Magyar Vízgazdálkodás, 1981 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1981-01-01 / 1. szám
Körös-völgyi árvízvédekezés, 1980 Az árvízvédelmi osztagok szerepe Az árvízvédekezésben egyre nagyobb szerepe van a gépesítésnek. A gyorsan mozgó, begyakorlott szakembergárdával felszerelt osztagok alkalmasak olyan feladatok végrehajtására, amelyekre korábban gondolni sem lehetett. Annak ellenére, hogy Magyarországon az árvíz elleni küzdelemnek történelmi hagyományai vannak, és a védekezésnek a több évtizedes fejlődés eredményeként klasszikusnak nevezhető módszerei alakultak ki, az idei Körös árvíznél történt először, hogy a vízszinték kiegyenlítődése előtt hatalmas méretű jászolgát építésével sikerült töltésszakadást elzárni. Ahhoz, hogy ez lehetségessé váljék, felkészült, begyakorolt személyzetből álló, megfelelő gépi berendezéssel ellátott egységeket kellett kifejleszteni. Ez a fejlődés 1949-ben indult, amikor budapesti székhellyel megszervezték az Árvízvédelmi Készenléti Szervezetet (AKSZ), Az AKSZ legfontosabb feladata volt a különleges árvízvédelmi teendők elvégzésére kialakított árvízvédelmi osztag kiképzése, felszerelése. A szervezlet fejlődéseként a vízügyi igazgatóság szervezetében is megalakultak az árvízvédelmi osztagok. Ezek felszerelését és képzésének irányítását is az ÄBKSZ végezte. 1955-ben már 11 igazgatóság rendelkezett tö'bbé-kevésbé felszerelt osztagokkal. Ezeket az osztagokat elsősorban a szivárgás csökkenésére alkalmas szádfalak lehajtására képezték ki, illetve olyan munkák elvégzésére, ahol vas-szádlemezeket kellett alkalmazni. Ennek szükségességét az 1963-as és az 1965-ös árvizek bizonyították, ahol a hazai gyártmányú LAMP-féle pátria-lemezeket kiterjedten alkalmazták a Marcali ’töltésszakadásnál, a Sió töltésének biztosításánál. 1965-ben a dunai nagy árvíznél mintegy 27 ezer pátria-lemezlből készült szádfal. Amellett, hogy töltéseink mérete, kiépítettsége az 1945 előtti állapotnál jóval nagyobb, a sikeres árvízvédekezést alapvetően az határozta meg, hogy a hagyományos védekezési módszereket korszerűbb eszközökkel, anyagokkal és gyorsabban hajtották végre. Elég, ha példának csak a faszádpalló-istrángos cölöpverő és pátrialemez — TÉP—400 típusú verőgépegyütteseik közötti minőségi különbségeket idézzük emlékezetünkbe. Még szembetűnőbb az ellentét, ha a védekezés helyére történő szállítási lehetőségeket is figyelembe vesszük. A minőségi változás különösen nagy lendületet kapott az 1970. évi, minden eddigit meghaladó tiszai árvíz után. Ekkor számos új anyag felhasználását kísérelték meg és felmerült az igény egy olyan új típusú vasszádfal iránt is, amely vízzáró. Az| AKSZ jogutódja az Árvízvédelmi és Belvízvédelmi Központi Szervezet (ÁBKSZ) CsI és Cs2 megjelöléssel olyan ún. széles vízzáró vasszád-lemezeiket fejlesztett ki, amelyek a korszerű védekezés igényeit kielégítik. A lemezek előállítását 1972-ben kezdték meg, és 1974-ben már a vízügyi szolgálaton kívüli felhasználók is hozzájuthattak. A korszerű vasszádlemezek alkalmazása megfelelő verőgépet és állványt is igényel. Ilyenek felkutatása és kipróbálása már az 1970-es árvíz előtti időszakban megtörtént, majd fokozatosan megkezdődött az osztagok ellátása ilyen berendezésekkel. Sajnos ez a folyamat nem kielégítő, ma még csak 4 VÍZIG és az ÁBKSZ osztaga rendelkezik CS típusú lemezek leverésére is használható eszközökkel. Miután a szádfalazás munkáit árvízvédekezéskor sokszor csak vízről lehet, illetve kell elvégezni, szükséges Olyan úszótag, amely alkalmas a verőberendezés (verőgép és állványa) és a 'kompresszor biztonságos hordozására is. Jelenleg az ún. nagy-, illetve kishídmező áll rendelkezésre minden osztag előírt felszereléseként. Az osztagoknak különösen az 1965. évi dunai árvíz óta jutott Igen fontos szerep a védekezésben. Úgy tűnik ez a szerep egyre nagyobb és igényesebb. Az elmúlt 10 évben több alkalommal volt szükség töltésszakadás miatti beavatkozásra. Az idei feladat azonban az öszszes eddiginél nagyobb jelentőségű volt. A munka nagyságát, jelentőségét elsősorban nem az jellemzi, hogy mintegy 245 méter hosszban kétsoros szádfalat vertek le, hanem az a vízsebesség (becslés szerint 8—10 m/sec), amely méllett az úszótagokkal lavírozni kellett. A teljes hosszból mintegy 36 méter hosszban 12 méter hosszú lemezeket kellett beépíteni, mivel az időközben egyre növekvő kimosás ezt tette szükségessé. Emellett a szádlemezsor önálló szerkezetként áll, stabilitását egyetlen cölöp sem n övéi te. Mára kezdeti szakaszban nyilvánvalóvá vált, hogy a szokatlan munkakörülmények és a munka befejezésének igénye miatt a megszokott és begyakorolt módon: a verőgépet a verőállványon működtetve, a munka nagyon lassú. Ezért — ezt is először — a verőgépet autódaru horgára függesztve üzemeltették. Ezzel a verési teljesítmény közel kétszeresére nőtt. Másképpen nem is A hatalmas méretű jászolgát 8
