Magyar Vízgazdálkodás, 1979 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1979-09-01 / 9. szám
Éltető elemünk: A víz Víztakarékosság - Energiatakarékosság Hazánkban ma már csaknem 7,5 millió lakos veheti igénybe a vízművek szolgáltatásait, az intézmények és az ipar számára nélkülözhetetlen ivóvizet. De még mindig több mint 2,5 millió lakos nélkülözi e szolgáltatást. Ez a szolgáltatás ugyanis pénzbe kerül, nagyon sok pénzbe. A takarékos, kulturált vízfogyasztói magatartás is segíti előbbre hozni az ezredfordulóra tervezett teljes ellátottság megvalósítását. Milyen a magatartásunk ma, egy korszerűen kialakított és felszerelt lakásban? Borotválkozás, fogmosás közben nyitva hagyjuk a vízcsapot. Több mint 3 liter víz folyik el hasztalanul azért, hogy kellemes hőmérsékletű csapvízből készíthessünk 1 liternyi szódavizet, ahelyett, hogy az első még langyosabb liternyi vízzel töltenénk fel az autoszifont, és azután — kis időre — a hűtőszekrénybe tennénk. Büntetés jár gyermekeinknek, ha égve felejtik a villanyt. De a nyitva felejtett vízcsapért csak akkor, ha a lakás is „úszik". Odafigyelünk a villany- és gázszámlára, de csak a legritkább esetben javítjuk, vagy javíttatjuk meg a meghibásodott vízvezetéket. Folyik a WC-tartály, csöpögnek a csapok. Italt vagy gyümölcsöt hűtünk a mosdókagylóban átfolyó vízzel. A víz díja nem tétel a családi költségvetésben. Tudatunkban, szemléletünkben a víz korlátlanul rendelkezésre álló, olcsón és különösebb fáradság nélkül beszerezhető anyag. A VÍZ NEM A TERMÉSZET AJÁNDÉKA A vezetékes vízzel ellátott lakásokban élők szemében a víz lassan megszűnt nehéz fizikai munkával megszerezhető, csak korlátozottan és időnként rendelkezésre álló kincs lenni. Kialakult az olcsón és korlátlanul beszerezhető, tehát szabadon pazarolható vízkészlet hamis tudata. A XIX. század elején a lovas kocsin szállított „Donau-Wasser"-t vásárló budai polgár még befoltoztatta kilyukadt víztartályát, hogy a drágán vásárolt víz kárba ne vesszen. A XIX. század végén, vezetékes vízellátása hibáját már csak akkor szüntette meg, ha az elfolyó víz a lakóépület állagát veszélyeztette. A személyi vízhasználat az életszínvonallal és az életmóddal együtt változik. A fürdőszobás lakás és a rendszeres fürdőszoba-használat a századunk első negyedében vált a polgári jólét és életmód szimbólumává, de reálisan elérhető cél csak a társadalom szűk rétegei számára lehetett. A korszerűen felszerelt lakások aránya a felszabadulásig csak lassan növekedett, és a lakosság átlagos személyi vízhasználata emiatt — összességében — lényegében stagnáló jellegű volt. A gyökeres változást a felszabadulás eredményezte. A széles tömegek számára ekkor vált lehetővé — de egyúttal politikailag is elfogadott célkitűzéssé — a korszerűen felszerelt lakás birtoklása. Az I. 15 éves lakásépítési terv keretében felépített 1,2 millió lakás hazánk jelenlegi lakásállományának mintegy 30%-át teszi ki. E lakások döntő többsége fürdőszobás, ezen belül az állami erőből megvalósult lakások felszereltsége a fürdőszobák korszerű használatára is módot adott. (Távfűtés, központi melegvízellátás stb.) A korszerű mosószerek, a szintetikus anyagok használata, a mosás gépesítése alapvetően megváltoztatta tisztálkodási szokásainkat, higiénés magatartásunkat. Ma a fehér- és ruhanemű tisztán tartása kevésbé fárasztó, de gyakoribb mosást igényel. Ennek következtében mosási célú vízhasználatunk napjainkban egy hét alatt több, mint nagyszüleink idejében egy hónap alatt volt. A személyi vízhasználat dinamikus növekedése a lakosság vízigényét oly mértékben fokozta, hogy art az olcsón igénybe vehető