Magyar Vízgazdálkodás, 1980 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1980-09-01 / 9. szám

Azt a régebben világszerte elterjedt elvi álláspontot, amely szerint az egyes országok területén található természeti kincsek — köztük a víz is — az adott ország korlátlan rendelkezése alatt állnak, egyre több ország adja fel. Tért hódít annak elismerése, hogy az osztott vízgyűjtők vizeinek hasznosításával és fejlesztésével kapcsolatos nemzeti politika kialakításánál figyelembe kell venni minden, a készleten osztozó állam jogát annak méltányos hasznosítására.

A közös vízgyűjtő használatából eredő problémák azonban csak részben oldhatók meg kétoldalú együttműködés keretében. Jellemző példa erre második legnagyobb folyónk, a Tisza esete. A KGST keretében több éve folyó sókoldalú együttműködés eredményeként összegyűltek a vízgyűjtő vízkészletének mennyiségére és minőségére vonatkozó alapvető adatok, ismeretesekké váltak a nemzeti fejlesztési tervek fő célkitűzései. Közös elképzelések fogalmazódtak meg. A következő években elvileg jól megalapozott, rugalmas és a realitásokhoz igazodó erőfeszítéseket kell tennünk a rendkívül fontos tiszai együttműködés nyitott kérdéseinek megoldása érdekében. Ékes bizonyítéka lehet ez is a szocialista országok testvéri együttműködésében rejlő nagy lehetőségeknek.

Nem lenne teljes a közös vízgyűjtő országaival folytatott együttműködésről adott áttekintés a 'közös hasznosítás terén elért eredmények megemlítése nélkül.

A Gabcikovo—Nagymarosi közös vízerőműrendszer, amely Magyarország és Csehszlovákia megállapodásának eredményeként épül ímeg, nagy térségre kihatóan fog kedvező változásokat előidézni a Duna hidrológiai rezsimjében. A hasznosítás sokcélú lehetőségei közül az energiatermelés csak az egyik. A Rajka—Gönyű folyószakasz hajózási viszonyai megjavításának igazi jelentősége csak a Rajna—Majna— Duna kapcsolat és az európai víziútrendszer megnyitása után fog megmutatkozni. Új lehetőséegk nyílnak az érintett területeken mezőgazdasági, ipari és üdülési jellegű fejlesztések végrehajtására is.

A jugoszláv—magyar határvízi együttműködés keretében elkészült a Dráva szabályozási terve, mely a vízgazdálkodási érdekék sokoldalú, gondos mérlegeléséről tanúskodik. Előkészítés alatt áU a Gyurgyevác—Barcsi magyar—jugoszláv vízerőműrendszer megvalósítása is.

MŰSZAKI—TUDOMÁNYOS EGYÜTTMŰKÖDÉS

A vízgazdálkodás terén folyó nemzetközi műszaki—tudományos együttműködésről a „Magyar Vízgazdálkodás" olvasói nemrégiben részletes tájékoztatást kaptak*, és jelen lapszámban külön cikk is foglalkozik e kérdéssel. Ezek a cikkek ismertetik a legfontosabb eredményeket és részletesen elemzik a különböző országokkal valamint a nemzetközi szervezetekkel kialakult kapcsolatokat.

Nem akarván ismétlésekbe bocsátkozni, az alábbiakban elsősorban a műszaki—tudományos együttműködés néhány olyan elvi, módszertani kérdését elemezzük, melyeknek szerepe lehet az elért eredmények megszilárdításában, az együttműködés hatékonyságának fokozásában.

A műszaki—tudományos kapcsolatok elemzésekor nem merev kategóriákból indulunk ki és a „műszaki—tudományos" jelzőket tág értelemben használjuk. A vízgazdálkodási tevékenység nem merül ki pusztán műszaki eszközök alkalmazásában. Világszerte tapasztalható, hogy a vízgazdálkodást komplex társadalmi—gazdasági tevékenységnek tekintik és a műszaki megoldásók jelentőségét elismerve az érdeklődés a gazdasági és a jogi-igazgatási kérdésekre is fokozottabban kiterjed. A „tudományos" szó_ használatának sem tulajdoníthatunk olyan értelmet, mintha e kapcsolatokban kizárólag a tudományos kutatás módszereit lehetne alkalmazni.

A fogalmak helyes értelmezése a nemzetközi műszaki—tudományos együttműködés igen összetett kérdésében elősegíti a célok, a formák és a módszerek közötti különbségek felismerését, s így az adott cél elérésére legalkalmasabb együttműködési formák és módszerek kiválasztását és alkalmazását.

