Magyar Vízgazdálkodás, 1980 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1980-10-01 / 10. szám
Tiszabercelnél... köveken fut, ahol még őriz valamit a hegyi folyóból. A Szamos torkolatán túl, ahol a Tisza Szamos szennyes hordalékától már megszőkült, adonyi házában — miközben hálót kötött — Palkó Géza ezt mondta: — Közel a Szamos. A községek a folyó partján vannak, a vécék, az istállók, mind. A Szamos az egyik nagy szennyező; belehajítják a döglött állatot, ahehelyett, hogy elvájnák. öt évig révész voltam. Innét a faluból vittem az ivóvizet a Tiszára; ha került, akkor egy kis bort. Valamikor inni lehetett a folyóból. De én annyi mocskot láttam míg a kompon voltam, hogy az sok ... Megyünk a vízen, a csónak vas testéi a folyó sem hűti. Evezünk, izzadunk, már egy kis szél is jó lenne. Két ülés közt műanyag kannában kútviz poshad. Egymás kezébe adjuk a kannát, isszuk belőle a langyos lét. Amikor utipakkunkat készítettük, vízfertctlenítő tablettát is csomagolunk; jó lesz gondoltuk, ha a Tiszából kell inni, teát és a tabletta íhatóvá tenné a vizet. De kinek van gusztusa erre? Mit is mondott Palkó Géza a halász? — Régebben jó volt. Nem volt anynyi vízszennyeződés. Ma már nem is tud az ember mit gondolni, olyan kevés a hal. Az utolsó 15 év alatt vagy hétszer lett fertőzött a folyó. Ilyenkor elpusztul 150—200 mázsa hal, és keserves lesz az életünk ... Hídőrség Igaz, egy kiadós eső jól végigvert bennünket, de sehogysem értettük meg, miért zeng az ég, hiszen a magasban már egy felhőfoszlányt sem leltünk. Aztán megláttuk a dombrádi ponthidat és különösebb éleselméjűség nélkül is megtaláltuk a magyarázatot. A híd pallóin lassan átgördülő autók okozták a csalóka robajt. Izgalmat azonban nem természeti jelenség kiderítése okozott, sokkal inkább a híd látványa, mely párszáz méterről nézvést alacsonynak tűnt, olyannyira, bogy elképzelni sem tudtuk, miként evickélünk át alatta. És, az áthaladásra szolgáló nyílást sem véltük túlzottan szélesnek. Azt hallottuk ugyan, hogy az igazi hajóknak kinyitják a hidat, de egy ilyen vasladiknak? Nem számláljuk, de látjuk, jókora itt a forgalom. Egy Lada nyomában szekér halad; a régi Ikarusból kiszállt utasok mögött úgy döcög a busz, mint egy vénecske terelőkutya a nyáj után. — Változó a forgalom — mondja Markos Géza a hídmester. — Hét végén nem ritka a napi hat—hétszáz autó sem, persze megesik, hogy alig egykettő zötyög át. Markos Gézával elidőzni a hídőrség — pontosabban fogalmazva: a hídkarbantartók — pihenővel kombinált irodájában. Tud mindent, amit a hídról tudni lehet. Markos Géza ugyanis örökölte a hidat. — A híd, ha nem is pontosan itt, 1922-ben épült. Apám jött fel vele Tokajból. Én 1953-ban léptem a nyomába, számomra ez volt a világ legtermészetesebb választása. Egyébként három pontonhíd van az országban. Egy itt, egy Tiszadob és Tiszaluc között, egy pedig Balmazújváros körül. A hídmester a hivatott krónikás biztonságával sorolja a hídfa sorsának állomásait. Ezek szerint az eredeti építmény a mai helytől 600 méterrel lejjebb, a mostani kemping magasságában volt. Később, fél kilométerrel jelenlegi helye fölé tették. 