Magyar Vízgazdálkodás, 1980 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1980-12-01 / 11-12. szám
Nemzetközi kitekintés — Románia A Mezőség vízellátása Az erdélyi Mezőség vízszegény terület Romániában, a felszíni és a felszín alatti vízkészlet elégtelen, a víztermelési kapacitás minimális, az ivóvízellátás örökké gondot okozott. A Mezőség keleti, nagyobbik része Maros megye közigazgatási területéhez tartozik. Kevés a folyó, kevés a patak a Mezőségen, a vízrajzi zóna, a vízgyűjtő terület összvíz-hozama nagyon alacsony. Adott időszakokban meg éppen kimerül a hasznosítható vízkészlet, szárazság idején ezek a kis folyók, patakok kiapadnak. így tehát a természetes vízkészlet csupán kismértékben és szakaszosan biztosítja a terület vízszükségletét. A geológiai adottságokból következik, hogy a patakvizek jelentős menynyiségű oldott ásványi sót tartalmaznak, ezért különösen alacsony vízálláskor, vizük ihatatlan. Az altalaj víztartaléka is szegény, a morfológiai adottságok sem teszik lehetővé, hogy a vízzáró rétegek között vízzáró lencsék alakuljanak ki, nagyobb víztartalék halmozódjon föl. A meglevő talajvíz keménysége, oldott ásványi sótartalma rendkívül magas. Mindennek következtében a térségben a források és a kutak vízhozama kicsi, a vízminőség nem megfelelő, a vizek savanyúak, fogyaszthatatlanok. Talán nem tévedünk, azt állítva, hogy a vízhiány a fő oka a kiterjedt mezőségi övezet elmaradottságának, az állattenyésztés alacsony színvonalának, az iparosodás megkésésének. A településhálózatot kis egységek jellemzik, a lakosság többsége mezőgazdaságban dolgozik. Másfél évtizede egyre nagyobb az ipar vonzása, a közeli ipari központokba — Kolozsvárra, Tordára, Aranyosgyéresre, Marosvásárhelyre, Szászrégenbe, Marosludasra — tömegesen járnak be az emberek, ahogy itt is mondják: ingáznak. A lakosság életszínvonalának emelkedése, a mezőgazdaság s különösképpen az állattenyésztés, valamint az ipar fejlesztése szükségessé teszi a terület ivóvízellátásának mielőbbi megoldását. A vízrajzi adatok ismeretében a probléma csak egy regionális vízellátási rendszer kiépítésével oldható meg. Ezt a komplex rendszert Erdély legnagyobb folyója, a Maros táplálná. A gondolat nem új, az évekkel ezelőtt készített területrendezési tanulmányokban már megjelent a kezdeményezés, s az erre vonatkozó javaslatokat jóváhagyták az illetékes hatóságok is. A végleges tanulmány felbecsülte az ezredfordulóig várható vízszükségletet, ezt követően pedig egy műszaki-gazdasági elemzés alapján, a tanulmányozott változatok összehasonlításával, meghatározta a legjobb megoldást. Végső soron a javasolt megoldás a következő: a) a szükséges vízmennyiséget (450 liter/másodperc) négy üzem fogja biztosítani. A szászrégeni és a marosvásárhelyi 45—45 százalékban, míg a csapói és a ludasi 5—5 százalékban; b) öt fővezeték épül mintegy 190 kilométer hosszúságban. A szállító vezetékhez hat, a terep domborzatának függvényében elhelyezett szivattyúállomás tartozik. Valamennyi fogyasztóközpont közelében tárolómedencék épülnek; ez elősegíti a vízellátás folyamatosságát, és javítja a rendszer gazdaságosságát. A négy legfontosabb fővezetéket összekapcsolják, ami fokozza a vízszolgáltatás biztonságát. A fővezetékek javasolt útvonala a következő: 1. Szászrégen—Faragó—Mezőki rá lyfalva—Rücs—Mezőszentpéter—Sármás—Mezősály, 2. Marosvásárhely—Mezőcsávás— Szabéd—Rücs—Nagyhegy— Mezőpagocsa, 3. Marosvásárhely—Bánd—Mezőgerebenes—Mezősály—Mezőzáh, 4. Csapó—Kisikland—Papiu Marian, 5. Ludas—Mezőszengyel—Mezőzáh. A tervezett munkálatok vázlatos bemutatásából is kitűnik, hogy megvalósításuk nagy beruházást, hozzávetőlegesen 250 millió lejt igényel. Tekintettel arra, hogy a regionális vízellátási rendszer kiépítéséhez szükséges pénzalap mintegy 75 százaléka a vezeték fektetéséhez szükséges, ezeknek méretezése — a csőátmérőnek a víz áramlási sebességének függvényében való meghatározása — nagy felelősséggel járó tervezői feladat. A nagy áramlási sebesség — megközelítőleg állandó vízhozamot feltételezve — természetesen lehetővé tenné a csőátmérők, tehát a beruházási költségek csökkentését, de azzal a kockázattal jár, hogy növekszik a súrlódási veszteség, illetve emelkedik a szivattyúzási energiaszükséglet. Következésképpen minden vezetékszakaszra külön-külön kell elvégezni az optimalizálási számítást, amely adatokat szolgáltat a legelőnyösebb tervezési megoldásokhoz és a vízhálózat leggazdaságosabb üzemeltetéséhez. Végül tekintsük át, mi valósult meg mostanig a fentebb ismertetett tervből. Elsőként használatba adtuk a 2-es számú, mintegy 40 kilométeres Marosvásárhely—Rücs—Mezőpagocsa vezetéket. A szállítóvezeték mentén három szivattyúállomás épült — Mezőszabad, Mezőfele és Mezőpagocsa övezetében — valamint hét különböző befogadóképességű tárolótartály. A vezetékből a fogyasztók minden kategóriáját ellátják: a lakosságot, a szociális-kulturális létesítményeket, az állattenyésztő farmokat és az egyes ipari egységeket. Az érintett településeken a helyi elosztó hálózat kiépítése és az üzemvitel megszervezése a jelen és a közeljövő feladata. A kivitelezésben és a már használatba adott berendezések üzemeltetésében szerzett tapasztalatok nagymértékben megkönnyítik a további munkát, a Mezőség Maros megyei területén a vízellátási rendszer teljes kiépítését. Szabó László Határvízi tárgyalás A Magyar—Csehszlovák Határvízi Bizottság Tisza és mellékfolyói albizottsága a Felsőtiszavidéki Vízügyi Igazgatóságnál tartotta legutóbbi soros ülését. A csehszlovák delegációt Renzik Kornél, a Pozsonyi Erdő- és Vízgazdálkodási Minisztérium osztályvezetője, a magyart Mehrli Péter, az Országos Vízügyi Hivatal főelőadója vezette. A tárgyaláson egyeztették az idén elvégzett közös érdekeltségű munkákat, az év hátralevő részének feladatait, és az 1981-es tennivalókat. Megvizsgálták a védelmi művek állapotát, és megvitatták a vizek kártételei elleni védekezés aktuális feladatait is. 26
