Magyar Vízgazdálkodás, 1979 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1979-09-01 / 9. szám
Lángra lobbannak a folyók... ^Ameddig a vízdunyha év A biológiai szenny, az iparból és a mezőgazdaságból származó -károsító anyagok már olyan tömegben lepik el a bioszférát, hogy megemésztésükre a Föld — a korlátozott mérvű emberi beavatkozás ellenére — képtelen. Nagyvárosok, iparvidékek légkörében a levegő, a felszíni és talajközeli vizek szennyterhelése olyan nagy, hogy sok folyó- és állóvíz fürdésre sem alkalmas. Többnyire a biológiai lét feltételei is megszűntek. H j csatornarendszer ? Az ipari országokban folyók, távok víztükre a gyufa lángjától meggyullad. Tokióban az őrszemes rendőr gázálarcban vonul ki őrhelyére. Nálunk a Sajó szennyterhe miatt északi folyónkban már minden biológiai folyamat megszakadt. Nagyobb városi és ipari településeink csatornarendszerének szállítóképességéi napjainkban a végsőkig kihasználjuk. Ha a következő évezredben a városi és ipari települések lélekszáma erőteljesen tovább nő, a mai csatornarendszer felmondja a szolgálatot. Új, nagyobb átmérőjű gerincvezetékeket vagy párhuzamos vezetékrendszert kell építeni. Fokozottan vonatkozik ez az ipar és a mezőgazdaság termelési volumenének növekedésére, mert a szennyvízvezetékkel együtt a régi légtisztító, szűrőberendezést bővíteni kell, vagy új, korszerű légtisztító berendezést kell építeni. Mivel a lakosság élelmiszer-ellátását nem újabb termőföldek megművelésével, hanem a fajlagos hozamok jelentős növelésével kell megoldanunk, szükségszerű, hogy emelni kell a trágya és a műtrágya felhasználását, valamint a növényi és állati kártevők elleni anyagok bevetésének arányát. Minthogy a civilizált világon a termelés növekedésével egyidejűleg a szállítási szükséglet is tetemesen nő, a transzportszervezetet is jelentősen növelni kell. A közvetlen termelési folyamat hozamának növekedésével a szállítóapparátus energiaszükséglete is tovább nő. Növekszik tehát a hajtóanyag-szükséglet. Miután a fejlett országokat az új helyzet szinte teljesen felkészületlenül érte, megfelelő, új, korszerű energiahordozók kikísérletezéséről és bevezetéséről sem gondoskodtak. Különösen súlyos feladat elé állítja a magyar gazdasági életet a kazánszénre való nagyobb arányú visszatérés, mert a mi fiatal lignit- és barnaszénvagyonunk kalóriaértéke az olajnak alig 33 százaléka körül van, ez pedig a kazán- és szállítókapacitás-szükséglet növelésének gondjain kívül környezetvédelmi gondjainkat is súlyosbítja. A jövő században 7—8 milliárd főre növekvő emberlétszám élelmiszer- és ipardikk-ellátásában a világtermelést legalább a mainak kétszeresére kellene növelni. Ez önmagában is azt jelentheti, hogy a bioszférára zúduló környezetrontó anyagok mennyisége — és nyilván töménysége is — legalább megduplázódik. Aligha szorul bizonyításra, hogy a bioszféra már a mai négymilliárd főnyi emberlétszám okozta szennyterhelés elviselésére sem alkalmas. A környezetrontás olyan méreteket ölthet, amely végzetes következményekkel sújtaná az emberi társadalmat. Megisszák a vízkészletet Szólnunk kell még egy környezetrontó tényezőről, amelyről a szakirodalomban is alig esett szó ez ideig. A terméketlen, arid éghajlatú, fejletlen országok iparcikk-szükségleteiken kívül legfontosabb élelmiszerimportjukat is segély, kölcsön vagy egyéb formában a fejlett országokból fedezik. A fejlett országok mezőgazdasági és ipari termelésének környezetrontó anyagai teljes egészében az exportáló országok légiterét, növény- és állatvilágát, felszíni és felszínközeli vizeit terhelik. A fejlett országok szinte kivétel nélkül állandó vízhiánnyal küzdenek, és az iparilag elmaradott országok népei közvetve a gazdag országok vízkészletét is „megisszák". A nyomasztó édesvízhiányon kizárólag víztakarékos technológiák bevezetése, általános takarékos gazdálkodás és a tengervíz sótalonítása segíthetne. A tengervíz sótalanítása azonban — a tudomány mai állása szerint — szintén csak energiaigényes fagyasztással vagy lepárlással oldható meg. Ez az eljárás az ásványolaj világpiaci árpozíciója és a világpolitikai bonyodalmak miatt egyre költségesebbé, és egyre bonyolultabb feladattá válik. Az a végszükség-állapot, szerencsénkre, talán még nem érkezett el, amikor „kerül, amibe kerül” jelszóval látnának hozzá az egyetlen kimeríthetetlen bázis, a víz felhasználásához. Ami érvényes az iparra, az a mezőgazdaságra ugyanúgy vonatkozik. Az elmaradott országok éhező népeinek megmentését nem úgynevezett szűzföldek termelésbe vonásával érjük el, hanem a fajlagos hozamok növelésével. A mezőgazdasági termelés jelentős belterjesítése, a fejlett agrotechnika egyik nélkülözhetetlen eleme az öntözés, s a kellő vízmennyiség előteremtése a fejlett országokban mind nehezebb. Minél gyorsabban növekszik az ipar és a mezőgazdaság, valamint a háztartások vízszükséglete, annál világosabbá és nyomasztóbbá válik a megváltoztathatatlan valóság: hogy a természetben a hidrociklus folyamata nem tart lépést az ember vízszükségletének növekedésével. A gazdálkodó embernek ezt a természeti tényt következetesen tudomásul kell vennie, és a létszám szerinti fogyasztásban csak addig „takarózhat, ameddig a kurta vízdunyha ér". Tudomány és ipar évtizedeken át a felelőtlenség gondtalan csipkerózsika álmát aludta. Amíg a földtekét „csak kétmilliárd” ember népesítette be, gondmentesen használta, tékozolta a korlátozott mennyiségű vízkészletet és valamennyi energiaforrást. Korábban a fát, majd a szenet; szolgálatába állította a hegyekből alázúduló vizet és a föld kincsét, az ásványolajat. A vízenergia hasznosításában elérte a maximumot, az ásványolaj a politika és a gátlástalan gazdagodás eszközévé vált. Ez a világjátszma felelőtlen és skrupulus nélküli politikai vezetők kezében a világ népeinek egzisztenciá jót fenyegeti. Olajkészlet negyven évre... A környezetvédelem rendkívül összetett és bonyolult feladat. Az ökológiai ártalmak megszüntetését röviden a következőkben foglalhatnánk össze. Fel kell mérni a Föld eltartóképességét. Pontot kell tenni annak a felelőtlen 16