közeli vízkészletekből már nem lehetett kielégíteni. Az elmúlt évben városaink sora (Pécs, Miskolc, Kaposvár, Salgótarján, Győr, Keszthely, Ajka, Székesfehérvár, Dunaújváros, Kazincbarcika) kényszerült távolabbi, csak költségesen igénybe vehető vízkészletek bekapcsolására. Ennek megfelelően jelentősen növekedtek a vízművek beruházási költségei. Egy átlagos alapterületű és felszereltségű lakás létrehozásának költsége — az árváltozások nélkül — az eltelt 20 év alatt körülbelül 50%-kal növekedett. Jelenleg 1 m3 ivóvízmű-kapacitás létrehozása 22—25 ezer forintba kerül, de nem ritka a 80—100 ezer Ft/m3 kapacitásköltség sem. Ezeket a költségeket — a társulati úton megvalósuló községi vízművek kivételével — teljes egészében az állam viseli. Az új lakások vezetékes vízellátása megvalósításának átlagos költsége közel négyszeresére nőtt ugyanebben az időszakban. A vízigények kielégítése 1 m3 vízhasználatra vetítve egyre nagyobb vezetékhossz, szivattyúkapacitás, tárolótérfogat megvalósítását igényli, és ezen túlmenően szükségessé válik a kedvezőtlenebb adottságú, bonyolult és költséges tisztítási technológiát igénylő vízkészletek használatba vétele is. A költségesebb megoldásokkal együtt növekszik a vízellátást szolgáló művek üzemeltetési költsége is. Tíz év alatt a fajlagos üzemeltetési költség megháromszorozódott, és jelenleg köbméterenként, országos átlagban 5,0 Ft-ot tesz ki. Ebből a lakosság átlagosan 3,0 Ft-ot térít meg, a többit az állam viseli. A növekvő vízhasználat kielégítése egyre nagyobb mértékben veszi igénybe a népgazdaság anyagi lehetőségeit. A vízhasználat reális alapokra helyezése, a vízpazarlás megszüntetése és ezáltal a lakossági vízhasználat növekedési ütemének mérséklése egyik feltétele annak, hogy a vízellátás-fejlesztés beruházásigényessége mérséklődjön, és így a lakosság ellátásával összefüggő egyéb feladatokra többet fordíthassunk. A fejlett szocialista társadalommal együtt járó magasabb életszínvonal és a korábbiaktól gyökeresen eltérő életmód természetszerűen a századfordulóét jelentősen meghaladó személyi vízhasználatot indokol. Természetesen nincs szükség arra, hogy a víz újból nehezen megszerezhető kinccsé váljék, de a jelenlegi lakossági szemlélet általános megváltoztatása kívánatos. Annak tudatosítása, hogy a víz nélkülözhetetlen, csak korlátozott mennyiségben rendelkezésre álló anyag, amelynek felhasználása csak célszerűen és feltétlenül indokolt mértékig történhet. A FOGYASZTÓN IS MÚLIK ... A tényleges vízhasználat és az indokolt vízhasználat különbözete végső soron vízpazarlás. Ennek összetevői jelenleg: a korszerűtlen, könnyen meghibásodó szerelvények miatti vízelfolyás, a lakáson kívüli, de lakóépületen belüli vízveszteség (a vezetékek tömítetlenségi problémái), a szerelvény karbantartásijavítási kapacitás elégtelensége és alacsony színvonala, az alkatrészellátás hiányosságai, a lakáshasználók anyagilag nem érdekeltek a kisebb meghibásodások meqszüntetésében; a vízpazarlással szemben közömbös lakossági magatartás. A korszerű, hosszú élettartamú, víztakarékos vízhasználatot biztosító szerelvényeket, csapokat (például zuhanyozók nyomógombos vezérlése stb.) a fejlett tőkés országokban az elmúlt években már széles körben alkalmazták. Hazai gyártásuk azonban még nem megoldott. A hazai gyártás beindítása és ezt követően alkalmazásuk általánossá válása csak a következő évek feladata. A szerelés-karbantartási kapacitás és színvonal problémáit az ingatlankezelő és víz-csatornamű vállalatok hatékony együttműködésével lehet megoldani. Ezzel egyidejűleg módot kell találni a lakáshasználók megfelelő érdekeltségé-29
