Magyar Vízgazdálkodás, 1979 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1979-08-01 / 8. szám
A mozgógerebtől a földnyesőig Vincze József és dr. Papp László a TIVIZIG-nél A közelmúltban a Tiszántúli Vízügyi Igazgatósághoz látogatott Vincze József, az Országos Vízügyi Hivatal elnökhelyettese és dr. Papp László, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnökhelyettese. Útjukon velük tartott dr. Kovács György, az OVH Vízgazdálkodás-fejlesztési Főosztály vezetője, Gerencsér Árpád, az OVH főosztályvezető-helyettese és Novoszáth József, az OMFB főosztályvezetője. A látogatás célja a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság műszaki-fejlesztési tevékenységének és eredményeinek megismerése, a létesítmények és berendezésék helyszíni tanulmányozása volt. Az ágazat vezető szakembereit Nagy István igazgató, Molnár László igazgatóhelyettes főmérnök és Szabó János termelési igazgatóhelyettes fogadta. A vendégek először szóbeli tájékoztatót kaptak, többek között az Igazgatóság műszaki-fejlesztési tevékenységéről. A műszaki-fejlesztési tevékenység alapvető célja a TIVIZIG-nél is a ter-A RÁBA—STEIGER erőgép melési, szakágazati és gazdálkodási tevékenység műszaki színvonalának emelése, az élő- és holt munkaerő jobb kihasználása és az ésszerű takarékosság. Tervszerűségének alapjai: a vízgazdálkodási ág fejlesztési terve, fejlesztési koncepciója és középtávú feladatterve. Ezek alapján készült el az Igazgatóság V. ötéves tervi cselekvési programja. Az Igazgatóság 1978—80. évi műszaki-fejlesztési célkitűzései című munkaterv a vízépítés iparosítás, a szakágzati távlati fejlesztések, az alapozó tanulmányok, a termelésirányítás, a számítástechnika és az automatizálás feladatcsoportokban 33 témát rögzít. Szakterületeit illetően a feladat: az árvíz-, belvízvédekezés és a vízminőségi kárelhárítás módszereinek fejlesztése, az építés és szerelés termelékenységének növelése, a vízgazdálkodási létesítmények beruházása, fenntartása és üzemeltetése. Minden dolgozónktól elvárjuk — képzettségének és beosztásának megfelelően — a műszaki-fejlesztési tevékenységben való aktív részvételt. így minden szervezeti egységünknél folyik ilyen tevékenység. A széles skála mozgó munka összefogását, koordinálását 1976. óta a Vízgazdálkodás-fejlesztési Osztály végzi. A műszaki-fejlesztési tevékenység két fő területen valósul meg: a Műszaki Tervezési Osztály Műszaki Fejlesztési Csoportjában — ahol „hivatásszerűen" foglalkoznak fejlesztési munkával — és az Igazgatóság más egységeinél. Legfontosabb eredményeink: 1. К—IV. ÖNTÖZÖFÜRT FEJLESZTÉSI MUNKÁI. A Szovjet—Magyar vízügyi műszaki-tudományos együttműködés keretében az utóbbi évékben intenzív fejlesztés kezdődött a nyíltcsatornás öntözőrendszerek magas szintű automatizálására. 2. VÍZÉPÍTÉSI SZERKEZETEK ELŐRE GYÁRTÁSÁNAK FEJLESZTÉSE. 1973 után kezdtünk hozzá a különböző méretű négyzet keresztmetszetű átereszelemek típusterveinek kidolgozásához. Az előre gyártott vasalt aljzatbeton lap kifejlesztésével sikerült az átlagos méretű áteresz hagyományos 40 napos építési idejét 2 napra lecsökkenteni. 3. RÁBA—ROME FÖLDNYESŐK ALKALMAZÁSI KÍSÉRLETEI. A RÁBA—245. típusú mezőgazdasági erőgép felhasználására földnyesésre 2 éves üzemi vizsgálatot és fejlesztést végeztünk. 4. KESKENY RÉSFAL ÉPÍTÉSI TECHNOLÓGIÁJA. Szolgálati szabadalmat szereztünk egy-két cm vastagságú bentonitos vízzáró résfal építési technológiájára. 5. ÖNTISZTÍTÓ MOZGÓGEREB KIFEJLESZTÉSE. A szolgálati szabadalomként bejegyzett berendezés felfogja az uszadékot, automatikusan kiemeli a vízből. A vendégek látogatást tettek az Igazgatóság Hajdúszoboszlói Gépüzemében, megtekintették a Hajdúhátsági Többcélú Vízgazdálkodási Rendszer épülő szivattyútelepét és a Debreceni Vízmű- és Gyógyfürdő Vállalatot. Kvasz Jenő 23