Magyar Vízgazdálkodás, 1979 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1979-10-01 / 10. szám
AP © MÚZEUMI HÓNAP • MÚZEUMI HÓNAP • MÚZEUMI HÓNAP ® MÚZEUMI HÓNAP • MÚZEUMI HÓNAP • M a múltat, tudni a történelmet zulatokon azért könnyen kitelelt a jószág. Nem az ellenség csapásai elől futottak, hanem azokat a folyóvölgyeket keresték, ahol a teljes termőtájat ki tudják alakítani önmaguknak. Egészen különös történelmi véletlen, hogy aztán a XX. század első negyedétől a mai Magyarország már alvfzi ország, azaz rajtunk csak átfutnak a folyók a folyammal, és az eredet, a források vidéke nincs meg többé. Ez a feladat sokkal több gondot jelent számunkra, mint ahogy azt valaha tervezték és szervezték nagy „vizes” elődeink” De éppen az ő példamutatásuk nyomán kell élni mindig az adott lehetőségekkel és országunkat ma úgy próbáljuk átformálni új vízrendszerek mesterséges megteremtésével, hogy az ezredfordulót gondok nélkül érjük el. 1972- ben igen gyakran elhangzott, hogy megfullad, vagy szomjan hal az emberiség 2000-re? Az ijedtség sem volt véletlen, a rossz példát a nyugat-európai iparvidékek szolgáltatták, ahol folyók és folyamok valóságos szennycsatornákká alakultak át és az egykor élővizeknek nevezett vízben nem fordul elő többé a hal. Az ipari városok ivóvíz-behozatalra szorulnak. Ez elég intő jel volt, hogy ne későn, de idejében próbáljuk önmagunk számára a lehetőségeket megteremteni. A Magyar Vízügyi Múzeum életre hívása a következő feladatokra született: gyűjtse össze, konzerválja, állítsa ki mindazokat a tárgyi emlékeket, műszaki eszközöket, dokumentumokat és okiratokat, amelyek méltóképpen reprezentálják a vízgazdálkodás történeti múltját. A szó természetesen kevés, mindezt tetteknek kellett követni. Ezek között elsőként az Országos Vízügyi Hivatal teremtett alapot a nagycenki kastély rendbehozatalára, Széchenyi István és a vízgazdálkodás tartalommal, itt nyílt az a bemutató, amelyet a XIX. század egyik legnagyobb magyar gondolkodója és cselekvője folyóink életre keltéséért megtett. Vásárhelyi Pál mondta egykor: hogy folyóink, szabályoztatás híján nem tudnak életre kelni. Pedig a természet legszebb és legnagyobb ajándéka az emberiségre nézve a Folyó, vagy folyam. Széchenyi az életre keltésért munkálkodott. Szervező munkájának köszönhetjük, hogy a Helytartótanács sok-sok unszolásra pénzt is adott az Al-Duna szabályozására és a Tisza-völgy megmentésére. Neki köszönhető, hogy kiváló mérnökök egész sorát személyes barátságával kitüntetve munkatársakul hívta és külön-külön, de együtt is új és új feladatokat szabott a Körös-völgy, a Tisza-völgy, a Balaton, a Duna-melléke rendezésére, az ártóvizek megfékezésére. Az ő életútjának e részét mutatja be vendégként a vízügyi múzeum, évenként 150— 160 000 látogatónak, akik szinte zarándokhelynek tekintik Nagycenket, ahol a valóságban találkozhatnak a megvalósult gondolattal. Siófokon született meg a Beszédes József Vízgazdálkodási Múzeum, mely elsősorban a Balaton vízügyi múltját hivatott a látogatókkal megismertetni. Lassan két éve, hogy az avatás történt, s ez alatt a látogatólélekszám meghaladta az 50 ezret. A Balatont is alig ismerik az emberek. Történetét, természet-földrajzát csak futólag, vagy éppen valamit róla, de azt már kevesen tudják, hogy mindöszsze 20—22 évezredes múltra tekint viszsza, ami azt jelenti, hogy a vértesszőllősi ősember még nem láthatta a tavat. Azt is alig-alig sejtik, hogy a tó „haladásnak” csak a XIX. század második felében kezdett indulni, mikor partjait elkezdik építeni, Kisfaludy nevével megindult az első gőzhajó és a fürdőtelepeken összeácsolták az első kezdetleges fürdőházakat. Beszédes József a reformkor kiemelkedő mérnökegyénisége látta meg első ízben kora mérnökéi között, milyen elhanyagolt, szomorú állapotban található Európa egyik legtisztább