Magyar Vízgazdálkodás, 1980 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1980-12-01 / 11-12. szám
homok már a város szélső házsorait fenyegette. A mocsárvidék visszaszorításával pedig a tűzifát helyettesítő nád is egyre kevesebb lesz ... Vedres erdősítési tevékenységében a munka dandárja 1800 körül kezdődött. Az elért eredményekről a városi tanács kebeléből 1808-ban kiküldött bizottság jelentése alapján számolt be. A fásítás első évtizedében a csengelei pusztán és Fehértó felett 400 000 csemete vert gyökeret, és vált erőteljes, lábszár vastagságú, három öl magasságú lombos fává. Az erdő főleg rezgő nyárfából állt (286 899 db), de szépen díszlett a fűz (83 368 db), a szil (1358 db), az akác (421 db), az ártéri erdők ősi fája a vadkörte és alma (132 db), valamint az újonnan meghonosított eper (82 db) és a tölgy is (13 db). Vedres agitációjában és érvelésében az országszerte dívó szokásjog legkülönbözőbb példáira hivatkozott. Van olyan község, ahol minden házasulandó ifjúnak 24 ültetett fát kellett kimutatnia, másutt csak az szedhet gallyat az erdőn, aki maga is ültet új csemetéket, s csak az élvezeheti a legelőn levő fák gyümölcseit, aki azt körülárkolással megvédelmezi. Álláspontja, javaslatainak summája az, hogy a város a polgárjogot bizonyos számú fa ültetéséhez kösse .. . Kezdeményezésére, elvbarátai, pl. Dugonics támogatására és a polgármester Valfordt József sürgetésére a tanácsban kimondják, hogy „minden gazda esztendőnként 100 db fát az inzsellér által kimutatandó helyen tavasszal mindjárt, vagy ősszel a közjó hasznára ültetni tartozzon ... Ugyanakkor a városi tanács saját kebeléből egy bizottságot küld ki az ,,erdőinspektorság" működési körének és a fásítás szabályozásának kidolgozására .. . (Azt nem tudjuk, hogy a példamutató határozat mennyiben talált országszerte követésre, és hogy a kezdeményezők halálával hogyan merült feledésbe a bölcs határozat...) Tény az, hogy a Vedres kezdeményezésére létrehozott szervezet volt az első erdőmérnöki hivatal, amelyben a vezető munkáját egy egész szakképzett tisztikar (földmérő, vadász, csőszök) segítette, s munkakörük, az erdőgazdálkodáson, fakitermelésen kívül kiterjedt az erdei termék (gyümölcs, pálinka, hamuzsír stb.) értékesítésére is. Különösen értékes és jól jövedelmező fafélének bizonyult a sokféleképpen hasznosítható fűz. (A hivatal tisztikara az ez idő tájt szervezett Selmeci Erdészeti Akadémián szerezte felsőbb képesítését.) Vedres minden munkája figyelmet érdemel. Legismertebb műve, a Pest. Szegedi Duna—Tisza-csatorna tervét (a később megvalósult Budapesti Nemzeti és Szabadkikötőhöz hasonlóan) a kapcsolódó létesítmények egész sorával egészítette ki. A szegedi vár átépítésével készült Közraktárral, a Maty-ér taván létesített téli kikötővel és a nagy múltú szegedi hajóépítés hagyományait folytató hajógyárral a Maros torkolatában. (A Tiszán, a Körösökön és a Maroson leúsztatott fa feldolgozására.) Jellemző, hogy bár Vedres távoli földre nem jutott el (Ausztria és Csehország határain túl nem járt) a nagy vállalkozással kapcsolatban — Széchenyihez hasonlóan — lelkesítő példaként a francia „Canal du Midi” eredményeit idézi ... Utolsó tervében, a tiszántúli árapasztó csatorna tervében a Tisza és mellékfolyói árvizeinek elhárítását „megosztással” akarta elérni. Árapasztó csatornák segítségével, a különböző terepmélyedésekben való tározással, az ősi népi ártéri gazdálkodás gyakorlatának megfelelően. A mai olvasó számára bizonyára érdekes, hogy Vedres nem kötelezte el magát a töltésezési és átvágási rendszer mellett. Az első volt, aki figyelmeztetett az árvízszintek magaságát növelő hullámtérszűkítés veszélyeire, amit ő a Sax János-féle Tisza balparti töltésezés végrehajtása során már a századfordulótól tapasztalt, s ami utóbb a töltések állandó magasítását tette szükségessé. Ő volt az első, aki felhívta a figyelmet a felsőbb szakaszokon végzett töltésezések hatására: az alsóbb szakaszok veszélyezettségének fokozódására. Jól ismerte a Tisza menti árterületek ősi ártéri gazdálkodását, különösen a szegedi állattartóknak a Kecskemétig felnyúló kunsági „háton” és Tápé—szegedi árterületen folytatott