1936-ban jutott oda, ahol most is van. A háború alatt, 1944-ben a németek leszerelék, a pontonokat elúsztatták, de azok elsüllyedtek. — Nemrég még láttam belőlük néhányat a partra húzva, de bizony, legfeljebb ócskavasnak jók. Markos Géza nagyot sóhajt, mint aki elbitangolt jószágát sajnálja. A viharvert híd messze vidéken az egyetlen kapocs a két part között. A Tokajig húzódó 50 kilométeren egy sincs, de visszafelé is Záhonyig kell menni, hogy hidat lássunk. És a dombrádi sem mindig használható, hiszen télen szünetel a forgalom. De árvíz idején is ez a helyzet. Az idevezető utak alacsonyan fekszenek, ezért amikor a híd még használható lenne, a vízzel borított utakon már nem haladhat jármű. Esteledik, amikor a hídmester és Szekfü Mihály meg Oláh Béla hídkezelő társaságában a pallókra lépünk. Oláh Béla halkan beszél; — Furcsa egy foglalkozás a mienk. Sokszor egyszerűnek, könnyűnek látszik, máskor pedig felfordul a világ. A mindennapokon a forgalmat vigyázzuk, figyeljük nehogy a megengedett 10 tonnánál nagyobb terhelésű autó jöjjön át. Aztán fülelünk, mikor hangzik egy hajó kürtje. Ilyenkor kinyitjuk a hidat: egy 34,5 méteres szakaszt szabaddá teszünk. Nem túl bonyolult művelet ez, kell hozzá négy ember és 5—10 percnyi idő. Tulajdonképpen a pontonokat úsztatjuk el ilyenkor. A csónakok pedig a kijelölt helyen baj nélkül úszhatnak át, a híd kinyitása nélkül is. Munkájukhoz tartozik még a híd karbantartása, a pontonokba szivárgó víz eltávolítása, a pontonok tisztogatása. Sokszor köszöntenek rájuk nehéz percek. — Most télen — emlékezik Szekfű Mihály —, amikor megérkezett az a 20 fokos hideg, és a víszint is az 1970- es közelében járt, volt három olyan napunk, hogy nem tudtunk ebből a házból kijönni. Télen egy csendesebb partszakaszra úsztatjuk el a pontonokat, a hidat legkésőbb november 20-ig mindig elbontjuk. A pontonokat ilyenkor is őrizni kell, van rajtuk egy faházunk, erre a célra. Idén olyan erős volt a jég, hogy pontonostól, házastól a töltéshez szorított minket. Csak kalandos úton tudtunk kimenekülni a jégpáncélból. Néha lehömpölyög egy-egy hirtelen jött árhullám. Nagy bajt még egyik sem okozott, bár meg-megrongáJják a hidat. Külön gond a víz sodorta gallyak sorsa. Eszünkbe jutott az eperjeskei híd pillérje előtt tornyosuló hatalmas hordalékhalmaz, amit olyan zúgó erővel nyomott a víz, hogy szinte az hittük, egyszer a hidat is odébb teszi. Ez ott, persze nem reális veszély. De egy ilyen, kötelekkel rögzített, részekből összeállított szerkezetet, bizony végzetesen is megrongálhat egy meghízott törmelékkupac. Tavaly júliusban például úgy nekiment a hidnak a hordalék, hogy eltépte a rögzítő sodronykötelet, elnyomta a hidat. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy szétszakítsa. Míg az iroda felé tartunk, Markos Géza arról beszél, hogy lesz itt egyszer egy állandó híd. Először Tiszafürednél, aztán itt. Lesz, az biztos, de hogy mikor, az még kérdés. Addig pedig nincs mit tenni: erre kell vigyázni. Ezt kell őrizni. Turizmus, ami nincs Tiszabercel előtt öt kilométerre, kissé nehezen emelgettük a lapátokat. A nap is hétágra sütött. A levegőt a pára tette nehézzé. A víz egy komótosan sétáló öregember lassúságával csordogált. Közeledett egy csónak. A benneülők időnként meg22
