Magyar Vízgazdálkodás, 1981 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1981-04-01 / 4. szám
Vizeink veszélyes ellenségei a hulladékok Tegyük szervezetté a hulladékok kezelését, hasznosítását és megsemmisítését! Az emberi környezet minőségét károsan befolyásoló tényezők között sajnálatos módon élvonalban állnak a hulladékok. Jelenleg a problémát az súlyosbítja, hogy ezek növékvő mennyisége mellett vegyi hatásaik is egyre súlyosabbak, amit számos hazai és külföldi példa igazol. Az ipari termelés során keletkező és nem megfelelően kezelt hulladék az emberre és közvetlen, vagy távolabbi környezetére egyaránt veszélyt jelent. Különösen azok az ipa« hulladékok jelentenek komoly környezeti veszélyt, amelyek kisebb vagy nagyobb mértékben vízoldhatók és így mérgező, vagy egyéb káros hatásuk könnyebben érvényesül. A talajon és vízen keresztül az ipari hulladék széles skálája okozhat komoly kárt, veszélyt a mikro- és makróéi órára, a növényi, az emberi és állati életre. A mérgező hatás közvetlen, vagy közvetett formában (pl. ivóvízen, illetve növényi, vagy állati termékeken keresztül, mint a tej, hús, zsír, olajos termékek stb.) érvényesülhet. Egyes fémionok (pl. higany, álom) szerves vagy szervetlen anyagok az emberi és állati szervezetben feldúsulhatnak és így vissza sem fordítható károsodást okozhatnak. Tanulságul szolgáló példák Fentiekre tanulságul elsőként a Love csatorna (New York állaim) példáját mutatjuk be röviden. Itt az történt ugyanis, hogy a csatorna körzetében a Hooker Chemical vegyipari gyár 5 éven keresztül hulladékokat rakott le saját telkén. A vállalat az üres telket 1953-ban eladta és ezt követően az elmúlt évtizedekben azon több lakóházat építettek. Egy ideig ezen a területen semmi probléma nem merült fel, 1978- bain azonban a talajvíz szintje jelentősen emelkedett és kezdte kilúgozni az évtizedekkel ezelőtt itt lerakott hulladékaikat, aminek következtében a mérgező anyagok eljutattak egyes házak pincéjébe és a kertekbe. Innen 200 családot hirtelen ki kellett telepíteni. Az esettel kapcsolatban kiadott egyik orvosi jelentésből kitűnt, hogy a körzet lakossága körében 'igen sok a születési rendellenesség, ami mérgező anyagok hatására bekövetkezett kromoszómaikárosodásnak tulajdonítható. Erre a hírre innen további 700 család kitelepítésére került sor. A veszélyes, mérgező hulladékok gondos kezelésének, újrahasznosításának vagy megsemmisítésének fontosságát további külföldi és hazai példák rövid ismertetésévéi szeretnénk érzékeltetni. Effenberger 1964-ben Köln közélében egy kavicsbányában lerakott hulladékanyag oiánsói álltai okozott talajvízszennyeződésről számait be, amely 18 000 lakos vízellátását veszélyeztette. A vizsgálatok 'komplex ciánsót mutattak ki a vízből. A vízellátás zárlatát azért nem rendelték el, mert a kísérletek szerint a komplex dánsó stabilnak mutatkozott és így kevésbé volt mérgező hatású. A k'b. 30 000 m3 szilárd 'hulladék elhordása után a talajvíz ciántartaJma gyorsain csökkent. Az ipari hulladék 'káros hatása nemcsak a lerakóhelyeken, de az üzemek területén is jelentkezhet. Zsuraíjeva 1969-ben fenoplaszt, aminopíaszt és más műanyagot gyártó vállalat talaját és talajvízét vizsgálta. Az üzem területén a talajmintákat a felszínről és különböző mélységekből vették. A talajvíz szintje igen magason volt. Mind a talajból, mind a talajvízből fenolt, formaldehidet és acetant mutattak ki. A raktárak környékén a talaj különösen szennyezettnek mutatkozott. A talajminták kellemetlen szaga 5 napig, a talajvízé tízszeres hígításban 10 napig érezhető vált. Az üzemben végrehajtott rendezés a talajszennyezés jelentős csökkenését eredményezte, de a rakodóhelyeken és a göngyölegek tisztítóhelyein nem javult a hélyzet. A niewenheími cinkkohó gyártási folyamataiból származó 'iszapot, 1971-ben az elszállítást végző magánvállalat a kijelölt és elszigetelt lerakótelepek helyett, költségmegtakarítás céljából, a gyárhoz közeleső és nem ellenőrzött szemétle rakóhelyekre hordta ki. Ily módon mintegy 3000 t a.rzéntartalmú mésziszapot raktak le. Mivel tartós esőzés esetén az arzén kioldódva a csapadékvíz útján patakokba, folyókba is