Magyar Vízgazdálkodás, 1979 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1979-12-01 / 11-12. szám
testen terjesztették fel a vizsgálatok végeredményét tartalmazó adatokat, az árvízi hossz-szelvényeket, a mértékadó árvizek és a szükséges magassági biztonság meghatározásához. AZ ORSZÁGOS VÍZÜGYI HIVATALBAN a magyarországi folyók mértékadó árvizeinek kidolgozása során figyelembe vették a Vízgazdálkodás Távlati Fejlesztési Koncepcióját, melyet a Minisztertanács 2006/1973. (I. 31.) számú határozata hagyott jóvá. A határozat szerint az árvízvédelmi műveket úgy kell fejleszteni, hogy: a fővédvonalak az átlagosan 100 évenként, a városok és ipartelepek védvonalai legalább az átlagosan 120—150 évenként, egyes különlegesen magas fokú árvízvédelmi biztonságot igénylő területek (Budapest, Győr, Szeged stb.) védvonalai az átlagosan 1000 évenként, a kevésbé értékes területek védvonalai pedig az átlagosan 60—80 évenként — egyszer előforduló árvizek ellen nyújtsanak védelmet. Ez a határozat lényegében — kis módosítással — megerősítette azt a koncepciót, melyet a 2032/1965. (X. 31.) számú kormányhatározattal jóváhagyott Országos Vízgazdálkodási Keretterv rögzített. A változás a két határozat között mindössze annyi, hogy a Vízgazdálkodás Fejlesztési Koncepciója az egyes területek védelmét szolgáló árvízvédelmi vonalak kiépítésének mértékét egyértelműen az évi legnagyobb jégmentes árvizek egy bizonyos valószínűségű (átlagos visszatérési idejű) értékében határozza meg. Ezzel a megoldással mód nyílt az egyes árvízvédelmi öblözetak kiépítettségének egységes értékelésére, és annak a nehézségnek a kiküszöbölésére, melyet az utóbbi évtizedben véletlen jelleggel előfordult nagy árvizek szubjektív értékelése okozott. Lehetővé vált tehát, hogy a mértékadó árvíz ne csak egy ténylegesen előfordult árvízhez kapcsolódjon, hanem az előfordult árvizekből szabatos matematikai módszerekkel meghatározott, adott valószínűséghez kötött, hosszabb időre érvényes előírás legyen. AZ ÚJ MÉRTÉKADÓ ÁRVIZEK meghatározásának alapelvét, valamint az új előírásokat az OVH 1974. december 20-i Elnöki Kollégiuma 113/KoII./l 974. számú határozatában, illetőleg az OVH Elnöki Értekezlete 1976. március 15-én fogadta el az alábbiak szerint: Magyarország valamennyi folyójára a számított 100 éves átlagos visszatérési idejű jégmentes árvizet kell mértékadónak elfogadni. Kivételek: a Duna folyam Esztergom—déli országhatár közötti szakaszán az eddig előfordult legnagyobb jeges vízállások burkológörbéje a mértékadó árvízszint. Budapest főváros, Győr és Szeged városok, valamint az algyői olajmező különösen magas fokú árvízvédelmi biztonságot igénylő területét védő fővédvonalaknál, a számított 1000 éves átlagos visszatérési idejű jégmentes árvíz a mértékadó. A MAGASSÁGI BIZTONSÁGOT egységesen valamennyi folyóra 1 m-ben kell meghatározni. Kivételek: Növelni kell a magassági biztonságot a Duna jobb parti védvonala Rajka— Esztergom közötti szakaszán; a déli országhatár térségében a Duna mindkét parti védvonalának a jugoszláv védvonalakhoz csatlakozó szakaszán (fokozott jeges árvízveszély); a Szamos, Sebes-, Fehér- és Fekete-Körös és a Maros határközeli védvonalszakaszain (heves vízjárású folyók). E szakaszokon, valamint a Dráván és a Murán a magassági biztonságot — a helyi adottságok figyelembevételével — 1,2—1,5 m-ben, Budapest főváros védvonalain 1,3 m, Győr, Szeged városok és az algyői olajmező védvonalain pedig 1,5 m-ben kell megállapítani. Csökkenteni kell a magassági biztonságot a Lajtabalparti csatorna, az Ipoly-, a Sió-, a Nádor-csatorna és a Zala menti védvonalak kizárólagos kis kiterjedésű mezőgazdasági területeket védő szakaszain. Ezeken a szakaszokon a magassági biztonság 0,5 m. A mértékadó árvízszinték mellett a töltésméretek meghatározásánál figyelembe kell venni a töltések terhelésére mértékadó elöntések időtartamát is. Mértékadónak az adott szinteket 1% valószínűséggel meghaladó, napokban