hanem a messzi múltba, gyerekkorába. — Tokaji vágyóik, annak tartom magam, de véletlenül! Nyíregyházán születtem, már azért véletlenül, mert anyámat oda vittálk a kórházba, jaj de régen is volt az már. Lassan hatvan fellé közeledők. Tudja, hogy engem már faggatott egyszer egy író is. Behívattak Miskolcra, s aztán arra kért az a tisztességtudó fiatalember, hogy mondanám el mindazt, amit a vizek Világáról tudok. Na, én aztán mondtam. Mert én nagyon sóikat tudók beszólni ám! Rengeteget. Mondják is, ha meglátnak a kollégáik, na, a Daniké Pista bácsinak be nem áll a szája. Hát én mondtam, nagyon elégedett Vált vefem, még könyvet is adott, bele is írt valami szépet, ejnye no, de kár hogy nem hoztam el, megmutattam volna. Hazaszaladjak érte, itt lakom nem messze a Szabadság út 9. sz. alatt? De hogy is hívták, na ... — Nem Varga Domokosnak? — kérdezem, mert tudom, hogy ő írt egy szép könyvet a Magyarország felfedezése sorozatban a Vizek világáról, meg különben is, egy szerkesztőségben tanultaim tőle az írás mesterségét vagy harminc esztendeje a Rádióban. — De bizony annak — örvendezik a meqlelt névnek — nahát, hogy ezt kitalálta. Beszélgetünk. Kezében sapkája, jobb kezén csonka kiét ujja, szeme nevetős, kopaszodó fején megcsillan a fény. — Nekem nagyon szép gyerekkorom volt. öten voltunk testvérek, egy leány és három fiú még él. Édesapám a tokaji kőbányában dolgozott, az ö névéin kerültem ón is a vízügyhöz. De addig még sök víz folyt le a Tiszán. A Tiszát nagyon szerettem, meg a Bodrogot is, aki tokaji, annak szeretni kell a vizet. Hát én nagyon szerettem, ötéves voltam, amikor megtanultam úszinii, 1929 nyarán. Igen, akkor töltöttem be az ötöt, augusztusban. S tudja, hogy hogyan maradtunk a víz felszínén? Kákát szedtünk, aztán a derekunkra drótoztuk, s a káka fent tartott a vízen. Gyönyörűség az úszás, a vízi embernek, nagy-nagy gyönyörűség. Persze a Tiszát könnyű volt átú-szi, de csak odafelé Vitt a merészségem, visszafelé már jó nagyot kerültem, át a hídon, volt hogy három kilométert is gyalogoltam, míg hazaértem a pajtásaimmal. Káka nélkül úgy 10—12 évesen kezdtünk úszkálni. Egészen belemelegszik a hajdani úszások emlékébe. Gyűri kezében a sapkáját. — Ismeri az ilianealbagairat? Nem. Ezt csak azért mondom, mert az első munkaihelyem о pnépos-tsági szőlő volt. Az ilyen sunbankó llegénylkéket, mint én voltam, nyaranta felvették két-'három hétre, munkára. Bogarat szedni. Iil-o-ncázni jártunk, mi így mondtuk ezt akkoriban. Amikor a-nyusk-á-m elengedett a munkába, azt sirta a fülembe: „Kisfiam, csak ügyes légy, hogy haza ne küldjenek...". Az iioncabogá-mak az a természete, hogy a szőlőlevél napos oldalára fekszik, igen, mintha napozna. Na, ezeket szedtük össze egy-egy literes üvegbe, amibe beleszédülték, mert valami szer volt benne, amely azonnali megölte őket. összeszedtem naponta rengeteg bogarait, volt hogy háromnegyedig megtelt az üveg. És napi 80 fillért kerestem, nagy pénz volt ez akkoriban ... Vöröses feketehátú az iloncabogá-r, rég kipusztult már, elvitte a permetezés. De nékem nagyon emlékezetes, máig. Most is hallom, amyuskám hangját, nagyon a fülembe cseng máig: „Kisfiam, csak haza ne fcüldjejenek ...” Hát én akikor szoktam a munkához. És azóta szeretek dolgozni. — A vízzel miikor kötött barátságot? — Gyerekkoromban dolgoztaim először a mérnökök mellett, medertisztításnál például, vittem a színezett llécéket. Persze most jut eszembe, nem mérnökök csinálták ezt a munkát akkoriban, hanem vízmesterek, de láttáik, jól dolgozom. Jaj, de boldog voltam, mikor végre matróz -lehettem! A Sátoraljaújhelyi Folyamszabályozási Hivatalin ál kezdtem a vízi életet. 