Magyar Vízgazdálkodás, 1981 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1981-03-01 / 3. szám
Az Alsé-Tiszavidék vizeiről A geológiai tudomány kutatói, művelői állapították meg, hogy a „Nagy Magyar Alföld" a földtörténeti újkor közepén a Kárpátok hegyláncolatainak feltornyosulásával egyidejűleg süllyedt le. Az évezredeikig tartó folyamatot követőem a „Kárpát- medencében" ón. miocóntenger, későbbi megjelölés szerint pliiocén tó keletkezett. Ezután az északi és keleti peremvulkánolkból eredő kisebb, nagyobb vízfolyások óriási menynyi'ségű kőzettörmeléket hordtak lie a mélyedésbe és azt lassacskán feltöltötték. Az édesvízű beltenger ezután újabb évszázezredeik múltával áttört a Déli- Kárpátokban keletkezett barlang üregekben, és széles medret vájt a Fekete-tengerihez A Tisza, a Körösök és a Maros jelenlegi völgyében levő egykori Pannon tengerfenéken a XIX. és XX. században eleinte az ártéziikutak, később az olajkutak fúrásánál a felszínre hozott hordailék-szigmáikból megállapítható, hogy a lesüllyedés eredeti rögvonulata a mostani térszínt alatt1 4—7 kim mélységben helyezkedik el. És az alföldi medencefenék legmélyebb és legmagasabb szilárd részei között a szintkülönbség 0—3 km között váltakozik. Az utóbbi évtizedek tudományos megállapításai hitelt érdemlően igazolták a huszadik századot megelőző másfél évezred során írott feljegyzéseket és a XIX. századtól készített szeizmografikus mérésekre alapozott feltevéseket, melyek szerint a; szilárd helyzetben levő alsó rögök kiemelkedő vonulatai az Alföldet nyírségi, kecskeméti és torontáli részekre tagolják. Ezek közül a nyírségi és kecskeméti térségben az úin. „rengési fészkek" a jelenkori térszint alatt 4—5, a torontáli libám 7 km mélységiben helyezkednek el. A két-ihárom kilométeres szintkülönbségű alsó rögvomalak gerinccsúcsai közötti völgyekben, s mikor azok feltöltődtek, az Alföld összefüggő „tenger-sík" vidékén a későbbi üledékek többé-kevésbé vízmentes rétegekben rakódtak le. A geológusok azt is megállapították, hogy az alföldi beltenger, illetve tó feltöltődéséve! keletkezett hordalék képződményen, amely elegyengetett síkság volt, a (külső természeti erők hatása révén eleinte a láposo'kra jellemző növények, majd később „irdatlan erdőségek” is (keletkeztek. A beltenger és a tófenéken a növényvilág kialakulásával, fejlődésével egyidejűleg az alföldi folyók elődei is a színtérre léptek, és megkezdték a felszínt építő, illetve romboló munkájukat. A pannonkori süllyedésre követően keletkezett medencében a peremvulkánokból lezúduló víztömegek eleinte hatalmas mennyiségű törmeléket raktak rá a tófenékre. Amikor aztán a feltöltődés nagyon előrehaladt, a vízfolyások már csak az egészen finom szemcséjű agyagrészecskéket tudták tovaszá lilítani és szétteregetni a térségen s a bdta.vakon. Egy-egy újabb süllyedés után, amikor a vízfolyások esése ismételten megnövekedett, a durvább, nagyobb szemcséjű tönmelékféleségeket is magukkal sodorták, és ezeket is szétteregették a medencefenéken. Az északi, keleti és nyugati irányból eredő vízfolyások ezekkel a váltakozó szerkezetű törmelékekkel, illetve málástermékekkel egymás után temették be az alacsonyabb fekvésű alföldi részeken visszamaradt kisebb-nagyobb tavakat. Eközben hosszan elnyúló és széles kiterjedésű törmelékkúpokat, ón. „hátságokat” is építettek. így lassan-lassan az Alföld szerteágazó „élővíz” rendszere is kialakult. A folyton mozgásban levő vízrendszer a „gátlástalan" rombolás és építés korszakában, vagyis a szabályozás és a folyóvölgyek ár- és belvízmentesítése előtt fölöttébb változatos összetételű talajfelszínt alakított ki. Szerkezetileg és minőségileg megkülönböztetve: az egyik agyagos márga, illetőleg lösz, a másik ezek között elhelyezkedő kavicsos vagy apróbb szemcséjű folyami homokréteg. Valamennyi egymást követő rétegből megállapítható, hogy az agyagos márgára, vagy löszre minden esetben homoküledék következik. Ezek a rétegek időszatkosan váltják egymást, egészen