kifejezett időtartamokat kell elfogadni. Az előbbiek együttesen jelentik a mértékadó előírásokat, azaz azokat a műszaki jellemzőket, amelyeket a védvonalak fejlesztésénél figyelembe kell venni. Ezek az előírások a magassági jellemzőkön túl a tartóssági értékeket is tartalmazzák. Ezért váltja fel az eddig használt „mértékadó árvizszint” szóhasználatot a „mértékadó árvíz” kifejezés. Szilágyi József Újitótanácskozás és börzenap a VITUKI-ban Az Országos Vízügyi Hivatal, a MEDOSZ és a HVDSZ november 14-én újítótanácskozást és börzenapot rendezett a VITUKI-ban. A vízgazdálkodási ágazat újítómozga'lma és találmányi tevékenysége az elmúlt három évben dinamikusan fejlődött. A fizikai és műszaki dolgozók kezdeményezőkészsége, alkotókedve nőtt, amlit a benyújtott újítási és találmányi javaslatok számának növekedése is bizonyít. Nemcsak mennyiségben, minőségileg is előbbrelépés történt, ugyanis nőtt az elfogadott és hasznosított javaslatok száma. Évente rendszeresen megrendezik a vízügyi ágazat újítási és találmányi versenyét, a szocialista brigádok újítási vetélkedőjét. A vízügyi szervek és vállalatok a szocialista munkaverseny keretein belül helyi újítási versenyeket, újítási hónapokat, ötletnapokat, vetélkedőket, tanácskozásokat rendeznek. Ma már elmondhatjuk, az anyagi megbecsülés mellett az erkölcsi megbecsülésük is megvan a vízügyi ágazatban az újítóknak, feltalálóknak. A VITUKI-iban rendezett tanácskozáson és börzenapon Soltész József, az OVH főosztályvezetője a vízügyi ágazat iparjogvédelmi feladatairól tartott előadást. Dr. Becsei Róbert a MEDOSZ főmunkatársa a szakszervezetek feladatairól szólt az újítómozgalommal kapcsolatban, dr. Kócsó lllésné, a HVDSZ titkára pedig a közüzemi vállalatoknál folyó újítómozgalomrói tájékoztatta a tanácskozás résztvevőit. Az újítómozgalom aktuális kérdéseit dr. Szilvássy Zoltán, az OTH elnökhelyettese ismertette. Ezt követően a VITUKI két szakembere tartott előadást. Dr. Bognár Győző intézetvezető az újítások és találmányok szerepéről a műszaki fejlesztésben, Kopornaky Róbert műszaki tanácsadó pedig az újítások-találmányok megvalósításának és értékesítésének szervezeti, személyi és anyagi feltételeit ismertette. A vízügyi szervek és vállalatok az újítási börzére 193 újítást és 37 találmányt hoztak átvételre. A „rejtélyes” tó A Murmanszki Tengerbiológiai Intézet kutatásainak alapján a murmanszki területi tanács természetvédelmi területté nyilvánította a Mogilnoje-tavat. A tó a Kilgyin nevű szigeten fekszik, a Kolai-öböl bejáratánál. Még a XVI. századból származnak az első érdekes feljegyzések erről a csodálatos édesvízű tóról, melyben tengeri halak is élnek. Évszázadokon át kutatók, tudósok keresték a magyarázatot; a végleges választ végül is a Murmanszki Tengerbiológiai Intézet kutatásai adták meg. A tó valamikor régen úgy keletkezett, hogy egy homokos, kavicsos dűne idővel lezárt egy tengeröblöt. Az így létrejött természetes víztároló fokozatosan elveszítette sótartalmát. De a folyamat nem fejeződhetett be teljesen, mivel a homokgáton keresztül állandóan átszivárgóit a tenger sós vize. Ez a természeti jelenség egyedülálló a világon. Maga a természet osztotta fel öt élesen elkülöníthető „szintre" a tó víztömegét. Az első, legalsó csaknem teljesen élettelen, kénhidrogénben dús réteg. A második szint meggyszínű: bíborszínű baktériumok festik meg ezt a réteget. A baktériumok megakadályozzák, hogy a kénhidrogén feljusson a tó mélyéről. Csak a harmadik rétegről lehet azt mondani, hogy a tenger egy darabkája, mélyen elrejtve a tó vizében. A réteg sókoncentrációja megegyezik a tenger sótartalmával. Itt élnek a tengeri halak, csillagok és sünök, csak jóval kisebbek a Barents-tengerben található rokonaiknál. A negyedik rétegben elsősorban rákféiék és medúzák élnek, de akadnak benne édesvízi halak is. A legfelső ötödik szinten pedig kristálytiszta édesvíz található. Ez az édesvízi halak birodalma. APN 13
