Magyar Vízgazdálkodás, 1979 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1979-08-01 / 8. szám
Odabenn a tóban... Fodrozó, nyári hullámok Hátán száguld a motorcsónak. Hatvanöt lóerő a lendületet. A biztonságot pedig a vízi sportok ismerője, művelője, Fejes Vilmos, a Tófelügyelőség vezetője. Agárdtól Pákozdig, az új velencei kikötőtől az újdonság varázsával ható evezőspályáig vele járjuk a vizi országot. Aki csak kívülről ismeri és figyeli a Velencei tavat, nem is sejti, milyen változások történtek odabenn, a nádastól elhódított birodalomban. Mesterséges szigetek épültek, kikötők várják a még ki nem fejlesztett hajóforgalmat. („Sajnos, csak várják — dohog Fejér Vilmos. — A vízügyiek nagy pénzért, nagy energiával megépíttetik a kikötőt, aztán az üzemeltető — a gazda —, nem tud mit kezdeni vele. A személyhajók, legalábbis menetrendszerűen egyelőre nem hasítják a vizet... Pedig már járhatnának Agárd, Velence és a Szúnyog-sziget között. A fenntartó — általában a helyi tanács — egy szemetlelket gyönyörködtető létesítményt kap, de a parkosítást, a szépség megóvását nem viseli a lelkén. Pénze sem igen van rá. Ezen változtatni kellene!") Benn a tóban — mert errefelé így mondják az emberek: „bemegyek a tóba" — most is dolgoznak. A legtöbb félmeztelen, napbarnította munkást az egykori Tizedes tanya környékén látjuk. Itt 400 ezer négyzetméternyi nádat irtottak ki: hatalmas vízfelületet hódítottak vissza. Eltűnt a nád — épülhet a csónakkikötő. Épül is. Csattog a hajótestre szerelt cölöpverő. A daru gyufaszáíként emeli a magasba a négy-öt méteres betoncölöpöket és helyezi a súlyos vaskalapács alá. Száll a vezényszó — a cölöpverőmester adja —, dübörög a gép. Jövőre itt csónakok horgonyoznak, ezerszámra és a betonjárdán kényelmesen idáig sétálhatnak az emberek. Odébb két piros gömb világít a nádmező felett. Kotorják a tómedret. Néhány esztendeje az első tavaszi széllel zászlót bontanak a kotróhajók a Velencei-tavon. Ezek a hajók immár hozzátartoznak a tó arculatához, s velük együtt a kígyózó csőhálózat is, amely partra szállítja a meder kifogyhatatlannak tűnő iszapját. A partról, a vonat ablakából szemlélve a szelíd öblöket, a nádrengeteg mélyén felcsillanó víztükröt, aligha gondolnánk, hogy a hazai föld legmakacsabb, alakító kezet leginkább elutasító tava ez, ahonnan a zajtól rebbenő vadmadarak gyorsan elmenekülnek, de ahol a nád, az iszap, a hínár makacsul ellenáll. A hajókon, a Vízügyi Igazgatóság telepén egy alakuló, helyi hagyományokkal nem rendelkező mesterség képviselői jelentek meg. Az a vállas fiatalember például, akivel múltkor beszélgettem nemrég még kotrómester volt. Baka Györgynek hívják. Agárdon született, a katonaság után a Vízügyi Igazgatóságnál talált munkát. Idővel hajágépész-képesítést szerzett és a zagytovábbító állomás gépésze lett. így emlékezik a kajak-kenu pálya építésére. — Félelmetes terep volt, azt mondhatom. Nád- és hínárdzsunggel. Amikor a csöveket rögzítettük, derékig az iszapba süllyedtünk. Kínoztak bennünket a rovarok. Amikor a kotrógép megindult, kiderült, hogy az iszap alatt a mederfenék kemény kőzetből áll. Törtek a szerszámok. Megállás, javítás, újraindulás: így ment ez. Emberpróbáló napok voltak. VELENCEI Velencei barátom, Kakas János — beosztása szerint matróz — bevitt egyszer a kotróhajóra. Mondta, hogy havi hatezer forintot megkeres. Akkor láttam, nem könnyű kereset az a hatezer. Enyhe rázkódással dohogott a gépház, lomhán forogtak az iszapmerő vaskannák. Mint az óriáskerék a Vidám Parkban. Egy-egy kannában mázsányi súly jött fel alulról. A gép elvégezte a nehezét. De ha az iszap agyaggá keményedett, és beágyazódott a vaskosárba, lapáttal kellett kifordítaniok a matrózoknak. Két ember birkózott kilencven-százkilós tömeggel. Az iszap pedig gyakran „bekeményedett" ... A kotrósok két műszakban dolgoznak, reggel hattól este hatig vagy fordítva. Két-hórom hét alatt kiderül: ki bírja, ki menekül el. Aki marad, leteheti a gépkezelői, a motorkezelői, a kotrómesteri, a motorgépészi vizsgát. A tó körüli településeken már többszázan a tórendezésből élnek. Batthyány Sukorón A Velencei-tavi Intéző Bizottság sok és szerteágazó feladata mellett szívügyének tekinti a tómelléki, tókörnyéki kulturális emlékek őrzését, óvását. Okkal. Hiszen olyan neveket kell a Velencei-tó mellett felemlegetnünk, mint 20