*Dr. KOVÁCS GYÖRGY: Nemzetközi tudományos együttműködés a vízgazdálkodás területén. VÍZGAZDÁLKODÁS, 1978. évi 2. szám 43—60 lap

Kétoldalú együttműködés

A kétoldalú együttműködés alatt részben az OVH és más országok megfelelő kormányszervei közötti, részben pedig a hazai és a külföldi intézetek, vízügyi szervek között létrejött megállapodásokon alapuló műszaki-tudományos együttműködést értjük.

A kétoldalú együtműködés kapcsán az ágazati irányítás és szervezés, az együttműködésben alkalmazható formák és módszerek, valamint a nemzetközi együttműködés témái és a hazai kutatási—fejlesztési programok közötti összhang kérdését érintjük.

Az ágazati szintű irányítás és szervezés kérdését az OVH és a megfelelő külföldi szerv között létrejött megállapodások alapján elemezve az irányítás modellje a következőképpen vázolható fel:

— együttműködési megállapodás létrehozása ágazati szinten ;

— távlati (középtávú) és éves együttműködési munkatervek kidolgozása, jóváhagyása;

— a végrehajtás irányítása és az elért eredmények rendszeres értékelése.

Megállapítható, hogy legfontosabbnak tartott műszaki—tudományos kapcsolataink körében magyar részről az OVH, a külföldi partner részéről az illetékes főhatóság között általában létrejöttek azok az alapvető megállapodások, amelyek az együttműködés fő céljait és rendjét szabályozzák. A szocialista országok esetében ezt megkönnyítette a szemlélet-, a szervezeti felépítés-, és a társadalmi—gazdasági feltételek alapvető hasonlósága. A fejlődő, és tőkés országokkal folytatott együttműködésben a kormányszinten létrehozott együttműködési bizottságok koordináló munkája dominál. Törekszünk arra, hogy az ágazat területén folyó együttműködés szervesen beilleszkedjék az adott reláció rendjébe, ugyanakkor albizottság vagy munkacsoport létrehozásával a vízgazdálkodási együttműködés sajátos szakmai jellege is hangsúlyt kapjon.

A szocialista országokkal fennálló kapcsolatainkban ma már általános távlati együttműködési munkatervek összeállítása. A távlati munkatervék szolgálnak az egy—két éves időszakokra lebontott munkaprogramok alapjául, melyek témák szerinti bontásiban már az együttműködés konkrét célkitűzéseit tartalmazzák. Az operatív tervek alapos kidolgozása egyúttal a közreműködő szervek önállóságának fokozásával is jár, mert a világosan meghatározott feladatok végrehajtására a közreműködő szerv saját hatáskörében, önállóan intézked i!k.

Némileg bonyolultabb a helyzet a fejlődő és tőkés országók esetében, ahol a tervezés rendszere a mienkétől lényegesen eltér. E relációkban különösen fontos céljaink szoros és folyamatos egyeztetése a magyar kül- és gazdaságpolitika általános céljaival. Itt a közös tervezés időhorizontja is szűkebb és az együttműködés jóval kevésbé specializált, mint a szocialista országok között folyó együttműködés esetében.

Az elért eredmények rendszeres elemzése az ágazati irányítás igen fontos eszköze. Megállapodásaink nagy része a formális kereteket is biztosítja erre. Az elért eredmények kritikus elemzésére a jövőben mind ágazati, mind intézeti szinten az eddigiéknél nagyobb figyelmet kell fordítanunk.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy egy-egy új kapcsolatban a műszaki—tudományos együttműködés információk kölcsönös cseréjével indul. Az összegyűlt információk értékes háttéranyagul szolgálnak a hasonló hazai problémák megoldásához, ugyanakkor az együttműködés e kezdeti fázisa előkészíti a talajt magasabb szintű, hatékonyabb együttműködési formák és módszerek alkalmazásához.

Az alábbiakban — a teljesség igénye nélkül — néhány ilyen, a tapasztalatok puszta kicserélésén túlmutató együttműködési formát sorolunk fel:

— kiválasztott feladatok megoldása munkamegosztásban, kooperáció útján, közösen megállapított terv alapján, részarányos finanszírozással;

— feladatok megoldása — szolgáltatás nyújtása a másik fél megbízása és finanszírozása alapján;

— kiválasztott feladatok megoldása közös munkakollektívák létrehozásával, részarányos finanszírozással;

— dokumentációk, alapanyagok, félkész- és késztermékek mintáinak átadása kipróbálás, kísérletek céljából; a kísérleti eredmények kicserélése;

3