sekély vizű tava. Partjain elburjánzott a mocsárvilág s a járhatatlan utak belevesztek az ismeretlen ingoványba. Beszédes vette észre, hogy szabályoztatás nélkül a tó pusztulásra van ítélve. Az egykori római levezető csatornát, az ősi Sió-zsilipet már a régészeknek kellett előásni, az újat az alkotó embernek kellett létrehozni. Éveken át fáradhatatlanul dolgozott Beszédes, hogy a Balaton szabályozását, illetve annak terveit megalkossa. Munkásságának emlékeit őrzi a múzeum, s az ide látogató kellemesen, szinte percek alatt ismerheti meg a magyar tenger jellemző adatait, a táj flóráját, faunáját s mindent, amit ez a 2 milliárd köbméter víz őriz a mai embernek és a iövendőnek. Ez a kiállítóhely teljes egészében a vízgazdálkodás ügyét szolgálja, gyűjteményének összessége a vízügyi múzeum tulajdona. Az ősi gyulai vár, — ahogyan előző lapunkban beszámoltunk — a Körösvidék vízgazdálkodási múltját őrzi és tárja a látogatók elé. Akiépített múzeumhálózat központja azonban Esztergomban lesz. Az ősi vízgazdálkodás itt ér össze a jövendővel. Nagymaros— Visegrád között készül az első magyar dunai vízierőmű-rendszer, amely összefüggésben a Böős (Gabcikovo) falu határában létrejövő vízi erőművel energiát teremt, biztonságossá teszi a hajózást, bekapcsolja országunkat a nagy európai víziútrendszerbe, tengereket köt össze, 8 dunai, 6 rajnai ország közlekedését teremti meg, földrészünk népeit hozza közelebb egymáshoz a békességre törekvés szellemében. Itt válik teljessé a Magyar Vízügyi Múzeum feladata, amelyben törvényként fogalmazódott, hogy mentsen és védjen meg minden eszközt, tárgyat, térképet, műszert, melyek a felnövő nemzedék számára megvilágítják a honnan és hogyan sokszor keserves útját. A vízügytörténet nagy egészét részekre bontva arra törekszik a múzeum, hogy a vízgazdálkodás minden ágának egy részlete jelen legyen kiállításain. Ez lesz meg, illetve ez van kialakulóban, Esztergomban. Mit is jelent a részekre bontás? Történelmi értékkel megmérve, számot kell adjon a múzeum az árvízvédelemről, folyó-, tószabályozásokról, vízi utak kialakításáról, az öntözés, ivóvízellátás, csatornázás múltjáról, a vízi környezetvédelemről, a vízgazdálkodás műszaki fejlődésének emlékeiről, műszerek, térképek múltja és kora, szakiskolák vízügyi intézmények története, de a kiemelkedő vízügyi alkotók munkásságát is itt kell megjeleníteni. Mit jelent az emberi társadalom számára ezen belül egyetlen nép, tehát a magunk részére a vízgazdálkodás fejlődése? Természetes az ember jelenléte nélkül holt anyag minden érték, minden kincset érő gyűjtemény, hiszen maga a múzeum is érte jön létre, munkáját, tapasztalatát, tudását rejti az anyag, mely alkotó életét példázza. A Magyar Vízügyi Múzeum kiállításán és gyűjteménytárában az emberi életforma-változások történetét, a műszaki fejlődéstörténettel egyszerre kell megmutassa. Találkozási határok, melyek érintik más múzeumok gyűjtőkörét, természetesen előfordulhatnak, hiszen a halászból vagy vízi emberből először kubikos lett, majd öntözési szakember, magasabb iskolát végzett árvédelmi szakmunkás. Az egykori inzsellér, aki a vízelvezető csatornákat tervezte, erőművek építője és alkotója lett. Ezt a teljességet kell közreadja a Vízügyi Múzeum, arányaiban harmonikusan, ugyanis a műszaki fejlődés megmérése mellett a társadalom fejlődése is mindig jelen kell, hogy legyen! Az esztergomi múzeum az elkövetkező időkben nyitja meg kapuit látogatóinak. Feladatának betöltésében az az elv vezeti és irányítja a múzeológusokat, amely úgy fogalmazható: az a nép becsüli meg igazán önmagát, amelyik ismeri múltját, tiszteli elődeit, tudja saját történelmét. Ez érvényesül a műszaktörténetre is, amely eddig bizony kicsit háttérbe szorult, legalább is múzeológiában, az eddigi szépen rendezett kiállítások országos nagy rendjében. Fábián Gyula 7
