Magyar Vízgazdálkodás, 1979 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1979-12-01 / 11-12. szám
Fizet, mint egy (katonatiszt — van aki jól emlékszik erre a mondásra, akadnak sokan, akik szólásként tartják számon. Az egészen fiatalok történelemkönyvből ismerik azt a korszakot, amelyben ez a kitétel született. Kevesen gondoltak utána, hogy volt ennek egy másik értelme, vagy inkább folytatása. Ha ugyanis nem tudott fizetni, a mondat végére a pisztolygolyó tett pontot. No, ha nem is ilyen értelemben, de a háború után még használhattuk ezt a „kifejezést". Emlékszem — meséli Szentjóbi Tibor, a VIKUV vezető fúrómestere —, szinte szakmai pályám kezdetén kaptam egy megbízást. Akkoriban nem volt a vállalat rózsás helyzetben, hacsak nem a tüskékre gondolunk. Úgy adódott, hogy a munkaszűk esztendőben befutott egy megrendelés. Egy Pest-határbeli termelőszövetkezet kútfúrást kért. Nekem szólt az igazgató. Nosza, rajta, s máris felvonultunk. Amolyan elhagyott kavicsbánya területen jelölték ki a fúrás helyét. Igen ám, de a termelőszövetkezet főagronómusa vagy nagyon fifikus volt, vagy szerzett korábban geológiai ismereteket, mert kikötötte: percenként 2000 liter víz kell. Mindegy hány kutat fúrunk, ő a szerződés szerint csak egyet fizet. Szólás-mondás az is, hogy ha van isten, akkor segít, a mi mondásunk: szerencse fel! Mi ugyanis a bányászokkal vagyunk rokonok. A szerencse a mi oldalunkon állt: az első fúrásra 2200 litert nyertünk ki. Mit vált tenni, mit nem, a szövetkezet fizetett mint a katonatiszt. Ha már a kutak történeténél tartunk, faggatom, mondjon még hasonló érdekes történeteket. Napestig nem járnánk a végére, ha huszonhét esztendő több ezer kútjáról külön-külön mesélném az izgalmas részleteket. Ha megelégszik vele elmondom, hogy vasat fúrtunk vassal. Olyan kemény talajréteget találtunk, amelyben a vascső elhajolt. Mi általában lakott helytől eléggé távol dolgozunk, ahol alig van lehetőség üzemegységünkkel közvetlen kapcsolatot teremteni. Magunkra vagyunk utalva. így volt akkor is. Rákényszerültünk, és meg is csináltuk, hogy a fúrófejjel nemcsak a vastartalmú réteget törtük át, hanem sikerült megfaragni a leengedett csővéget is. Ma Zalában dolgozik tizenhét kutat fúrt eddig ebben a megyében a Csatorna és Vízmű Vállalat részére. Meghatódottcn beszél arról az elismerésről, amelyet az ottani megrendelőktől kapott. Ezt természetesen mindjárt továbbítja a brigád tagjainak. Talán jogosan is, mert a majd 20 éves szocialista brigád vezetője kezdettől. Hozzátartozik az EGY A SZÁZEZERBŐL A vezető fúrómester igazsághoz, de ezt már nekem keli kimondani, hogy ezeket az embereket ő nevelte utódokká. — Milyen értékű vagyonnal, felszereléssel végzik a napi munkát? Kiderült, közel tízmillió forintot érő tárgyakra, műszerekre, eszközökre kell ügyelni és egy-egy kút olyan másfél millió forintot hoz. A legutóbbi évekig, ha akarta, ha nem, szívta a cigarettákat. Hetenként hazajárt, és a szombat— vasárnapja nem telt nyugodtan. Mindig arra gondolt: mire megyek vissza? — Lehetett ilyenkor nem rágyújtani? Ez a belső idegfeszültség az, amit nem lehet megfizetni. A gondosságra vagy a bányászszerencsére kell-e hivatkozni, amikor hallom: huszonhét év óta összesen egy üzemi baleset volt. Az egyik dolgozó figyelmetlenségből eltörte az ujját. A gondosságot, az előrelátást ugyanúgy megköveteli az élet, mint ahogy a vállalat a szakképzettséget, hozzáértést. Már a felvonulás időszakában mindent tudni kell. A minden felsorolása nem férne el ezeken a hasábokon. Mégis néhányat közülük. Ami a munkát illeti tudni kell kihez fordulhatnak helyi megoldás keresésében, hol és hogyan érhetik el leggyorsabban az anyaüzemet. Az embereknek enni kell, időben meg kell kapniuk a fizetésüket, ha valamilyen személyes problémájuk akad, tanácsot kérnek. Mindez együttesen a körültekintő területfelméréssel fejezhető ki leginkább. Az az ember, aki az 52-es években a Nyírségből elindult országjárásra és 1962 óta szűkebb hazájabeli dolgozókkal szocialista brigádban élte az esztendőket, lassan pályája végéhez közeledik. Nem szívesen beszél erről, de ha már szó került róla, terveit vázolja inkább. Miint szakembert szívesen látják a központban tanácsadóként, az üzem viszont magához szeretné láncolni. Volna ott is bőven feladat számára. Néhány fabódé meg petrofor kályha volt otthonuk, amikor Borsod megyében elkezdte az önálló fúrómesteri munkáját. Napjainkban a kényelmes lakókocsikon kívül könyvtárral, televízióval felszerelt ún. „kultúrbódé" is hozzátartozik a felvonuláshoz. Összehasonlíthatatlanul jobb a mai kútfúrók helyzete, mint az úgynevezett hőskorszakban volt. Sajnos nagyon nehéz utánpótlást találni. A fiatalok közül alig akad olyan, aki ezt a szép pályát választaná. Szentjóbi Tibor háromszoros Kiváló Dolgozó, egyszer a Vízügy Kiváló Dolgozója és többször kapta meg brigádjával együtt a Szocialista Brigád kitüntetést. Segédmunkásként kezdte, majd elvégezte a fúrómesteri tanfolyamot, míg a BA—324-es korszerű berendezés irányítója lett. A vállalatnál nem is mindig a nevén említik, hanem így: a szókimondó. Van is erre alkalom és szükség, hiszen az üzemegység szakszervezeti bizottságának elnöke és a vállalat szakszervezeti bizottságának tagja. Amikor felhozom ezt a becenevét, rábóiiint: nemcsak én vagyok ilyen, hanem erre tanítom az embereimet is. Azt mondom: ha valaki megcsinálta a munkáját becsületesen, akkor nyugodtan nyissa ki a száját. Nem magamért, az emberekért kívánom meg, ha jobban tetszik ez a kifejezés: követelem meg a megbecsülést. önkéntelenül adódik a kérdés: honnan ez az emberekkel való bánni tudás? — A feleségem a kerületben óvodavezető húsz éve. A lányom 20 éves, és Pedagógiai Főiskolára jár. Mindkettőnk családjában pedagógusok vannak. Az embereket úgy lehet nemesebb célokért sarkallni, ha értünk a nyelvükön. Ahogy a családom megértette, hogy ez a hivatás áldozatai jár, hiszen igazán ritkán láttak, én pedig elviseltem az ezzel járó szakmai betegséget, míg végül a cigarettát is el kellett hagyni, úgy nekem is kötelességem jóban-rosszban megérteni és segíteni munkatársaimat tudásom szerint. Kádár ödön 25
