Magyar Vízgazdálkodás, 1979 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1979-10-01 / 10. szám

nyira a vízkészlet, mint inkább az azt kitermelő kapacitás szűkében voltunk. Szakszóval fogalmazva: a mértékadó időszakban folyóink vízhozamai jóval meghaladták az augusztusi 80%-os hozamokat. Ennek ellenére több olyan terület volt, ahol a ténylegesen felhasználható készletek 80%-a le volt kötve igényekkel. Tehát a józanul szükséges tartalékoknak is csaknem híján voltunk.

Szűkös és jórészt nem csekély befektetéssel feltárt vízkészleteink minőségének védelme a ma vízgazdálkodásának kardinális feladata, az általános környezetvédelem szempontjából pedig joggal mondhatom generációnk felelőssége. Itt újra kell utaljak a mondanivalóm elején említettre, hogy minden vízhasználat egyben újrahasználat. Egy szennyvízzel terhelt vízfolyáson lejjebb fekvő fogyasztó kénytelen a vizet megtisztítani, hogy a maga számára felhasználhatóvá tegye. Sajnos ismerünk már olyan példákat, hogy ez értékes felszín alatti vízkincseink esetében is így alakult. S a szennyvizek összegyűjtése, tisztítása terén még igen sok tennivaló áll előttünk.

Jelenleg a lakosságnak kétötöde él csatornázott területen. A szennyvíztisztító kapacitásokat elsősorban a vízminőségvédelem szempontjából kiemelt nagyvárosok (Budapest, Debrecen, Győr, Miskolc, Pécs, Szolnok, Szeged) térségében fejlesztjük és a leglátogatottabb üdülőközpontok területén. Ezek megvalósításában azt kívánjuk elérni, hogy a technológia, az építés, a létrehozás minden fázisa sorozatszerű, tipizált, szabványosított legyen a hatékonyság érdekében — azaz korlátozott pénzügyi lehetőségeinkből minél többet tudjunk létrehozni. Az elért eredmények ma még csak kezdeti lépésnek tekinthetők és nemcsak a vízminőségvédelem műszaki beavatkozásait jelzik. Átfogó jogi, igazgatási, hatósági és gazdasági intézkedések rendszerét alakítottuk ki. A szennyezők szankcionálása ma már súlypontozottan, a környezet terhelhetősége szerint differenciálva, a szenynyező anyagok mennyiségétől és minőségétől függő progresszivitással történik. Az aktív ösztönzést a környezetet védő beruházások létesítéséhez adott számottevő állami támogatások jelzik.

E kérdés átfogó rendezésének alapját a Környezetvédelmi Törvény adja, melynek szellemében nemcsak a vizek, a környezetünk közvetlen védelmét kell megvalósítsuk. A társadalmunk fejlődésének folyamatában, magatartásának, viselkedés-formáinak minden mozzanatában szerves résszé kell tegyük a környezetünk kímélését.

Mindezek ellenére ma még csak arról beszélhetünk a vízminőséget jellemezve, hogy a minőségromlás rohamos üteme lefékeződött. Az elszennyeződés megállítása, a helyzet javítása a következő évtized feladata.

Adódik tehát, hogy a felszíni vizek tisztítására, újrahasználatának lehetővé tételére hosszú-hosszú ideig szükség lesz még. Ma hazánk lakosságának csaknem háromnegyede egészséges, vezetékes vizet iszik. Már ebben is jelentős részt foglal el a felszíni vizek felhasználása, hiszen a helyi, érdemi tisztítást nem igénylő felszín alatti vizek számos helyen kimerültek, van ahol elszennyeződtek. Fővárosunk lakossága számottevő mennyiségű felszíni vizet iszik, de a Keleti Főcsatornából kapja a vizét Debrecen, Kaposvár a Balatonból és sorolhatnánk tovább a példákat.

Ez a tendencia a jövőben fokozódni fog, így igen nagy fontosságú a víztisztítóművek fejlesztésének, építésének, üzemeltetésének kérdése.

Áttérve a vízigényszabályozás kérdésére, engedjék meg, hogy a következőkben csak az ipari vízgazdálkodással foglalkozzam néhány gondolat erejéig, hiszen az ipar igényli a népgazdaság összes frissvízhasználatának több mint 50%-át. Az ipar vízgazdálkodási tevékenysége hosszú időn át — kihasználva az extenzív fejlődés lehetőségeit — túlnyomórészt az igényeknek megfelelő készlet biztosításából és a keletkezett szennyvizek kibocsátásából, esetleg valamilyen kezeléséből állt.

Az utóbbi időkben azonban már kedvezően változott a szemlélet. A vízben szegény iparvidékek új üzemtelepítései és a rekonstrukciók során sok esetben a fejlesztést a víz-újrahasználat technológiájának megvalósításával oldják meg. Ilyen például a Borsodi Vegyi Kombinát új műanyaggyára, a Lenin Kohászati Művek rekonstrukciója, ahol a termelés jelentős növelése ellenére gyakorlatilag nem igényelnek többlet frissvizet.

A magyar ipar jelenlegi frissvízigénye mintegy 3 milliárd m3 évente, az úgynevezett teljes vízforgalomnak 43%-a Tehát minden csepp víz — összességében — kétszer fordul meg az üzemeken belül. Ez az az út, amin járnunk kell, de a mai arány még nem mindenütt kielégítő.

