Magyar Vízgazdálkodás, 1979 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1979-12-01 / 11-12. szám
EMBER. VÍZ. TÖRTÉNELEM KALANDOK és KALANDOROK Az ember holdraszállása sem váltott ki nagyobb izgalmat, m'int az a nap, amelyen Kolumbusz és társai visszaérkeztek az Újvilágból, azaz Amerikából. orforduló'hoz érkezett az emberiség, amelyről még senki sem tudta, hová merre fejlődik, de az arany, a furcsa növények, az indiánok felcsigázták az emberek képzeletét. Aztán megindult az arany áramlása Európába. Ez, furcsa módon, inflációhoz vezetett, amelyben nem a papírpénz, hanem a vert arany értéke csökkent. Kincsíkereső 'kalandorok indultak rozoga hajóikon az Újvilág felé, sokan elhagyták régi foglalkozásukat, hogy Amerikában próbáljanak szerencsét. Ezt tette Sevillában Rodrigo de Bastides 'királyi közjegyző is. Vagyonát pénzzé téve, Cadizban két ócska hajót vásárolt, legénységet, kormányost szerződtetett, és elindult. Vele tartott Nunez Balboa andalúziai fiatalember is. Venezuelában értek partot, azután felfedezték a Darien-öblöt. Végig'hajóztak a mai Panama-öböl mentén, a bennszülöttektől aranyat, gyöngyöt raboltak, de Haiti közelében hajótörést szenvedték, s a rakományból nem sok maradt. Amit lehetett, Bastidas pénzzé tett, és Bobadilla spanyol konkvisztádor egyik hajóján — nagy bölcsen — viszszautazott Spanyolországba. Bobadilla nevét azzal örökítette meg, hogy ő verette láncra Kolumbuszt, és fogolyként vitte Európába. Balboa maradt, folytatta kalandkereső életét a Karib szigeteken. A felfedező utazók — így Kolumbusz is —, ha útjukat nyugat felé akarták folytatni, szárazföldbe ütköztek. Pedig, ismerve a Föld méreteit, tudták, hogy még óriási terület vár felfedezésre. A kontinens azonban mint áthághatatlan kerítés zárta el az utat nyugat felé. A már-már legendássá váló akadályt a spanyolok Terra firme-nek mondták. A spanyol király még felfedezetlen, de feltehetően nagy területek kormányzására és kiaknázásának irányítására két megbízható emberét küldte ki. Alonso de Hojeda a mai Kolumbiának megfelelő terület (akkor Új Andalúziának mondták), Diego de Nucuesa pedig Panama, Costa Rica és Nicaragua területének kormányzására kapott parancsot. A két kormányzójelö'lt elindult. Ezer katonát is Vittek magukkal, de csupán néhány legyengült, beteg emberrel érkeztek meg. Hojeda, hogy embereket szerezzen, Haitibe hajózott, helyetteséül Francisco Pizarrót nevezte ki (eredetileg disznópásztor volt, mint Peru meghódítója halt meg, de mindvégig írástudatlan maradt). Ugyanakkor Haitiből elindítottak egy expedíciót, amelyet egy Enciso nevű ügyvéd-'vezetett. ajóján rejtőzött — egy hordóban — Balboa is, aki már nagyon unta Haitit. Csaknem rajtavesztett, mert a kor szokása szerint mint potyautast tengerbe akarták dobni, de kiderült, hogy ismeri a bennszülöttek nyelvét, szokásait, s ezért életben hagyták. Végül Enciso megbíztfl*, derítse fel, mi van az útjukat nyugat felé elzáró szárazföldön túl. Balboa tehát elindult, s a Darien folyón felhajózva, megalapította a Santa Maria de la Antigua del Darien nevű települést. Megbarátkozott a bennszülöttekkel, földet műveltetett, egyszóval igyekezett a gyarmatot „pacifilkáln'i". Mindezt Enciso meglehetős megütközéssel szemlélte, és bepanaszolta Balboát Madridban. Egy ideig úgy látszott, Balboa eltalálta a hangot, de megsúgták neki, hogy Enciso pecsétes levelet írt róla Madridba. Már a Tierra firme kormányzójának érezte magát, amikor a bennszülöttektől megtudta, hogy nyugatra nagy tenger, délnyugatra pedig aranytermő föld — Peru — terül el. 1513. szeptember 1-én 190 spanyollal, ezer indiánnal elindult, és 1513. szeptember 25-én megpillantotta az El mar del Surt, azaz a Déli-tengert, amit később