Magyar Vízgazdálkodás, 1980 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1980-12-01 / 11-12. szám
A MÚLT - A JELENNEK Szeged Széchenyije VEDRES ISTVÁN HALÁLÁNAK 150. ÉVFORDULÓJÁRA Mikor az 1950-es évek elején — az 1852-ben elhunyt Beszédes József munkásságára felfigyelve, néhai Fodor Ferenc professzorral megkezdtük a Széchenyi-féle „rendszeres szabályozások" reformkori és 18/19. századi előzményeinek feltárását, a legjelentősebb úttörők: Vedres, Beszédes, Huszár vagy Balla életét és munkásságát a legteljesebb homály fedte. Az érdeklődő olvasó vagy kutató elvétve bukkant néhány konkrét adat nyomára. Jellemző erre, hogy a Beszédes Józsefet felfedező két 1951/52-es monográfia-vázlat egyikének elején a szerző az addigi ismereteket egy pársoros lexikoncikk mottójával foglalhatta össze: Lósy Technikai Lexikonának soraival, amely mintegy megfejtette Győry Sándor akadémiai megemlékezésének figyelemkeltő sorait: „Hivatva lévén utat törni inkább, mint ragyogni . .." Ennyi volt csupán, amit vízügyi múltunk 18/19. századi úttörőinek bármelyikéről az érdeklődő az irodalomból még 30—40 évvel ezelőtt is megtudhatott. . . A vízügyi múltunk kutatásában és feltárásában tapasztalható fordulatra, a tervszerű szocialista vízgazdálkodás előterébe kerülésével párhuzamosan erősödő történeti érdeklődésre jellemző: jelenlegi Vedres megemlékezésünk már egy igen részletes lexikoncikk forrás- és adatfeltárására támaszkodhat. A következetes szerkesztői elgondolásokat érvényesítő cikk mindenre kiterjedő részletességével és rendszerességével szinte kínálja számunkra, miként rendezzük pontokba, fejezetekbe a sokoldalú Vedres életmű egyes elemeit. Mindehhez pedig hozzá számíthatjuk, hogy „A magyar vízszabályozás története” c. monográfia (Bp. VIZDOK, 1973.) Vedres történeti helyét is kijelöli vízügyi fejlődésünkben. Bemutatja gondolatébresztő szerepét Széchenyi István víz- és erdőgazdálkodási koncepciójának kialakulásában. A történelem haladása csupán azt kívánja, hogy mai problémáink nyelvére fordítsuk le a reformkor történeti üzenetét Vedres és Széchenyi olykor nehezen kibetűzhető, új tudományágakat teremtő, meghonosító nyelvújító kísérletéből . . . Vedres István oki. mérnök, „városi matematikus”, talajjavító gyakorló mezőgazda, a szakirodalmat is szépírói szinten művelő nyelvújító közgazda sokoldalú, a vízépítés-vízgazdálkodástól a mezőgazdasági technikán és környezetvédelmen át a legköznapibb mérnöképítészeti és szakírói tevékenységig ívelő életművét az idézett cikk így vázolja: Vedres István (Szeged, 1765. szept. 22. — Szeged, 1830. nov. 4.): mérnök, gazdasági-műszaki szakíró. (1.) Szeged város mérnöke, majd főmérnökként a legkülönbözőbb közmunkák irányításával foglalkozott. (2.) Úttörő munkát végzett a futóhomok megkötése terén Csengele határának fásításával (1789- től). (3.) Utóbb a szőreg—gyálai határ 3000 kh-as területének ármentesítésével és vízrendezésével országos hírű mintagazdaságot szervezett (1808 k.) (4.) A Soroksár—Kecskemét—Kiskunfélegyháza—Szeged vonalvezetésű Duna— Tisza-csatorna és a szegedi kereskedelmi (ill. téli-) kikötő és közraktár („országos gabonatárház”) érdekében írt nagyhatású gazdasági-műszaki röpiratot (1805). (5.) Számos csatornaterve közül a tiszántúli árapasztó csatorna tervét nyomtatásban is közreadta (1830). Ebben víztárolók létesítését, öntözéses gazdálkodást, a rizstermelés és a tógazdálkodás fejlesztését javasolta. (6.) A magyar nyelvű gazdasági-műszaki irodalom egyik megteremtője. Közgazdasági írásaiban a reformkor gazdaságpolitikai elképzeléseinek előfutára. Víz- és erdőgazdálkodási javaslatainak Széchenyire való hatása közvetlenül kimutatható. (Ezek Széchenyi