Magyar Vízgazdálkodás, 1979 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1979-06-01 / 6. szám

Pécsi tó műtárgy kifolyási oldal

járva, a tavakat indokolatlanul teljesen leeresztheti.

AZ ORSZÁGOS VÍZÜGYI HIVATAL,

mint másodfokú vízügyi hatóság, a MOHOSZ fellebbezési kérelmének helyt adva az első fokú döntést e körben megváltoztatta, minekutána a kezelő vízügyi igazgatóság.

— gáttest, a burkolatok, a műtárgyak és gépészeti berendezések ellenőrzése és a szükséges javítások elvégzése érdekében, az engedély kiadásától számított 5 éven belül egy esetben, a továbbiakban pedig szükség szerint a tavakat csak akkor ürítheti le teljesen, ha ezek a munkák a tavak teljes leürítése nélkül másként gazdaságosan nem végezhetők el;

— a tározott vízszintet pedig csak akkor csökkentheti, a tavakat csak akkor ürítheti le hibaelhárítás céljából, ha a munkák másként gazdaságosan nem hajthatók végre, vagy ha azt a tározórendszer alatti terület árvízi biztonsága megkívánja.

A döntés a továbbiakban nem teszi magáévá a fellebbezési érveléseket. Rámutat a határozat, hogy az orfűi

Kovácsszénája építés előtt

völgy mesterséges tórendszere elsődlegesen a tórendszer alatti terület árvízi biztonságához szorosan kapcsolódó árvízcsúcs visszatartás-csökkentés, üdülés és sportolás érdekében, illetve az üdülési igény következtében nagy ütemben növekvő üdülőterület szennyvíz-elhelyezésére és utótisztítására létesült. Emellett a 3. számú tóegységnél, a Herman Ottó tónál a természetvédelmi érdekek is kiemeltek. Az elsődleges hasznosítások melletti másodlagos hasznosítások érdekeit az elsődleges célok kívánalmai alá kell rendelni. Mindezeket megelőzik azonban az árvízi biztonság követelményei, figyelemmel arra is, hogy a tórendszer nem természetes tavakból áll, hanem mint mesterséges tavak, olyan vízi létesítményeknek tekintendők, amelyeket a térség vízgazdálkodásába bekapcsoltak. így a halászati hasznosítás csak járulékos lehet, és a halászati jog gyakorlása csak olyan mértékben és módon engedhető meg, amilyen mértékben és módon azt a vízgazdálkodási szempontok — mint elsődleges célok — megfelelő érvényesülése lehetővé teszi.

Az indoklás jogszabályi alapjaira vonatkozóan a határozat hivatkozik a halászatról szóló 1961. évi 15. számú törvényerejű rendelet 7. §-ára, és a törvényerejű rendelet végrehajtására kiadott 1/1962. (I. 24.) FM számú rendelet 7. §-ára, amelyek kifejezésre juttatják, hogy a halászatot valamennyi vízen a vízügyi jogszabályok megtartásával kell folytatni, továbbá, hogy a halászatra jogosult a vízügyi szervek kezelésében levő vizeken tűrni köteles a vízi munkák végrehajtását és az ezekkel kapcsolatban szükségessé váló korlátozásokat. Ugyanakkor hivatkozik a vízügyről szóló 1964. évi IV. törvény 2. §-ának (2) bekezdésére is, amely szerint a halászatra vonatkozó külön jogszabályokat a vízügyi törvény rendelkezéseivel összhangban kell alkalmazni. Különösen jelentős a vízügyi törvény 19. §-ának (4) bekezdésében írt rendelkezés, miszerint aki más kezelésében levő vizet vagy vízi létesítményt használ, vagy annak hasznosításában érdekelt,

a használatnak az időszakos szabályozási munkákkal, valamint a mű rendeltetésszerű működését szolgáló átépítésével, fenntartásával járó, az ehhez szükséges ideig tartó szüneteltetését kártalantás nélkül tűrni tartozik.

Rámutat a határozat, hogy a vízügyi és a halászati jogszabályok ismertetett rendelkezései a halászati hasznosítás fő kérdéseiben összhangban vannak egymással. Ha az ügyben a teljes érdekazonosság mégsem látszana biztosítottnak, úgy a vízi létesítmények elsődleges rendeltetésére figyelemmel elsősorban a vízügyi törvény rendelkezéseit kell alkalmazni, természetesen a jogszabályban meghatározott feltételek megtartásával. Ennek megfelelően azokat a korlátozásokat, amelyeket jogszabály ír elő — mint például, hogy a víz nem halászat céljából történő leeresztéséről a halászatra jogosultat a vízügyi igazgatóság legalább 8 nappal a leeresztés megkezdése előtt írásban értesíteni köteles <1/1962. (I. 24.) FM számú rendelet 39. §-a), vagy hogy a vizek és a vízi létesítmények kezelője a munkák megkezdése előtt az érdekeltet kellő időben értesíteni köteles <32/1964. (XII. 13.) Korm. számú rendelet 45. §-a (3) bekezdés) — nem szükséges a határozatban megismételni, ugyanis ezek a jogszabály erejénél fogva úgyis kötelezőek az engedélyes vízügyi igazgatóságra.

A határozat kifejti, hogy a tározók rendeltetésszerű használata során bekövetkezett vízminőségromlás alatt nem vízszennyezést, hanem a rendeltetésszerű használat miatti vízminőség-változást kell érteni. Ilyen vízminőségromlás például a természetes vízutánpótláscsökkenés, vízhőmérséklet-változás, az árvízbiztonság miatti vízszintcsökkentés stb., amelyekért az üzemeltető nem felelhet. Természetesen, ha valakinek engedély nélküli, vagy egyéb káros tevékenysége idéz elő vízminőség-változást, esetleg vízszennyezést, azzal szemben a kárt szenvedett felléphet és kárigényét érvényesítheti. Ez azonban nemcsak a halászati hasznosítót ért kár esetére vonatkozik, hanem az egyéb hasznosítókat ért kár esetére is. Mivel a tározórendszer egyes tavai üdülőtavak, azokban a mesterségesen előidézett szenynyezés megengedhetetlen, ezért tilos az orfűi és a pécsi tavakban a halállomány takarmányozása.

A döntés hatályában fenntartotta a halrácsok elhelyezésének tilalmát is. Az árapasztók méretei ugyanis — mondja a határozat — valamint a töltéskoronáik szintje nem teszi lehetővé az átfolyási nyílás leszűkítését, ezért az árapasztókban halrácsot a mértékadó árvizek károsodás nélküli levonulása miatt elhelyezni nem lehet.

Mivel az árvíz- és belvízvédelemmel kapcsolatos, mindinkább növekvő követelmények szükségessé teszik az árvíz- és belvíztározók, valamint több célú egyéb tározók létesítését, amelyek mint mesterséges vízterületek a vízügyi jogszabályok szerint vízi létesítmények az előzőekben ismertetett ügy kapcsán általában szólni kell e tározók halászati hasznosításának általános kérdéseiről. Az idetartozó rendelkezéseket az Országos Vízügyi Hivatal 72 952/1975. számú közleményében (megjelent a Víz-27