Magyar Vízgazdálkodás, 1979 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1979-06-01 / 6. szám

Tavaly az első félévben Dunaújvárost bekapcsolták az Ercsi—Dunaújváros re­gionális rendszerbe és közel másfél év­vel a kitűzött határidő előtt megkezdő­dött az I. ütem üzemeltetése. 1979-ben a Kaposvár vízellátásának megoldására tett felajánlásunkat akarjuk gyorsított ütemben végrehajtani, hogy a jövő év júniusában Kaposvár már a regionális rendszerről kapja a vizet. A dolgozók helytállása, alkotó tevé­kenysége, jó munkája nélkül nem ér­hették volna el az eredményt. Dr. Csanády Lajosné, az OVH főosz­tályvezetője átadta a KIVÁLÓ MUN­KÁÉRT kitüntetést Vörös Lajosnak, a Vertikális üzemegység lakatosának, Kordik Jánosnak, a Nyugatbalatoni üzemigazgatóság üzemvezetőjének, Molnár Lászlónak, az öntözési üzem­­igazgatóság gépüzemi csoportvezetőjé­nek, Riffer Jenőnek, az Északbalatoni üzemigazgatóság fenntartási csoport­­vezetőjének, Molnár Ernő oktatási cso­portvezetőnek, Kasza Györgynek, a Dél­­balatoni üzemigazgatóság gépkocsive­zetőjének és Kása Lorándnak, a Nyu­gatbalatoni üzemigazgatóság gépüze­melési csoportvezetőjének. OVH ELNÖKI ELISMERÉSBEN része­sült továbbá Valter László TMK szerelő, Horváth Károly, a vállalat munkaver­­seny-felelőse, Kalmár Gábor, a Nyugat­­balatoni üzemigazgatóság telepveze­tője. A SZOT DICSÉRŐ OKLEVÉLLEL tün­tette ki Fodor Jánost, az Északbalatoni üzemigazgatóság raktárosát és Háry Lászlót, a Szállítási osztály háromszoros Kiváló dolgozóját. A. E. 1. Péteri János, a HVDSz központi vezető­ségének titkára gratulál a kitüntetéshez Rózsavölgyi Imre igazgatónak 2. Hárman a kitüntetettek közül: Vörös Lajos, Kasza György és Háry László 3. A DRW új létesítményeinek egyike — a keszthelyi szennyvíztisztító telep 5

Next

/
Thumbnails
Contents