Magyar Vízgazdálkodás, 1979 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1979-02-01 / 2. szám
A magyar puszta „koronás" királya: az őstulok sajátos tájkép, a kiveszőiéiben levő ősi magyar állatfajták megőrzése, a különleges madárvilág háborítatlan fészkelésének és vonulásának biztosítása. A Nemzeti Park szabályzata zónákra osztotta a Hortobágyot. Vannak szigorúan védett területek, ahová az ott tartózkodó és szaporodó állatok nyugalma érdekében csak a kezelőszemélyzet léphet. A tájvédelmi terület egyéb részeit csak tudományos kutatómunka, ismeretterjesztés, oktatás vagy turisztika céljából lehet látogatni. Az érdeklődőket szakképzett vezető kalauzolja gyalog, kerékpáron vagy fogaton. A kijelölt útvonalakon haladó látogatók így nem zavarhatják az élővilág nyugalmát, egyes ritka növények flóráját, s mégis gyönyörködhetnek hazánk olyan természeti értékekkel rendelkező tájegységében, melynek neve világszerte ismert és nincs is tőlünk nyugatra Európának hozzá hasonló tája. Lecsapolt területek, északon az úgynevezett Csúnya-föld, délen Kunkápolnás — vízfolyásszabályozás után jelentősen leszűkült, megcsappant — mocsarai, mederbe kényszerített vizek, elhagyott morotvák, folyómedrek, rétek, zsombékok, felszántott területei, termő és terméketlen szikesek, halastavak, öntözőcsatornák, a Keleti-főcsatorna éltető vize. Kartográfiailag és vízrajzilag nagyjából ez ma a Hortobágy. Határai bizonytalanok. Más határt von a pusztai ember és mást a geográfus, ősi formáját a folyók évezredes építőmunkájának köszönheti, de jelentős ma is a szél munkája és még meghatározóbb az ember tájalakító tevékenysége. HEJ, SZŐKE, HEJ TARKA Hortobágy a múlt századi folyószabályozásokig a Tisza árterületének része volt és az elemi erejű áradások alakították asztallap simaságú pusztává. A táj vízrajzi mélytengelye, a Hortobágy folyó kettészeli a pusztát. A Kilenclyukú híd méretei arról tanúskodnak: egykor mélyebb mederben folyt. A táj nyugati szélén az Arkus csatornául szolgál. A Keleti- és Nyugati-főcsatorna vize éltető öntözővíz és gátakkal duzzasztott halastavakat táplál. A Hortobágyi Állami Gazdaság 6000 hektáron a világ egyik legnagyobb mesterséges tógazdaságában pontyot, növényevő amúrt és busát, nemes ragadozó halakat: harcsát, csukát és süllőt tenyészt. Már a középkori Hortobágy életében is jelentős volt a halászat, a pákászcsíkász mesterség. „Dedimus et piscatures in Hortubag” szól az 1248-ból származó adománylevél, a Hortobágy folyó halászati jogáról. Fejlődésnek azonban csak a századfordulón indult a halászat. S ekkor kiderült, hogy amennyi hasznot hozott a Tisza szabályozása, annyi nehézséget is támasztott a Hortobágy kiszárításával. Egy korabeli ötlet azt sugallta, hogy a Hortobágy folyót kell — megfelelő műtárgyakkal ellátva — tógazdaságként üzemeltetni. Debrecen városa végül 1915- ben szerződést kötött a Haltenyésztő Részvénytársasággal 1150 hektár halastó létesítésére, majd 1934-ben Borsóson víztározót építettek, melyben engedélyezték a halászatot. E két dátum jelzi a hortobágyi halastavak történetének kezdetét. A tógazdaság nagyarányú fejlesztése a második világháború után kezdődött, kettős céllal. Egyfelől a gyenge legelőt adó szikes területek hasznosítására, másfelől a gyenge minőségű gabona felhasználására. Az évi halhústermelés mintegy 300 vagon, az ország össztermelésének 30%-a. Úgy mondják: a magyar szürke marha a honfoglaló magyarokkal került e tájra, de legalábbis az Árpád-házi királyok idején honosodott meg. Az őstulok kifogyóban volt, a keresztény vallás ugyanis tiltotta a lóhúsevést. A szürke marha története szintén kapcsolódik a Tisza szabályozásához. A XIX. század közepéig a nyári fűtermés bőséges volt, utánpótlásról az ismétlődő árvizek gondoskodtak. A szürke marha pedig kiválóan birta a néha vizes, mocsaras legelőket, a nyári napsütést, a legyeket, szúnyogokat, a téli szűkös tartást. A fajta aránya ekkor a többi tarka fajtához viszonyítva országosan 9:1, hortobágyi viszonylatban 20:1 volt. Ma ez az arány országosan 1:1005 és a Hortobágyon 1:10. KULTÜRPUSZTA Az állattartás a Hortobágy ősi vonása. Sem a pusztai ember, sem a táj növényvilága nem élhet nélküle. A ridegen nevelt állatok — szarvasmarha, juh — rágása, taposása nélkülözhetetlen a puszta növényvilágának biológiai egyensúlyában. A nomád ősök is jól tudták: mindegy, hogy milyen állatot tartanak itt, csak legeljen. Az USA-ból importált hereford állomány, mely elsősorban a hústermelést hivatott ellátni, a mostoha körülmények között is meghonosodott, és évente 30 millió forint ér-11
