Magyar Vízgazdálkodás, 1980 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1980-08-01 / 7-8. szám
törekvése sem nyert még minden helyen polgárjogot. Hazai szellemi teljesítményünk korlátozott, ezért szükségünk van a tudomány és a műszaki haladás más országokban elért új értékeinek ismeretére, alkalmazhatóság esetén gyakorlati hasznosítására. Enélkül már nem lehet a vízgazdálkodás területén sem az élvonalba tartozni, nem lehet versenyképesnek maradni; és mindezek nélkül nem lehet feladatunknak sem megfelelni." A munkerőgazdálkodás eredményeiről szólva kiemelte, hogy „Jelentős feltétele V. ötéves célkitűzéseink megvalósításának munkaerő- és bérgazdálkodásunk fejlesztése, a munkatermelékenység növelése és az emberekről való fokozott gondoskodás. Az egy főre jutó termelés már 1977- ben elérte az 1980. évre tervezett szintet, amiben közrejátszott a javuló érdekeltség, a jobb műszaki—technikai felszereltség csakúgy, mint az üzem- és munkaszervezés javítása. Az alacsony átlagbérekkel kapcsolatos régebbi gondjaink közismertek. Relatív elmaradottságunk felszámolására közös erőfeszítéseket tettünk és azoknak a szervezeteinknek segítségével, amelyek átmeneti anyagi hátrányokat is vállalva maximálisan kihasználták saját erőforrásaikat, elértük, az ágazati koncepció megvalósítását, viszonylagos elmaradottságunkat megszüntettük; megteremtettük a hatékony munkaerőgazdálkodás bérezési előfeltételét. Az így létrejött lehetőségekkel azonban szerveink egy része még nem nagyon tudott mit kezdeni. Nem figyeltek fel a közgazdasági környzetben végbemenő változásokra és a vízgazdálkodási vállalatok a tervidőszak végére előirányzott létszámot már az elmúlt év során elérték. Ez a létszámfejlesztés azt eredményezte, hogy a termelékenység növekedése az utolsó évben több helyen lelassult. A munkaerőgazdálkodás színvonala szervezeteinknél még mindig nem éri el a kívánt színvonalat. Több helyen csökkent a teljesítménybéres órák aránya, növekedett a fluktuáció és az éves munkaidőalap kihasználása is csak jóindulattal mondható szintentartónak. Ez magában rejti a sematikusabb bérezést, vagyis nem, vagy alig differenciál szorgalmasan és jól dolgozók és a hátra mozdítok között. Munkaerőgazdálkodásunk szerves része a szociálpolitika és a munkásvédelem is. E területeken anyagi lehetőségeink határain belül eredményesen javítottuk dolgozóink élet- és munkakörülményeit, ami természetszerűen a jövőben is változatlanul fontos feladatunk azzal a megtoldással, hogy anyagiakban nem éppen bővelkedő világunkban íratlan szabállyá váljon, hogy ahová elegendő pénz nem jut, ott a figyelmesség és az emberiesség ne hiányozzon.” összefoglalva megállapította; ,,V. ötéves tervünk egészében véve teljesül: a vízgazdálkodós nem hátráltatta népgazdaságunk, társadalmunk fejlődését, nem okozott sem bősége, sem hiánya országos gondot, vagy kínos közérzetet. A vízigények és készletek mennyiségben egyensúlyban maradtak, minősége sajnos inkább romlott, mint javult, ami nem sokáig tartható folyamat. Fejlesztési célkitűzéseink is valóra válnak; egyetlen szépséghibánk, hogy némi adósságunk marad a szennyvíztisztító telepek fejlesztésében. Ebben alapvetően a műszaki-kiviteli és technológiai tervezés fogyatékosságai, továbbá a megfelelő ipari és építőipari háttér gyengeségei, de több esetben a mi és a tanácsok tehetetlensége is tükröződik. Néhol sok gondot és kárt okoz még a belvíz is. Köztudottan van Balaton-ügyünk. De gondjaink vannak még a fürdők rekonstrukciója és fejlesztése terén, a közegészségügyileg veszélyeztetett települések vízellátásának megoldásában és néhány város vízi-közmű fejlesztésében, vízellátásának, csatornázásának és szennyvíztisztító kapacitásának kiépítésében. Ezeket napirenden tartjuk: menet közben kell fokozatosan megoldani. ötéves célkitűzéseink megvalósításában az 1980-as év kulcsfontosságú. Ez most különösen kiemeli az irányító és végrehajtó szervek feladatát. Most kettőzött erővel kell segíteni a végrehajtást, folyamatos menet közbeni operatív ellenőrzéssel. Koncentrálni kell az erőket az élet vagy magunk szülte ismert aránytalanságok megszüntetése, illetve csökkentése érdekében. A továbbiakben részletesen foglalkozott az MSZMP XII. kongresszusának határozatából a