Magyar Vízgazdálkodás, 1979 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1979-10-01 / 10. szám
Ármentesítés, fejlesztés Növelni a védelmi biztonságot A múlt néhány évtized árvizei sokszor — legutóbb idén januárban, februárban — nehéz védelmi feladat elé állították a vízügyi szolgálatot. Ezért, úgy hiszem érdeklődésre tarthat számot az ország jelenlegi ármentesítési helyzetének és a fejlesztés további feladatainak bemutatása. agyarország földrajzi és éghajlati adottságai következtében az ország jelentős része, kereken 21 ООО 'km2 (23°/o) árvizekkel veszélyeztetett. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a folyók 90%-ban külföldről, hegyvidéki vízgyűjtőkről érkeznék az ország területére és túlnyomórészt a magyar Alföldön folynak le. Ez azt jelenti, hogy a nagy esésű vízgyűjtőkről a magyarországi síkságra lépő folyók esése nagymértékben csökken, és az egyes folyók árvizei e területeken torlódnak. Növeli az ármentesítés problémáit az a körülmény, hogy az árvizek szintje alatt fekvő területek az ország legértékesebb, sűrűn lakott területei. Itt él a lakosság 30%-a' Ezeken a területeken 700 település van, köztük a főváros jelentős része és több nagy ipari város, mint például Szeged és Győr. Itt van a vasútvonalak 32%-a, a közutak 15%-a és közel 2000 ipari üzem, nem is beszélve az igen értékes mezőgazdasági területekről. A népgazdasági vagyon ezen a területen mintegy 450 milliárd forintra becsülhető, amely az ezredfordulóig előreláthatólag megkétszereződik. Hazánkban a mai értelemben vett ármentesítési munkálatok a múlt század második felében indultak meg, bár a XVIII. században és a XIX. század első felében is folytak helyi jellegű mederrendezési és töltésépítési munkák. Az ország árvízvédelmi rendszere zömében az 1850-es évek elejétől az 1930-as évek végéig épült ki. Ebben az időszakban létesültek azok az árvízvédelmi művek, amelyek ma az ország árvízvédelmi rendszerének gerincét alkotják. Az 1930-as évek utáni ármentesítési munkálatok fő célja pedig a már meglevő árvízvédelmi művek erősítése, fejlesztése, tehát a már ármentesített területek védelmi biztonságának. növelése volt. Ma is az, bár még a múlt időszakban is sor került, illetve a jövőben is sor kerülhet újabb, kisebb területek ármentesítésére. Az egyik ok, hogy az ármentesités kezdeti szakaszában a védelmi művek kiépítésére valamely korábban előfordult — nagy károkat okozó — árvizet tekintették mértékadónak, és olyan töltéseket igyekeztek építeni, amelyek ezek ellen védelmet nyújtanak. Később azonban a maximális árvízszintek is emelkedtek. Ezért az újabb területek ármentesítésén kívül, a már kiépített védelmi művek ismételt erősítésére is sor került. A másik ok, hogy az árvízvédelmi művek kiépítése következtében, az ármentesítés előtt átlag 3—4 évenként árvizekkel veszélyeztetett területéken lényegesen nőtt a termelési biztonság, így a gazdaság is fejlődhetett. Ennek következtében később olyan területek ármentesítésére is sor kerülhetett, amelyeken korábban a védelmi művek kiépítése nem volt gazdaságos. Ez a folyamat még napjainkban is tart, bár az ármentesítetlen területek nagysága egyre csökken. (A 21 156 km2 árterületből ma 687 km2, azaz keréken 3% nincs még ármentesítve. Az V. és VI. ötéves tervekben például a Dráva, a Rába és az Ipoly völgyében ármentesítenek újabb területeket. Emellett további igényiként jelentkezik a nyílt árteréken fékvő, rohamosan fejlődő települések körtöltéses védelme, mivel ezek „kinövik" azokat a magasan fekvő ártéri szigetterületeket, amelyekre eredetileg települték, és ahol eddig az árvizek nem okoztak károkat. z árvízvédelmi rendszer fejlesztésének alapvető célkitűzése — mint azt a párt XI. kongresszusának határozata kiemelten is leszögezte —• a meglevő árvízvédelmi művek védelmi biztonságának növelése. A biztonság növelésének érdekében szükséges fejlesztés műszáki koncepciója a vízgazdálkodás távlati fejlesztésének irányelveiről szóló 2006/1973. számú minisztertanácsi határozatban fogalmazódott meg. Eszerint az árvízvédelmi műveket úgy kell fejleszteni, hogy a fővédvonalak átlagosan a 100 évenként, a városok és ipartelepek védvonalai legalább 120—150 évenként, egyes különösen magas fokú árvízvédelmi biztonságot igénylő területek (Budapest, Győr, Szeged stb.) védvonalai az 1000 évenként, a kevésbé értékes területek védvonalai pedig a 60—80 évenként egyszer előforduló árvizek ellen nyújtsanak védelmet. A fenti előírások folyónkénti, számszerű értékeit — közel öt évig tartó részletes hidrológiai, hidrometeorológiai és morfológiai vizsgálatok alapján — az OVH 1976 márciusában állapította meg, és a „Magyarország folyóinak mértékadó árvizei" című kiadványban rögzítette. Ezek az új mértékadó előírások tartalmazzák azokat a változásókat, amelyeket az utóbbi évek magasságában egyre emelkedő és tartósságában egyre növekvő árvizei okoznak. A folyók vízgyűjtő területén, főleg külföldön végrehajtott emberi beavatkozások — tározók építése, művelési ág változása, erdőterületek csökkenése, árterületek bevédése, belvízlevezetés fokozása és a kisvízfolyások szabályozása — következtében ugyanis megváltoznak a vizek lefolyási viszonyai, és emiatt az árvizek gyakoriságában, tartósságában, valamint magasságában növekvő, illetőleg emelkedő tendencia mutatkozik. Az 1979-es Tisza-völgyi árviz mintegy 450 kilométer hosszúságú töltés mentén (a Tisza Tokaj—Szolnok közötti szakaszán, a Bodrogon, a Tárnán és a Horto-A Sajó vizétől veszélyeztetett Felsőzsolca védelme 1974 októberében 10
