Magyar Vízgazdálkodás, 1979 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1979-06-01 / 6. szám
amelynek egyetlen láncszeme sem kezelhető a másiktól függetlenül. Ezért a hagyományosan gazdálkodó parasztságot az öntöző gazdálkodásra való áttérés előtt alapos átképzésnek kell alávetni, különben az öntözéstől semmi eredmény nem várható. A parasztok ilyen átképzése nélkül a harmadik világ tetemes költséggel megépített tárolótavai kellő hasznossággal nem üzemeltethetők. Ez viszont azt jelenti, hogy az öntözőberendezések jelentős költségei nem térülhetnek vissza. A túlnépesedett fejlődő országok, különösen Délkelet- Azsia parasztsága az öntözés kezdetlegesebb változataival már régebben megismerkedett. Ennek köszönhetően például Indiában 1966—1968-ban; tehát kerek hét esztendőn belül — természetesen intenzív átképzés nyomán — 8 millió hektárnyi területet tudtak nagy hozamú gabonafajtákkal bevetni. Igen gyorsan elérték, hogy a teljes gabona-vetésterület 36 százalékán már intenzív gabonafajtákat, 15 százalékán pedig nagy hozamú rizsfajtákat termesztettek. KI A NYERTES? India hivatalos statisztikai szolgálatának jelentése szerint ott a kisparaszt tulajdonában lényegesen nagyobb öntözhető terület van, mint a nagyobb gazdaságok kezén. A valóságban tehát a kis- és középbirtokos az öntözés adta lehetőségeket lényegesen belterjesebben kiaknázhatja, mint a nagyobb gazdaságok, a nagyobb gazdák, akiknek földjét egyébként is nagyobbára szegény nincstelenek vagy éppen törpebirtokos bérlők művelik. A kis- és törpeparaszt földjét — szemben a nagygazdákkal — egyedül műveli és a szűk birtoktest miatt a létért való harcban csak akkor képes megmaradni, ha az öntözés lehetőségeit a véksőkig kiaknázza. A kisparaszt egyébként nem is függ teljes létével az öntözőművek működésétől. Ahol ugyanis kis patak, erecske valamilyen állóvíz, mocsár, lápos terület akad, ott a kispcraszt az öntözés ősi eszközeit és módszereit már többkevesebb sikerrel hasznosíthatja, sőt ilyen helyen nagy beruházással járó öntözőrendszer építése pillanatnyilag lényegében fölöslegessé is válik. Indiában a Zöld forradalom eddigi eredményei bebizonyították, hogy az ottani sajátos társadalmi, gazdasági és technikai viszonyok nyomán a kisparaszt (2 hektár alatti földtulajdonnal) legalább is egyelőre több rugalmassággal reagál az öntözési lehetőség, a nagy hozamú, intenzív fajták termesztésére, mint a nagyobb gazdák. E helyzetben azonban nincstelen, szegény parasztok földtelensége megoldhatatlan. Távlati szempontból az sem megnyugtató, amilyen áron a mocsarak, lápok, csermelyek vizét az indiai kisparaszt hasznosítja. Emiatt aztán mihelyt teheti, nyomban a városokba vándorol. A 2—3 hektárnyi mocsár- és láp-vidéki kisgazdaság sem szavatol tartós, emberhez méltó megélhetést. A túlnépesedett térségekben a föld ára is irreálisan magas. Az emberhez méltóbb nagyüzemi gazdálkodáshoz pedig — legalább egyelőre — a politikai, társadalmi és műszaki hátország még csaknem teljesen hiányzik. Kétségtelennék tűnik, hogy a harmadik világ bőséges napfény és az öntözési lehetőség céltudatos kihasználásával — minden egyéb adottságával együtt — elsősorban a mezőgazdasági művelésre alkalmas. Természetes, hogy a fejlődő országok megsegítésének alfája egy olyan mélyreható demográfiai és gazdasági vizsgálat volna, amely optimális pontossággal felmérné a térség teljes gazdasági potenciálját. Ennek eredményére kellene építeni a fejlesztés egész tervét, amelyhez legszorosabban hozzátartozik a szaporodási plafon meghatározása. Ha nem e hiteles adatokból indulunk ki, minden koncepció homokra épül. Furcsa, de így van: minden állatrezervátum létesítése előtt szigorúan figyelembe veszik, hogy az adott térség mekkora állatállomány és hány ember eltartására alkalmas. E vizsgálat nélkül ugyanis az állatrezervátum sem életképes. A Zöld forradalom eredményei kétségtelenül szemrevalók, bár amíg az egyes térségekben az aszály veszélyét — legszélsőségesebb időjárási viszonyok esetére — nem tudják kellő biztonsággal elhárítani vagy mérsékelni, az éhínség Damoklész kardja szüntelenül ott lebeg a térség népeinek feje fölött. Az afrikai Sahel-zóna egyes térségeiben időnként akkora az aszály, hogy a fúrt kutak, folyók, tavak, tárolók is fenékig kiszáradnak. E térségben ilyen aszály idején még az