Magyar Vízgazdálkodás, 1981 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1981-03-01 / 3. szám

Egy japán tanulmány tanulságai

Öntözés és vízminőség-védelem

Botond György a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Központban a Vízminőségvédelmi Intézet tudományos munkatársa. Az Országos ösztöndíj Tanács és a Kulturális Kapcsolatok Intézetének szervezésében, az Országos Vízügyi Hivatal és a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Központ támogatásával közel három hónapot töltött a felkelő nap országában. Vele beszélgettünk tapasztalatairól.

— Japán és Magyarország vízgazdálkodási adottságait tekintve, melyek a jellegzetes azonosságok és eltérések?

— Tanulmányutam során elsősorban a vízminőség-védelem és a vízminőségszabályozás terén elért eredményeket igyekeztem megismerni, de a fogadó intézményeik jóvoltából átfogóbb képet alakíthattam ki a távoli ország vízgazdálkodásáról, mint ahogy azt a helyszínen véglegesített útprogramom alapján remélhettem. Úgy érzem, hogy mindkét országban jelentős helyet foglal el az árvizek elleni biztonság fokozása és maga az árvédekezés. Japánban az elöntés állandó veszélyének kitett több mint 3 millió hektár területen — ami a lakott terület 32%-a — él az ország lakosságának a fele. Az utóbbi évtizedekben keletkezett árvízi kár évente átlagosan 260 milliárd jen (kb. 26 milliárd Ft) volt. A kormány évente 200 milliárd jent fordít árvédekezési munkákra. Ennek az összegnek 30%-át az árvédelmi művek és berendezések helyreállítása emészti fel. Az időszakos vízbőség és a víz hiánya japán vízgazdálkodásában is állandó gondot okoz. Ami az eltéréseket illeti — úgy gondolom — az öntözésre berendezett területeket érdemes összehasonlítani. Ismeretes, hogy hazánkban a mezőgazdaságilag művelt területnek mintegy 4%-át rendezték be öntözésre. Ezzel szemben Japánban közel 3,5 millió hektár területet öntöznek, ami az összes mezőgazdasági területnek mintegy 70%-a. A vízfolyásokból

2,5 millió hektárt, a víztározókból több, mint félmilliót öntöznek. A felszín alatti vizek is szerepet játszanak a mezőgazdasági vízellátásban. Kiemelkedő jelentősége van a helyi vízkészletek tározásának. Az öntözővíz-tározók össztérfogata Japánban 2 milliárd m3. Az öntözővíz-tározók száma összességében százezres nagyságrendű. Az öntözött területen a műtrágyahasznosítás világviszonylatban is az élmezőny szintjét képviseli.

— Japán lakosainak száma 1960-ban ■93 millió volt, az ország 1976-ig 20

millió lakossal gyarapodott. A közismerten gyors iparfejlesztéssel egyidejűleg ugyanebben az időszakban a közműves ivóvízellátásban részesülők aránya 53,4%-ról 88,6%-ra növekedett. A nagy városokban ez az arány 93,5%-os. Ez a jelentős fejlődés a vízellátás és a szennyvíztisztítás szempontjából is új feladatok elé állította az országot. Mely

szervek és hogyan vesznek részt a vízellátás és a vízvédelem irányításában?

— Japán gazdasági életének felvirágzása a Mejdzsi-korszakban, a századiforduló idején kezdődött, a tulajdonképpeni „gazdasági csoda" azonban csak a legutóbbi 30 évben következett be. E rendkívül gyors fejlődésre azonban csak egyetlen lehetőség kínálkozott: tekintettel arra, hogy az ország természeti kincsekben — és ebbe bele kell érteni a lakható, megművelhető területeiket is — igein szegény, az ipart kellett gyors ütemben fejleszteni. Ehhez viszont elengedhetetlen az infrastruktúra, s azon belül a vízellátás és csatornázás arányos fejlesztése. Következésképp a lakossági vízellátás és szennyvízelvezetés javítását nem — pontosabban nem elsősorban — szociálpolitikai szempontok idézték elő, hanem az egyre magasabb színvonalú ipar követelményei tették szükségessé a vízgazdálkodás egészének korszerűsítését. Ilyen előzmények után érthető, hogy miért nincs olyan országos hatáskörű szerv Japánban, amely a vízgazdálkodás egészéért felelős lenne, és amely a vízügyi beruházásokat az egész ország érdekeinek megfelelően irányítaná. Létezik ugyan egy Környezetvédelmi Hivatal, ez azonban a helyi hatóságokat és a nagy ipari monopóliumokat kevéssé tudja befolyásolni; a vízellátás és a szennyvízelvezetés fejlesztését, akárcsak az egyéb környezetvédelmi beavatkozásokat, elsősorban a helyi érdekek és adottságok határozzák meg. Ebben viszont már jelentős szerepük van a városi hatóságoknak, amelyek részben saját erőből valósítanak meg hatalmas beruházásokat, részben pedig kényszeríteni tudják a területükhöz tartozó gyárakat, üzemeket hasonló beruházások finanszírozására. Meg kell említeni, hogy komoly befolyásuk van az ún. környezetvédelmi mozgalmaknak is. E felépítésnek megfelelően oszlik meg a kutatási munka is: az egyetlen jelentős állami környezetvédelmi kutatóintézet csaknem kizárólag alapkutatásokkal foglalkozik, az alkalmazott kutatások a városi hatóságok és a gyárak jól felszerelt laboratóriumaiban folynak. Természetesen az egyes részterületeken még számos egyéb intézmény is érdekelt, így például az Egészségügyi Minisztérium hatáskörébe tartozik a természetes vizek minőségének védelme, az Építésügyi Minisztérium pedig a szennyvíztisztításért és a csatornázásért felelős.

