Magyar Vízgazdálkodás, 1980 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1980-06-01 / 6. szám
fászekrakók Szép piros mappában díszes oklevél. Ez olvasható benne: „Az Állami Ifjúsági Bizottság Ifjúsági-díjat adományoz a DRW Levin Tibor Ifjúsági Szocialista Brigádjának, Siófok, a termelési mozgalmakban elért kiemelkedő eredményeikért, az úttörő mozgalom támogatásáért.. A rangos elismerést Bognár József brigádvezető idén tavasszal vette át a Parlamentben. Az Ifjúsági-díjat sok és sokféle munkával érdemelte ki a DRW gépészeti osztályának Levin Tibor Ifjúsági Szocialista Brigádja. A vállalat Kisz-bizottságának tájékoztatóját olvasva, részletesebben is megismerhetjük az 1976- ban alakult brigád múlt évi tevékenységét. Többék között vállalták és sikeresen él is végeztek több olyan nehezen beszerezhető import alkatrész házilagos gyártását, amelyek hiányában a nagy teljesítményű gépek napokra, olykor hetekre is kiestek volna a termelésből. A brigád hatékony anyag- és energiamegtakarítás érdekében vállalta, — még az ÁFOR múlt évi felhívása előtt! — hogy rendszeresen összegyűjti a fáradtolajat, és azt leadja regenerálásra. A múlt évben 800 litert gyűjtöttek öszsze és adtak le. Vállalták továbbá, hogy a gazdasági munkájukhoz csak a feltétlenül szükséges anyagmennyiséget használják fel, és hibamentesen dolgoznak. Ám a hivatalos méltatások helyett beszéljenek a brigádéletről maguk a fiatalok. ,,Összehúztuk egg brigádba a fiatalokat...” Nyeste Jánosné a brigád megalakulásáról mesél: — Nagyan sok fiatal dolgozik az osztályon. A Petőfi Sándor KlSZ-alapszervezet ötlete volt néhány évvel ezelőtt, pontosabban 1976-ban, hogy alakítsunk ifjúsági brigádot. Akkor is volt már négy szocialista brigád az osztályon, de a fiatalok úgy „szanaszéjjel” voltak, összehoztuk egy brigádba a fiatalokat és azóta együtt van a társaság. Vegyes brigád a mienk, a műszaki értelmiségtől kezdve a fizikai melósig van benne minden. De így a jó, összetartunk, értjük egymást fél szóból is... — Hol van Bognár József, a brigádvezető? — Valahol a területen. A gépműhelyben nincs „Itthon” csak öt vagy hat srác. A többiek kint vannak munkán. Az osztály alapvetően javító, TMK részleg, és ha egy földmunkagép vagy egy nagy kotró meghibásodik valahol, menni kell. A terület meg nagy, kijárnak a fiúk messze a környékre. Hozzánk tartozik Ajka, Sümeg, Keszthely, Hévíz, Pécs, a Balaton környéke, Kincsesbánya, Dunaújváros... A brigádvezető tehát kint van a „területen", és amíg a gépészeti osztály KISZ-alapszervezetének titkárára várok, a brigádnaplót olvasgatom. Itt találok magyarázatot arra, hogy az ifjúsági brigád miért Levin Tibor nevét vette föl. Névadójuk Somogy megye munkásmozgalmának kiemelkedő alakja volt, az első ifjúmunkás szervező Somogybán. Mártírhalált halt. Jőázusság a gépészeti о sztál go a A napló idei bejegyzéseinek egyike: „Brigádunk kongresszusi és felszabadulási felajánlásai között szerepel az a vállalás, amely a vákuumos talajvízszint-süllyesztő berendezések folyamatos munkájának biztosítására és üzembiztonságuk érdekében rendszeres TMK — munkát irányzott elő. A gépészeti osztály termelési értékéből mintegy 5,5 millióra tehető a vákuumos talajvízszintsüllyesztő gépházak termelési értéke. Brigádunk vállalta és eddig sikerrel teljesítette, hogy a gépházak mindegyikét rendszeresen ellenőrzi és a szükséges javításokat elvégzi még abban az esetben is, ha az túlmunkát, túlórázást jelent." Benyit a kis irodába Nyeste János, a KISZ-alapszervezet titkára, egyébként technikumot végzett esztergályos, csoportvezető, egyben a Levin Tibor ifjúsági brigád tagja. Mögötte egy 22 éves gépszerelő, Tábori József. Nem árulok el titkot, előbbi beszélgetőpartnerem és kísérőm, a csinos kis fiatalasszony Nyeste János felesége, és ez a házasság itt, a gépészeti osztályon, a brigádban „köttetett". Nyeste János immár hatodik éve dolgozik az osztályon, „TVS-200 típusú talajvízszint-süllyesztő gépházaik vákuumszivattyúinak házilagos felújítása” című munkájával benevezett az Alkotó Ifjúság pályázatára. Egy másikat közösen készített a brigád egyik tagjával. Mindkét pályázat a munkafolyamatok egyszerűsítése mellett a termelés hatékonyságának növelését célozza. dCottatartó és tanuszoda — A „Szocialista módon tanulni” jelszó jegyében tavaly több vállalást tettek. Milyen eredménnyel? — Én a gépipari szakközépiskolában technikusi oklevelet szereztem, de tanulnak a többiek is — mondja Nyeste János. — Tóth József például a gépipari műszaki főiskola IV. éves hallgatója, Dávid László, a dolgozók esti középiskolájába jár, Báli József is különböző vizsgákat tett négy, nagy teljesítményű gép kezeléséből. Tanulunk, és ez nagy segítség ahhoz, hogy újíthassunk is. A brigád tagjainak már több hasznos ötlete került újításként megvalósításra. — Az Ifjúsági-díjat az úttörőmozgalom támogatásáért is kapták? Gyakorlatilag mit jelent ez a támogatás? — Állandó kapcsolatuk van a Balatonkiliti Általános Iskolával, a Vili. bvel. Egy hónapja például fogasokat, táskatakarókat készítettünk nekik, megcsinálunk mindent, ami a szakmánkba vág. „Pályaválasztási tanácsadó” szándékkal voltunk kint náluk, bemutattuk a vállalatunkat, a KISZ-életet, és tervezünk nálunk is egy üzemlátogatást. — Május elsején adták át a tanuszodát — teszi hozzá Tábori József gépszerelő. — Abban is segítettünk. Az iskolásoknak építtette a tanács . .. Tereprendezést csináltunk, itt a műhelyben elkészítettük a korlátokat, ennyivel is olcsóbb, nem kellett megvenni... — Patronáljuk a Siófoki Kálmán Imre Zeneiskolát is, — folytatja Nyeste 23 A Levin Tibor I brigád I hat tagja