6,5—8 vagonos uszály volt a mienk. Ha kővel rakták meg, elvitte a ■nyolc vagon követ is. A rőzsével persze nem tudtuk megterhelni. Kérem, én mindig uszályon dolgoztam. Az nagyon finom élet volt. Az NY. 1. sz. vasuszály volt az első munkahelyem I Felsőtiszaiak: ilónyaiak, gergelyugornyaialk, vásásrosnaményiíak dolgoztak a rakodó brigádokban. Ki is rakták, be is -rakták az uszályok -terhét. Jó szakemberek völtalk, mindemhez értettek, ha kellett hát a rézsűt csinálták, értettek a 'kőműves munkákhoz is, de rakodtak is. Ahová feljártunk, hol is volt a végállomás? Megvan: Tiszaka-rád, Szatmároséke. Egy uszálykormányos és a matróz. Az ón első uszálykormányosom Vádkondi János volt. Ma már nyugdíjas, persze hogy tokaji ő is, de leszázalékolták azóta. A Kraszina-torokból vittük föl a követ, lefelé meg sódert hoztunk Vásárosnamény'ba . . . Leadtuk a havi jelentést, abból aztán megtudták odabent, hogy mi mindent csináltunk egész hónapban. Megáll'l a beszédben. Nézi a hóesésen túli világot. — Aki eltöltötte életét a vizen, az nehezen válik meg tőle. Bármilyen beosztása l-s lesz utána, egy hajtja csak: a vízre, a vízre! A víznél szebb -nincs: örök körforgás, megárad, megnyugszik, megárad, megnyugszik... Tudja -milyen szép felmenni a tavaszi folyón. Amikor zöldélll a barka, éppen csalk átsej'lik a zöldbe, de az ember már megérzi a tavaszt. És a víz -illata, istenem, nincs annál szebb ma sem. Hadd ugorjaik előre -egy -kicsit. Amit mondani -alkarok, későbbi emlék. Már nős vo-l-bam, s hívtam a feleségem: -gyere ki a gyerekkel az uszályra. Akk-o-r má-r uszálykormányos voltam, lettem valaki, fogadtam a családom. Jöttek is, voltaik is, de ne-m tudták soha úgy megszeretni a vizet, ahogy ón! Pedig -nincs szebb egy tiszai naplementénél. Surrog a víz fürdik a folyóban a naip, susognak a füzesek. De hisz-ein m-a-ga -is tiszai, -szegedi, ha jól értettem, jobban tudja ezt náía-m . .. Védekezni kellett. — Jdbba-n nem tudom, bár ón -is szeretem a Tiszát. Nekem -régi, gyerekkori állmom volt: vég-ighajózni, végigcsón-aк-ázni a Tiszá-n. — Hát én ezt megtettem! Képzelje cs-alk, 1957-b-e-n kaptam -e-gy új uszályt és akkor neveztek ki uszálykormányosnak. Tápéra kellett érte menm-i. S -aztán onnan hoztam fel az uszályt Az valami gyönyörű út. Nekem a folyó megunhatatlan ... Akarja tudni a dátumot'is, mikor -kaptam az új uszályt? Várjon csalk: 1957 augusztus elején. Az volt az én legszebb születés-napi ajándékom. Azzal felmentünk Vásárosnaimónyba, mert akkor ott volt a kikötőnk. De 1960-ba-n átjöttem a Miskolci Vízügyi Igazgatósághoz, azért mondom így, -mert akkor még így hívták. Az MVI 9-es uszálya lett az enyém. Fábián l-m-re hajóskapitány hozott el engem ide. Sose-m bántam meg. A 9-es uszályt ha-ma-r -kiselejtezték, kaptam egy -másikait, a 10-est. Mi ezzel aztán mindenfelé jártunk. 1962-ben lettem először kiváló dölgozó. S amikor máshol kel-lett a munkáskéz, akkor oda mentem, ahová -szólítottak. Voltam kazánt szerelni, dolgoztaim belvizes -szivattyúnál. És hány és hány á-rviznél ... — Ki -lett a matróza? — Tarba János, később m-e-rt tüdőasztmás volt, elment a vasúthoz. — Főzni megtanult-e? — Haja-j, ez a-z uszá'lyos él-et velejárója. Bab, krumpli, száraztészta, lecsó, paprika, paradicsom, hal, szail-o-n-na mindig van a hajón. De csalk az -e-gyi'k főz. Egy vezet konyhát — teszi hozzá, pedig amúgy srébben -hangzott. — Én mindig szerettem a hallat. Amíg szabad vo-lt halászni, addig mi is fogtunk halat, azóta meg veszünk ... Nem -kételkedem. De a-hogya-n -meséli: mii -m-inden-t főztek, -hát összefut a számiban a -nyál. — Nekem a harcsa a kedvencem,, de a többi 'halat -i-s -szeretem. A harcsát főzve is, sütve is. Halászlé, túrós csusza, ez az igazi vízi menü. Amíg lehetett, dobóhálóva-l fogtuk a halat, meg végho-rgot nyú jtottunk le, Ismeri a vég horgot? Minden öt -szem közé jön egy -súly, leeresztünk -hamm-iinc vagy -hatvan -szem horgot, -aztán csak akad rá valami. — O-tfho-n í-s főzhet? — Hova gondol I Nem hagyja ám a féleségem, hogy otthon bel-eüssem az 30