szakaszos legeltetését. Ezért akarta csupán a kiöntések káros hatását korlátozni, nem pedig a folyó menti töltésekkel kártételeiket megszüntetni. Vedres széles látókörének és sokoldalúságának bizonyítékaképpen, említsük meg vedresházi mintagazdaságát is, amely Tessedik szarvasi és a Festetichek keszthelyi mintagazdaságához hasonló fogalommá vált a kor szellemében. Vedres itt kibővítette a növénytermesztéssel foglalkozó mezőgazdák érdeklődési és munkakörét. Az új növényfajták meghonosítása és öntözése mellett ő foglalkozott először a learatott szem gazdaságos szárításának és tárolásának kérdéseivel. Munkássága nemcsak a királyi elismerést, hanem a brünni mezőgazdasági akadémia tagságát is megszerezte számára. Vedres volt talán a legszerencsésebb, a legeredményesebb s egyben a legismertebb a kortárs mérnökök közül. A hálás Szeged lokálpatriotizmusa támogatta őt, és ez a lokálpatriotizmus biztosította a délszláv bevándorlóból tevékeny hazafivá vált Vedres István utóéletét is a késői nemzedékek életében. A szegedi Dugonics Társaság gondoskodott emlékének ébren tartásáról: előbb — megjelenésének százados évfordulójára — a Duna—Tisza-csatornáról szóló írásait adták ki hasonmás kiadásban, majd fellelt síremlékét állították helyre. Több megemlékezés után végül Farkas László, ugyancsak Dugonics Társaság tagja, részletes monográfiával áldooztt emlékének. (Szeqed, 1937.) P. Károlyi Zsigmond A dunai és tiszai jégkár elleni operatív védekezések hírközlési rendszere A védekezési feladatok különleges részét képezik a jégkárelhárítással kapcsolatos tevékenységek, amelyek egyik kiemelkedő operatív része a jégtörőhajókkal végzett jégrombolás. A két nagy vízfolyás mentén, a védekezési szempontból fontosnak ítélt területeken nagy műszaki-technikai erőket vonnak össze. Az eredményes védekezés egyik előfeltétele a megbízható, célirányos felépítésű hírközlő rendszer és hírközlési üzemvitel megteremtése. így természetszerű, hogy a jégvédelemre történő felkészülésnél, az Árvízvédelmi és Belvízvédelmi Központi Szervezet kiemelt hangsúlyt helyez a megfelelő hírközlés előkészítésére. A jégvédekezési időszak hírközlésének igazodni kell a jégtörőhajókkal végzett jégrombolás technológiájához, zavarmentesen kell illeszkednie a területek meglevő állandó üzemű hírközlő rendszereihez. Külön figyelmet kell fordítani az érintett területek üzemi hírközlő rendszereiben beállt változásokra. A jégrombolás adott térségen belüli mozgó tevékenység, így ehhez igazodóan biztosítani kell a hírközlő rendszer mobilitását is. E célra kizárólag URH rádiótelefon felel meg. A jégrombolásnál két vagy több jégtörőhajóból álló csoportok dolgoznak együtt. Elsőként megoldandó feladat, hogy az együtt dolgozó hajócsoportok közvetlen hírkapcsolatot tartsanak egymással. Ez ún. szimplex rendszerű rádiótelefon berendezésekkel történik. További feladat, hogy az egyes hajócsoportok „vezérhajói" kapcsolatot tarthassanak a jégtörés területi központjaival. E célra ún. félduplex rádióhálózat létesül. Az előforduló rendkívüli helyzetek miatt indokolt, hogy a jégtörőhajók többféle hírkapcsolati lehetőséggel rendelkezzenek. Ezért általános elv, hogy minden jégtöréssel megbízott hajón két fedélzeti rádióberendezés legyen. így ha az egyik hajó valamilyen okból elszakad a csoportjától félduplex rádióberendezésével közvetlen kapcsolatot létesíthet a jégtörés központjával. Ha a hajócsoport valamelyik tagjának elromlik a közvetlen hírkapcsolati célra rendszeresített rádióberendezése, félduplex állomásával kapcsolatot teremthet a vezérhajóval, illetve a jégtörés központjával. Ha a vezérhajó félduplex rádióállomása üzemképtelenné válik, a hajócsoport bármelyik tagja átveheti a kapcsolattartást a jégtörési központtal. A technikai feltételeken túl, megerősített szervizszolgálat biztosítja a rádióhálózat folyamatos üzemkészségét. Az Árvízvédelmi és Belvízvédelmi Központi Szervezet a tényleges védekezési helyzet időszakában folyamatos kapcsolatot tart a jégtörési hírhálózatok területi felelőseivel, és azonnal operatív intézkedésekkel segíti és felügyeli a jégtörési hírrendszerek működőkészségét. Szenderák István—Vágó Jenő 41