Csendes-óceánnak neveztek el. Expedíciójával visszafordult, és Darienbe érkezve kincsszállítmányt indított útnak Spanyolországba, hogy a király kegyeit megnyerje. A küldemény egy nappal azután érkezett, hogy a büntetőexpedíció elindult, azzal, hogy elfogják. Az expedíciót egy gátlástalan, kegyetlenségéről híres kalandor, Pedro Arias de Avila vezette. Pedro Arias azonnal magához rendelte Balboát, aki gyanútlanul besétált az oroszlánbarlangba. Vasraverték, és tessék-lássék hadbírósági ítélet után 1517. április 16-án négy társával együtt lefejezték. A Csendes-óceánt tehát már felfedezték, de csupán szárazföldi úton érhették el. eresték, keresték, de nem találták az átjárót, ami nem csoda, hiszen nem is létezett. Szárazföldi expedíciók 'indultak, települések keletkeztek, a konkvisztádorok eljutottak Peruba. Kultúráját elpusztították, az országot kirabolták, uralkodóját kivégezték. A kincsszállítás központja egy kis település: Panama lett. A természet alkotta gát, a keskeny panamai földszoros változatlanul ott meredezett a konkvisztádorok előtt. Mennyivel jobb, egyszerűbb lenne — mondták sokan —, ha a földszorost csatornával át lehetne vágni, és azon hajózhatnának át a végtelennek tűnő Pacifikumba. A feladat első pillantásra nem is látszott túlságosan nehézhek. Úgy gondolták, nem kell mást tenni, csak néhány ezer rabszolgát talicskával, csákánnyal, ásóval ellátni, és a dolog menni fog. Balboa egyik híve, Alvero de Saavedra Ceron, később Cortezne'k a tisztje, 1529-ben javaslatot terjesztett a király elé, és ebben négy lehetőséget kínált, miként vághatnák át a földszorost. 4z első terv szerint a San Miguel öbölből Urabába vezetne csatorona a földszoroson át. A második elképzelés Panamából Nombre de Diósba vezető csatornával számolt, a harmadik a Nicaragua tavon át vezető utat tervezte, míg a negyedik a Tehuantepecet vette számításba. Mindez azért érdekes, mert rámutat arra a körülményre, hogy a földszorost meglehetősen gondosan térképezték, hiszen térképek nélkül még vázlatos tanulmányterv sem készíthető. Érdekes lenne ezeknek a spanyol terepfelvevőknek, térképészeknek a történetét felkutatni. Saavedra Ceron meghalt, terveivel nem foglalkoztak többé. 'Egy portugál tengerész, Antonio Galva 1550-ben ugyancsak négyféle tanulmánytervet készített, azonos nyomvonalakkal, azonos eredménnyel. Egy spanyol történetíró, Francisco Lopez Gomara, királyához, V. Károlyhoz írt beadványában öntudatosan csupán a király parancsától tette függővé a terv kivitelezését. V. Károly azonban beleunt a királyságba, 1555-ben lemondott trónjáról, és kolostorba vonult, ahol sétálgatott, elmélkedett, szemlélődött. Gomara levele sohasem került a 'kezébe, a beadvány elsüllyedt a madridi királyi levéltá rban. A spanyolok amerikai uralma hamarosan szembeütközött a feltörekvő angol haditengerészettel. Angol kalózok fosztották ki a spanyol rablókat, angol tengerészek akasztották fel a spanyol hóhérokat. Kincsszállító hajók süllyedtek el — napjainkig izgatva a kincskeresők fantáziáját. Vasban, vérben múló századok után George Washington seregének egy akkor még jelentéktelen tisztje, Claude Henri Sa'int-Simon, a hosszú hadimenetek alatt eltöprengett, milyen jó lenne, ha a földszorost Panama táján át lehetne vágni. Később önéletrajzában így írt erről: „A mexikói alkirálynak javasoltam, létesítsen a két tenger között összeköttetést, de tervemet fanyalogva fogadták, azért lemondtam az egészet.” imon Bolivar, dél-amerikai szabadsághős és Alexander von Humboldt, német geográfus — a modern földrajztudomány megalapítója — Párizsban ismerkedtek meg. Humboldt akkor tért vissza dél-amerikai expedíciójáról, és a hozott anyagból kiállítást rendezett. Bolivar megláto-26