vízgazdálkodásra háruló feladatokkal. Kiemelte, hogy „A kongresszus határozatai úgyszólván teljes egészükben érintik a vízgazdálkodást, — egyfelől, mint a társadalmi—gazdasági fejlődést megalapozó egyik fontos infrastruktúrát, — másfelől, mint a gazdálkodó szervezetek egyik csoportját. A vízgazdálkodásnak, mint a társadalmi—gazdasági fejlődést megalapozó infrastruktúrák egyikének feladatai szorosan kapcsolódnak a kongresszusi határozat — ipari, mezőgazdasági termelés és a közlekedés fejlesztésére vonatkozó programokhoz, — az életszínvonal-politikai célkitűzésekhez, a lakásépítési programhoz, szolgáltatások, egészségügyi ellátás, gyermekintézmények, és üdülést, pihenést szolgáló intézmények fejlesztéséhez, — a környezetünk védelmére és természeti erőforrásainkkal való gazdálkodásra vonatkozó határozatokhoz. A víz hiánya, vagy a vizek kárt okozó hatása társadalmi—gazdasági fejlődésünket nem akadályozhatja. Feladataink megoldása megköveteli igazgatási, irányítási rendszerünk és munkánk további tökéletesítését, a tevékenységi körök pontosabb meghatározását, a beosztással járó felelősség következetesebb vállalását és számonkérését. A társadalmi érdek következetesebb érvényesítése és a nagyobb követelmények szükségessé teszik, hogy a központi és helyi szervek összehangoltabban tevékenykedjenek, a társadalmi érdek érvényesítésében erősítve a központi irányítást és ellenőrzést, biztosítva a tengernyi feladat megoldásának közérdek szerinti sorolását és súlypontozását. A gazdaságban a fő tennivaló a hatékonyság erőteljes növelése. A hatékonyság igénye önmagában nem új jelenség. Eddigi munkánkban is követelmény volt. Ma azonban a hatékonyság, a szorgosabb, hozzáértőbb munka, a rendelkezésünkre álló okos takarékosság követelményei új módon jelennek meg, és egyidejűleg szorosan ötvöződnek a jobb minőség követelményével. Fejlődésünk eddigi extenzív szakaszáról az intenzív szakaszra térünk át, magasabb követelmények, szigorúbb feltételek mellett. A hatékonyság és minőség követelménye a társadalmi munkamegosztásban kivétel nélkül mindenkit érint. Senki nem tekintheti csak a másik feladatának, nem lehet helye az egymásramutogatásna'k, a felelősség elkenésének. Alapvető követelmény, fent és lent egyaránt, hogy mindenki elsősorban a saját portáján tegyen, sőt tartson rendet és ne a szomszéd kertjére mutogasson. Ha elérjük, hogy mindenki becsülettel elvégzi a saját dolgát, akkor egész ágazatunk a jó munka végzésének érzésével állhat közvéleményünk előtt. A hatékonyság, a jó minőség igénye a termelési folyamat minden fázisában munkánk valamennyi területén nélkülözhetetlen. Nem lehet sehol gyenge láncszem, mert az meghiúsíthatja az egyébként jó eredményeket is. Egyaránt próbára tesz embert és technikát, jobban és valódi érdem szerint differenciál, megmutatja a gyenge pontokat és jobb alapot ad az értékeléshez és a munka javításához. Feltételezi a valódi tartalékok feltárását és bevezetését, a fegyelem, a takarékosság maradéktalan érvényesítését. De meg kell értenünk és értetnünk, hogy a munkahelyen való jelenlét még nem fegyelem, a pazarlás megszüntetése még nem takarékosság. Elengedhetetlen követelmény a szervezettség és a következetesség megvalósítása és állandó tökélesítése irányítási, vállalati és munkahelyi szinten egyaránt. Ember és technika jó szervezésével, az idősebb generáció tapasztalatainak, a középkorúak teherbíró képességének és a fiatalság lendületének ötvözésével, az egymásrautaltság és a generációs párbeszédek értésével valósíthatjuk meg céljainkat. A hatékonyság és a jó minőség követelménye nem átmeneti, néhány évre vagy egy ötéves tervidőszakra érvényes kategória. Hosszú távra, lejárat nélkül kell erre berendezkednünk, szívósan és következetesen kell érvényesítenünk minden vonalon. A rendelkezésünkre álló munkaerőt, anyagot és energiát csakis a reális igényeket kielégítő célokra szabad fordítani. Szakítani kell azokkal a törekvésekkel, hogy csak az a jó, ami bonyolult és sok pénzbe kerül. Az alapvető igények műszakilag érett, gazdaságos kielégítése legyen a fő cél, aminek eléréséhez több járható út is vezethet: ezek leghatékonyabbját kell kiválasztani és azon végigmenni. A hatékonyság igénye megköveteli minden téren az érdekeltség jó értelem-2