eljuthat, a belügyminiszter azonnali zárlatot rendelt él az összes hulladéklerakó hélyéken. Mozgósították a kutató laboratóriumok dolgozóit a lerakott mésziszap földerítésére, a rendőrséget, a tűzoltóságot, a köztisztasági hivatalokat annak elszállítására, hogy az esetleges tömeges mérgezési katasztrófát megelőzzék. Klotter (1971) cikkében az NSZK-ban igen elterjedt ipari hulladék eltávolítással foglalkozó megáin vállalatok nem megfelelő tevékenységére mutat rá. A vállalatok kihasználva az üzemen belüli 'hulladékkezelés magas költségét, aránylag olcsán vállalják az ipari üzemek veszélyes hulladékan у aga i n a к eltávolítását. Ezeket általában előkezelés nélkül lerakóhelyeken rakják le, illetőleg a le nem rakható, főleg mérgező hulladékot a tengerre szállítják és ott elsüllyesztik. Pl. egy finomító üzem lúghullladékát motorhajóval az Északi-tengerre kellett volna szállítani. Profitnyerés céljából a hajó vezetője a hajózás során az egész szállítmányt egyszerűen a Rajnába szivattyúzta át. Egy 'másik, Finnországiba tartó hajónak mérgező maradékanyagokat kellett volna az Északi-Jeges-tengerbe süllyeszteni. A hajó útrövidítés céljából csak néhány mérföldet hajózott a tengeren és a mérget tartalmazó hulla déktairtály okát a tengerbe dobta. A tenger áramlása azután a tartályokat kidobta a partra. Több tengerparti ország parti rendőrsége évenként rendszeresen százszámra helyez biztonságba ilyen megjelölés nélküli tartályokat, hordókat. Az NSZK-'bain szénhidrogénéket tartalmazó tartályokat egy elhagyott gödörbe helyezték él, amelyek játszó gyerekek által okozott tűztél felrobbantak. A rakétaszerűén levegőbe repülő hordók egy közeli községet veszélyeztettek, amelynek kiürítését is mérlegelés tárgyává tették. Jelentős károkat okoz a talaj kőolaj szennyeződése is. Egy liter benzin pl. 1000 m3 vizet tesz ivásna alkalmatlanná, amely kb. 10 000 lakosú település egynapi vízfogyasztását jelenti. Az ipari hulladék eltávolításának rendezetlensége, a nem megfelelő kezelés és elhelyezés okozta környezeti ártalmak, már hazánkban is jelentkeznek. Ezek közül néhány jellemző példát említünk meg. A Tatabányai Alumíniumikohó elektrolizáló kádjaiból származó kádbomtás'i törmelék lerakóhelyének környékén a talajban, a talajvízben, az elfolyó csapadékvízben az elvégzett vizsgálatok jelentős cianid mennyiséget állapítottak meg. A talaj felszíni rétegében még k'b. 50 méter körzetben 'is a cianid szennyezés kimutatható volt, a talajvíz szabad cianid tartalma meghaladta az élővizekben bebocsáthaitó érvényes határértékeket. (OKI vizsgálat, 1974—75.) A bontási törmelékminták többsége 100 ppm-et meghaladó mennyiségben tartalmazott ciánidókat. Feltételezték, hogy hozzávetőlegesen évente 40 szétbontott káddal 8,9 kg szabad, illetve 32,14 kg összes cianid jut a lerakóra. Az úja'bbain elvégzett vizsgálatok az ajkai és az inotai kohók kád törmelékéből hasonló eredményeket mutattak. A Galla-patakba ömlő szennyvizek szabad cianid-ion tartalma 1974-íben rendszeresen meghaladta a rendeletben rögzített határértéket. A vizsgálatok alapján, a veszélyes 'helyzet (korsztviz esetleges szennyeződése) csökkentésére javasolták a huHddékleraikás további megszűntetését, megfelelően kialakított lerakóhely, illetőleg ártalmatlanítási módszer biztosítását, a már meglevő lerakóhely vízzáró lefedését, a Gailla-patak irányába elfolyó csapadék és talajvíz összegyűjtését, folyamatos ellenőrzését. Bugac-Aísómonostoron 1973-ban tüdőgyulladással kórházba szállított 3,5 éves gyermeken arzénmérgezés tüneteit észlelték. A tanyákon elrendelt részletes vizsgálatok szerint számos tanyai ásott kút Vizében a WHO által ajánlott 0,05 mg/l határértéknél magasabb volt az arzén koncentráció. A kutat használó mintegy 80—100 lakos közül ki in i kallóig megvizsgált 32 személynél 9 esetben észlelték az a rzén mérgezés tüneteit, vagy az idült mérgezés egyéb jeleit. 42 tanya 97 lakosától vizelet-, haj- és körömmintáik alapján vizsgálták a krónikus mérgezési állapotnak már a bőrtüneteket megelőző jellemzésére az arzénmérgezés lehetőségeit. A minták 37, 25, illetve 40 %-óban az arzéntartalom meghaladta a kontrollcsoport átlagértékeit. 12