politikai fellépésének helyén és idején Pozsonyban, 1825-ben közkézen forogtak. Csatorna tervének egy példányát Széchenyi magánkönyvtárában is megtalálták.) (8.) Mint sikeres szépíró Dugonics András körének tagja volt. (9.) Tervei szerint megnagyobbították a szegedi kőszínházat, ahol előadták a színházpártolónak „A Haza szeretete, avagy Nemes Szeged városának a töröktől való elvétele” c. négyrészes vitézi játékát 1803-ban. Munkái: A magyar nyelvnek a magyar hazában való szükséges voltát tárgyaló hazafiúi elmélkedések. (Bécs, 1790.); A Tiszát a Dunával összekapcsoló ujj hajókázható tsatorna ... (Szeged, 1805; németül: Wien, 1807.) Egy nemzeti jószág... (Szeged, 1807) .. .Étska kisded rajzolattya (Pest, 1817); A sivány homokság használhatása (Szeged, 1825); A túl a tiszai árvizek eltéríthetésérül egy két szó (Pest, 1830) stb. A lexikoncikkben is összegyűjtött régebbi és újabb ismertetések alapján ma bárki világos képet alkothat magának Vedres működésének, életművének egészéről. Most csak annak korszerűbb gazdasági-műszaki oldalával foglalkozunk. Az akkor kialakuló megyei és városi mérnöki munkakör még nagyon szerteágazó és differenciálatlan volt: a földmérések, parcellázások, település-rendezés mellett idetartoztak az újonnan jelentkező közegészségügyi mérnöki feladatok is. Vedres kezdte meg a város közvilágítását 125 utcai lámpa kihelyezésével, és az ő városrendezési és közegészségügyi mérnöki munkásságával kapcsolatosak a város legrégebbi vízminőség — közegészségügyi intézkedései is. „Hirdettessen, hogy érzékeny büntetés alatt senki se merészeljen a város árkán belül lent, kendert vagy egyéb efféle, büdösségeket okozó holmikat áztatni; meghagyatott a dögrántóknak, Vedres István a mérnök és közgazda hogy az utcákat többször bejárni és azokat a dögöktől tisztítani kötelességének tartsa". (1804. aug. 21.) Vedres városi mérnöki működésében jelentős szerepet játszik erdősítési, erdővédelmi tevékenysége. 1786. aug. 1-én foglalta el hivatalát, és már 1789-ben megkezdte a város határában levő családi birtokán erdősítési kísérleteit, szembeállva az 1792—1805 közötti aszályos periódus pusztításaival. (1972 táján Kecskemét határában pl. még csak 20 000 kh silány homokot — futóhomokot— találtak, amely 1805-ig 60 000 khra szaporodott, míg tovább északra újabb 300 000 kh-at találtak...) Vedres legterjedelmesebb művében: A silány homokság használhatásáról szóló írásában 1825-ben maga számol be negyedszázados talajvédelmi-erdősítési kísérleteiről, amellyel egy országosan felismert baj elhárításának élharcosává vált. Az országgyűlés az 1807:20. t.c.-ben hozott határozatot: „a futóhomok által okozni szokott károk elhárításáról.” Vedres mérnöki hatáskörébe a város életébe vágó legkülönbözőbb kérdések tartoznak. így az erdősítés és futóhomok-megkötés kérdéseit is a legszélesebb összefüggésekben kellett vizsgálnia. Felismerte, hogy nemcsak új ültetvényekre van szükség, hanem a meglevők fenntartására is. A lakosság oktalanul pusztítja a meglevő fákat, még a gyümölcsösöket is, sőt a talaj termőerejének regenerálására szolgáló trágyát, a „kun tőzeget" is eltüzeli. Magatartásával segíti, szinte kihívja maga ellen a természet erőinek, az aszálynak pusztító hatását. Az egykori nagy hírű Szeged-környéki és kiskunsági marhatartás tája, amely korábban az itáliai marhaexportot biztosította, a mélypontra süllyedt. A terület dús legelőit és híres halastavait elnyelte a török kor bozótosa, futóhomokja. A kikopott gyeptakaró alól feltörő futóhomok a kisázsiai viszonyokra emlékeztető elsivatagosodás képét mutatta. Egy-egy aszályos periódus alkalmával egész falvak, tavak, erdők tűntek el. Vedres idejében ez a 40