ember ivóvizének előteremtése is csaknem megoldhatatlan feladat és hatalmas területeken az állatállományt lemészárolják vagy áron alul elkótyavetyélik. Az időjárási kataszrófának ugyanis van olyan foka, amely már semmiféle rendszer szerint nem tervezhető. (Hasonló eset ez az árvízi előfordulás valószínűségéhez.) Az ilyen szélsőséges eset arra inti a FAO-t és minden más világszervezet felelőseit, hogy minden eddiginél is messzebb menő körültekintéssel járjanak el. Előfeltétele a gondos tervezésnek, hogy a sötétbe ugrás veszélyét minél nagyobb biztonsággal elkerüljék. Az afrikai kisparaszt a lápi élet küzdelmes létformáját ma már érthetően csak az éhhalál közelségében vállalja. Mihelyt a veszély közvetlenül már nem fenyegeti, érthetően könnyebb létfeltételek után tájékozódik és ezzel egyrészt a lápi mocsárvilág falvai tanyavilágának elnéptelenedését, másrészt a városi lakosság felduzzadását idézik elő. Indiában jellemző, hogy a kisparaszt 2 hektár vagy ez alatti kis parcellán vállalja azokat a termelési módszereket, amelyek révén a magasabb terméshozam elérhető. Ezzel azonban a földtelen paraszt problémája változatlanul megoldásra vár. A helyzet felismerése nyomán a Világbank és ennek szervezete már esztendők óta e probléma megoldására törekszik. Nincs alternatíva: a túlnépesedett országokban a földtelen paraszt a társadalom, a biológiai pokolgép robbanásának legszánandóbb kárvallottja. A túlnépesedés és a csekély művelhető földtartalék miatt az amúgy is felaprózódott földtulajdon tovább atomizálódik és ezzel csak a szegénység, a nyomor növekedhet. A Zöld forradalom módszereinek sablonos alkalmazása minden fejlődő országban nyilván hasonló következményekre vezethetne. Vannak ugyan országok, ahol hatalmas földtartalék van, de vigasztalan a súlyos vízhiány és a termelés szerkezetében emiatt sincs alternatíva. Kilúgozott, humuszszegény talajú országok, különösen ha korábban hátukon őserdőket ringattak. A nyakló nélküli műtrágya-felhasználás is a talaj további romlását okozhatja. Ilyen súlyos adottságokkal terhelt országokban az úgynevezett kis Zöld forradalom útját tanácsos választani, melynek egyik fő jellemzője, hogy viszonylag csekély vízigényű kultúrák módszereit követi. A hozamok csakis ilyen kultúrák honosításával javíthatók és ez az egyetlen lehetséges útja a munkaképes korú férfinép helyhez kötésének, az elvándorlás megelőzésének. Természetes, hogy a termékszerkezet ilyen jellegű átalakításához a helyi adottságokhoz alkalmazkodó agrotechnikai módszereket kell bevezetni. Idővel azonban a gazdaságok jelentősebb anyagi és technikai megerősödése nyomán költségesebb, beruházásigényesebb kultúrák bevezetése is szóba jöhet. Erre legjobb példa Izrael mezőgazdasága, ahol takarékos öntözési módszerrel az úgynevezett csepegtető öntözésmóddal igen tetemes eredményeket sikerült elérni. Ilyen országokban már nem utópia többé öntözés révén jelentős élelmiszerhozamok elérése. Ilyen térségnek számít többek között India is. Csepegtető öntözéssel nálunk is kísérleteznek, amelynek révén a hegyes-dombos tájak is öntözhetővé tehetők. E rövid ismertetés mutatja, hogy a harmadik világ tartós megsegítése, végleges felemelése igen bonyolult feladat. A klíma, a vízszegénység, a nyersanyaghiány, az infrastruktúra gyakori, helyenként teljes hiánya stb. szinte áthághatatlan akadály. További nehézség okozója: e népek zömének gyors szaporodása, amely a legsúlyosabb problémák egyike. Biztató kivétel e téren Kína, ahol a családtervezés propagandája nyomán a születések száma 1978-ban 1972-höz képest évi 8 millió fővel csökkent. A mai nagy civilizációk kivétel nélkül olyként bontakoztak ki, hogy a szükségletek, a termelőképesség növekedésével viszonylagos párhuzamban bontakoztak ki és a hézagokat, egyenetlenségeket is saját erejükből kellett kiküszöbölniük. A mai fejlődő országokban a kérdés úgy vált akuttá, hogy az ínséges állapot nagyobbára túlszaporodás miatt az ipari és mezőgazdasági háttér teljes vagy csaknem teljes hiánya közepette bontakozott ki. Mindenesetre megnyugtató, hogy India, Kína, de egyes még elmaradottabb országok is — egyre meggyőzőbb eredményekkel kezdenek a születésszabályozás útjára térni és a szegénység, az ínség a közeli jövőben már legalább tervezhetővé és feltehetően gyógyíthatóvá válik. Vincze Oszkár 11
