Magyar Vízgazdálkodás, 1979 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1979-06-01 / 6. szám
Nemzetközi megállapodás A Balti-tenger védelme Azt mondják, a világ legnagyobb szeméttelepe a tenger. Hatalmas, erős szervezete régen még elviselte az emberi tevékenység következményeit, de ma már szinte védtelen a vizeit mindenhol szennyező vegyi anyagokkal szemben. Több mint 80-féle vegyi anyagot dobálnak a tengerekbe, s ezekkel hatszázezer (!) különféle vegyület jut a vizekbe. Óriási veszélyt jelentenek, hiszen lelassítják, megakadályozzák a tengerék öntisztulási folyamatát. Vegyük például a Balti-tengert. Nem nagy kiterjedésű, sekély vizű tenger, partjain 140 millió ember él. Am fontosságára jellemző, hogy a világ kereskedelmi hajóútjai közül minden ötödik ezen a tengeren vezet át. A Baltitenger mellékén állítják elő a világ ipari termelésének 15 százalékát. Sokáig élt az a tévhit, hogy a tenger öntisztító ereje mindenre képes. 1970- ben a tengerek kutatásával foglalkozó nemzetközi bizottság azt állapította meg a Balti-tengerről, hogy „a szennyvízcsatornák legnagyobb gyűjtőmedencéje" az egész világon. Higanyt, foszfátot, ammóniát, ként és még mi mindent kimutattak a vizsgálatok! Aztán a vegyi anyagok! A második világháború után hányféle hadászati mérgező anyagot süllyesztettek a tengerbe! A Bornholm sziget közelében mustárgázzal teli konténereket süllyesztettek el, idővel aztán az elrozsdásodott konténerek a felszínre kerültek és szétszóródtak a tengerben, a vihar partra vetette őket, fennakadtak a halászhajók fenékhálóján ... A múlt év nyarán aztán Rigában, az ember és a tenger kapcsolatáról rendezett nemzetközi filmfesztiválon Gunar Andrusaitis, a híres szovjet biológus azt a megnyugtató kijelentést tette, hogy a Balti-tenger vize most már tisztább, mint néhány évvel ezelőtt volt. — Bármilyen szennyeződésről beszéljünk is, egyaránt veszélyes az emberre, a tenger élővilágára — mondotta a professzor. — Tudják ezt jól a balti államok, a Szovjetunió, Dánia, az NDK, az NSZK, Lengyelország, Svédország, Finnország. A közös erőfeszítések konkrét eredménye volt az a nemzetközi megállapodás (Gdanski egyezmény), amelyet 1974-ben kötöttek a Balti-tenger vizeinek vérdelmére. A megállapodás értelmében 1980-ig bezárólag mind a hét állam köteles intézkedni, hogy szennyvíz egyáltalán ne juthasson a tengerbe és a beléömlő folyókba. Jó példa ez arra, hogyan lehet nemzetközi összefogással megoldani az egyik legnagyobb ökológiai problémát. Az 1974- ben kötött egyezmény megszabja a szovjet tudósok feladatát is ezen a téren: kutatni, illetve megszabni azokat a normákat, amelyek betartása az ipari folyamatok jelenlegi színvonalán biztosítani tudja az ökológiai egyensúlyt. Gunar Andrusaitis professzor egyébként a Lett Tudományos Akadémia Biológiai Tanszékének vezetője. Irányításával a tudósok komplex tengerkutatásokat végeznek: a lettek hidrogeológiai kérdésekkel, az észtek matematikai modellezéssel, a litvánok pedig biológiai problémákkal foglalkoznak. A közös kutatásokban részt vesznek a Svéd Királyi Akadémia képviselői is. Megemlítjük, hogy a Szovjetunió mór a Gdanski megállapodás előtt is figyelembe vette a tudósok javaslatait és a maga részéről egyoldalúlag egy sor intézkedést hozott vízkészleteinek védelmére. Az 1970-ben elfogadott vízgazdálkodási törvények a leghatározottabban kötelezik a vállalatokat víztisztító berendezések létesítésére. A Szovjetunió egész területén mindaddig egyetlen ipari üzemet sem lehet beindítani, amíg el nem készülnek azok a berendezések is, amelyek biztonságosan védik a környezetet a szennyeződéstől. A biológusok véleménye szerint jó szolgálatot tehetnek a vízinövények is. A Dreverna nevű litván kolhozban például vízinövényekkel sűrűn benőtt kis tavakban ülepítik a lakossági szennyvizet. Nyolc nap múltán a víz minősége a kútvízhez hasonló tisztaságú. A balti államok együttműködésének első öt esztendeje gyümölcsöző volt: a Balti-tenger vize tisztább lett. De még sokat kell tenni azért, hogy az oxigén nélküli „halott" tengerrészek életre keljenek, újra nyüzsgő halrajokat láthassunk, és a higanyfertőzés veszélye nélkül halászhassunk bármilyen halat. A Balti-tenger túlságosan kicsi ahhoz, hogy partjai mentén 200 mérföldes ökológiai zónát létesítsünk: mindössze harmincegynéhány m2-nyi keskeny sáv jut mindegyik part menti országnak. Ezért nem lehet felelőtlenül a vízbe dobni a szemetet, hiszen abból feltétlenül jut „a szomszéd" part menti sávjába is. Csak közös erővel óvhatjuk meg a balti országok közös tengerének tisztaságát. A Flamingóké a tó Beszüntették a halászatot a kazahsztáni Tengiz sóstóban. A tavat a partjain fészkelő rózsaszínű flamingórajoknak „adták át”. Zoológusok ugyanis megállapították, hogy az utóbbi években a madárállomány jelentős mértékben gyarapodott — ennek megfelelően nőtt táplálékigényük is. A Tengiz, ahol bolygónk legészakibb fekvésű flamingótelepe található, a kurgaldzsini 200 ezer hektáros vadrezervátumhoz tartozik. Hogy a flamingóknak optimális feltételeket teremtsenek, intézkedéseket tettek a Tengiz szintjének szabályozására. A tervek szerint aszály idején az innen 500 kilométernyire keletre folyó Irtiszből vezetnek ide vizet. Erre az Irtisz—Karaganda-csatorna közvetítésével nyílt lehetőség. (APN) A RUDOLF SZAMOJLOVICS tudományos kutatóhajó laboratóriumában a Balti-tenger vizének minőségét vizsgálják 32