Ezért hagyta jóvá Kormányunk a közelmúltban az ipari vízgazdálkodás módjára, lehetőségeire, és a végrehajtás szereposztására vonatkozó rendelkezését. Az ebben foglalt feladatok a következőkkel összegezhetők:

— a víz-újrahasználatok alapját képező fejlett és gazdaságos víz- és szennyvíztechnológiák alkalmazása;

— az üzemi vízgazdálkodás, a gyártástechnológiák és a térségi vízgazdálkodási rendszerek összefüggéseinek rendszerszemléletű mérlegelése, optimális fejlesztési alternatívák választása ;

— a vízügyi műszaki-gazdasági lehetőségek figyelembevétele az ipartelepítés, fejlesztés és a gyártástechnológiák meghatározásakor;

— a nagy állóeszközértékű ipari vízgazdálkodási rendszerek, létesítmények szakszerű üzemvitele;

— az üzemek vízgazdálkodásának éves és középtávú tervezése;

— a korszerű módszerek kialakítására szolgáló kutatások és műszaki fejlesztés koordinált végrehajtása; végül, az üzemi vízgazdálkodás létesítésének és üzemeltetésének vízügyi felügyelete.

Úgy vélem, hogy e feladatsor áttekintésekor rögtön kitetszik: előtérbe kerül az üzemek belső vízgazdálkodása, a gyártástechnológiához közvetlenül kapcsolódó vízhasználat kérdése. Eredményeként joggal várjuk, hogy az ipartelepítések a vízkészletben bővebb területek felé fognak orientálódni, csökken a frissvízigény, csökken a kibocsátott szennyvizek mennyisége, sőt, viszszanyerünk számos, eddig melléktermékként távozó ipari nyersanyagot. Erre int egyébként minket az MSZMP Politikai Bizottságának, majd az Állami Tervbizottságnak a határozata, amely az ipar frissvízigényének növekedését 3%ot meg nem haladó ütemre korlátozza.

összességében jelentős mértékben nő az ipar felelőssége a vízügyekben. De — és ez a de számunkra rendkívüli fontosságú — még jobban nő a vízügy felelőssége az ipar irányában. Végtére is a víz áll a termelés szolgálatában és nem fordítva!

Az elmúlt néhány évben heves elvi viták dúltak, hogy melyik fő módszernek, a vízkészletek gyarapításának, vagy a vízigények befolyásolásának adjunk elsőbbséget? Határozott álláspontunk, hogy egyiket sem szabad egyedül üdvözítőnek kikiáltani. A vízgazdálkodás sajátosságait figyelembe vevő, az egész vízgyűjtő területre kiterjedő komplex, rendszerelméletű, az infrastruktúra jellegének megfelelő nagy időtávlatú vizsgálatokkal kell esetileg, nagyszámú alternatívák alapján dönteni. Úgy ítélem, hogy ennek alapfeltételei adottak. Rendelkezésre áll gazdasági és közigazgatási körzetenként a népgazdaság nagytávú fejlesztési koncepciója, megvan ugyanez a vízgazdálkodásra, készül az új vízgazdálkodási keretterv is. A vizsgálatok közvetlen módszereihez pedig a rendszerelmélet, a döntéshozás új tudománya adja az alapot.

Ennek az ezerszálú, egymásba fonódó műszaki-gazdasági problémakörnek van egy igen fontos humán vonatkozása. Nevezetesen, hogy a víz — tiszta víz — nélkül nem létezhet a közegészségügy. A napokban került a kezembe egy cikk, amely az Egészségügyi Világszervezet egyik jelentésére támaszkodott. Megállapítása, hogy a fertőzött víz a hordozója azon betegségek jelentős részének, amelyek szinte megtizedelik a fejlődő országok lakosságát. A kutatások kimutatták, hogy ezek a betegségek — a gyomor- és bérhurut, a vérhas, a tífusz, a kolera, a métely és még sok más — a felére volnának csökkenthetők az egészséges ivóvíz és a tiszta vízre alapozó higiénés kultúra által. A milliókat pusztító malária elleni küzdelemnek is fontos lépése kellene legyen a rendezett vízállapotok kialakítása. Általános emberi kötelességünk, hogy a tudomány fegyverével, erőnkhöz mérten pedig pedig anyagiakkal is járuljunk hozzá százmilliók sorsának javításához. Látnunk kell, hogy ez nem holmi alamizsna, hanem az emberiség jövőjének egyik záloga.

A fejlett szocializmus felé haladó hazánkban, amely a társadalmi jólétet, a dogozó emberek boldogulását tűzte célul maga elé, ezeket a kérdéseket jelentős részben megoldottuk már. De áltatnánk magunkat azt híve, hogy a fejlett vagy közepesen fejlett országokban, és hazánkban nincs tennivaló a közegészségügy vízügyi vonatkozásait illetően.

A környezetszennyezés pedig nemcsak a tájak szépségét, néhány állat- és növényfaj létét veszélyezteti, hanem közvetlen támadás is az ember egészsége, az emberi életet létrehozó és azt lehetővé tevő biológiai közeg ellen.

9