— Tanulmányúti jelentéséből megtudhattuk, hogy a nagyobb városokban a helyi környezetvédelmi kutató intézetek kezelésében a vízminőség ellenőrzését automatikus észlelőhálózat és adatkiértékelő rendszerekkel végzik. Miilyen előzményeik és adottságok kényszerítették ki ezt a magas színvonalú korszerűsítést?

— Japán nemcsak az ipar fejlettségi színvonalát tekintve, de a természeti és környezetvédelmi katasztrófák területén is az élmezőnyhöz tartozik. Bizonyára sokan és sokat hallottak már a járványszerű méreteket öltő Minamata-betegségről (higanymérgezés), vagy az Ital-ital betegségről (kadmiummérgezés), amelyek igen súlyos és gyakran halállal végződő károsodást okoznak az emberi szervezetben. Ezek a katasztrófák először az 1950-es évek közepén jelentkeztek, a szervezett védekezés azonban csak hosszú évek múltán indult meg. Ekkorra pedig már a folyók, a tavaik, a part menti tengersávok vize annyira szennyezetté vált, hogy az ipar és a lakosság vízellátása egyre nagyobb nehézségekbe ütközött. Ilyen körülmények között érthető, hogy a -magas műszaki színvonal adta összes lehetőséget be kellett vetni az égető problémák megoldására, beleértve az automatizálástól a korszerű építési technológiákig, a legújabb műszaki eredményeket.

— Meglepő számunkra, -hogy a japán környezetvédelmi kutató intézeteikben dolgozó tudományos kutatók mellett a segéderő-létszám szokatlanul alacsony. Mivel magyarázható ez?

— A VITUKI-ban sokszor — és joggal — panaszkodunk arra, hogy kevés a segéderő, a kutatók gyakran kénytelenek enyhén szólva diplomát nem igénylő feladatokat is ellátni. Ezek után kissé meglepett, -hogy az általaim meglátogatott japán kutatóintézetekben a segéderő csaknem ismeretlen; az említett állami kutatóintézetben például a 150 fős létszámból 130 a kutató, a többiek gépkocsivezetők, gépírónők st-b. Ennek azonban vain egy elengedhetetlen előfeltétele: a laboratóriumok rendelkeznek a legkorszerűbb technikai felszereléssel, az analitikai műszerektől kezdve a számítógépekig. Ezeket valamennyi kutató tudja kezelni (és kezelheti is!). Ez a létszámmegtakarításon kívül azzal a haszonnal is jár, hogy a kutatási téma valümennyi részletét pontosain ismerik (például a lehetséges analitikai mérési hibákat), amire nekünk nem mindig van módunk.

— Válaszai alapján arra következtethetünk, hogy Japán a vízminőségvédelmet szolgáló műszergyártás és technológiai fejlesztés tekintetében a nemzetközi mezőny élvonalához tartozik. Mik a főbb jellemzői ennek a színvonalnak?

— Japánnak a híradástechnika, a közlekedés, az acélipar területén elért eredményeit szinte mindenki ismeri. A szakemberek véleménye szerint az ország több területen egy-két év előnyre tett szert a legfejlettebb ipari államokkal szemben. Ez érezhető a vízminőségvédelemmel kapcsolatban is; akár az analitikai műszerek mérési pontosságát,

16