a térség felső szintvonaláig. A ikék, vagy sárga színű agyag, illetve lösz és a szemcsésebb vagy én. csillámos kvarahoimoík-rétegeik minőségi összetétele mindenütt csaiknem teljes mértékben megegyező. A geológusok szerint a finomabb agyagos képződmények mindenkor a kisebb és lassúbb vízfolyások, erek, patakok mentén keletkeztek. A kavicsos és apróbb homokszemcsés rétegeket a szélesebb és nagyobb fekvésű folyók lehömpölygő víztömegei sodorták és teregették szét. Az Alföld (kellős közepének néhány pontiján a folyóvizek térszintalakító munkájának változatosságairól és méreteiről szemléltető képet alkothatunk, ha Szentes, Hódmezővásárhely és Szeged város térségeiben néhány geológiai adatot is felsorolunk. Az ezen a területrészen áthaladó vízfolyások az 5—6 km vastagságú feltöltődés felső szelvényében, Szentes térségében 199 méter magasságú agyag- és homokrétegeket raktak egymásra. Ebből az agyagrétegek vastagsága összesen 46,5 m, a csiilárnos kvarchomok rétegeké 51,5 m, Hódmezővásárhelyen a 198 méter felső hordalékrétegekből az agyag 118,5 m, az agyagos homok 50 m, a kvarchomok 29,5 m. A Tisza és a Maros találkozásánál, Szeged mellett a 144 méter vastagságú hordalékból az agyagrétegek 90,5 m, az agyagos homok 26,5, a csillámos kvarchomok 27 m-rel részesülnek. Azt is bizonyítottnak vehetjük, hogy az Alföld, földtörténetünk említett korszakát követően, jóval (kisebb mértékben, mint előzőleg, de később is többször tovább süllyedt. Az egymást váltogató hordalékrétegekben a jelenlegi térszínt felső részébein is megtalálható az agyag-, és a homakréteg. A délalföldi táj térszintjének kialakításába, különösen a Duna—Tisza közi részeken, a viharosabb szelek is hosszú időn át „besegítettek". Az alföldi medence feJtöltődéséneik befejeztével nemcsak nagy mennyiségű csapadék, hanem árvizeknél a Duna víztömegei is a Tiszába ömilötték át. A Duna átfolyó oldalágai az árvizek alkalmával akkoriban mélyebb völgyeket is vájtak a két folyó közötti síkságon. A (hajdani oldalágaik partjain és hullámterein szétteregetett „homoktengerből" aztán, az árhullám levonulása után, az uralkodó jellegű északnyugati szélfúvásoik délkelet felé áitszáguldva, hosszú dombsorokat raktak. Ezek vonulatai között húzódó völgyeikben kisebb szikes tavak és erek is keletkeztek. Ez utóbbiak a csapadék egy részét a hátságokról azok peremvonalai melletti tavakba szállították. Ezek az un. „fehértavak", „Kis- és Nagy-Székás” (népi szóhasználat szerint „szék-sós”) tavaik hóolvadáskor és nagyobb esőzések idején csapadékgyűjtő medencékké váltak. A vizek mozgása s a többi természeti tényezők a közép és alsó Tisza-völgy Duna—Tisza közi részén a „dűnékkel", apró tavaik sokaságával és néhány rövid vízfolyással jellegzetes sztyeppvidéket alakítottak ki. A Tisza bal partján ezzel szemben tavaikat alig találhatunk. A nagyobb alföldi folyók szabályozása előtti évezredekben a hódmezővásárhelyi „Hód-tó” sem álló vizű tó volt. A sok ér és M ártél у felől a Tisza a Hódtó vízi és szigetvilágán keresztül haladva, Hód-mezejét érintve, egy igen nagy kiterjedésű kiöblösödött mederszakaszt alkotott. A tiszai áradások és a bal parti élővízfolyások a Hód-tóban áthaladva jutottak vissza a Tiszába, a tavon keletkezett több, mint száz kisebb sziget között vájt mélyedéseken. Hódmezővásárhelytől délre, a Maros folyóval párhuzamosain a „Száraz-ér" a szabályozás előtt egyik ága volt a Marosnak, és Tápé közelében tért vissza szülőanyja kebelébe. A jórészt Békés és Csornád megyéket átszelő folyók és az azokkal párhuzamos vízereik között széles törmelékikúpak képződtek. A geológusok szerint ezek a földhátak „őseredeti" természetes képződmények. Kisebb-nagyobb szintkülönbségekkel ugyan, de az ősi térszínt visszamaradt részeit alkotják. Az élő vízfolyások között, vagy mellett húzódó magasabb vonulatokon, süveghez hasonló alakban helyezkednek el és emelkednek ki az ú.n. „halmok". Ezek napjainkban igen jól megkülönböztethetők az ősember megjelenését követő 32
