Magyar Vízgazdálkodás, 1979 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1979-06-01 / 6. szám
A Középdunántúli Vízügyi Igazgatóság az elmúlt két évtized alatt háromszor nyerte el a Minisztertanács és a SZOT vörös zászlóját, nyolcszor a Kiváló igazgatóság, illetve Élüzem címet, és húsz év alatt nem volt olyan esztendő, hogy a tervet ne teljesítette volna. Aprilis 27-én az igazgatóság székesfehérvári központjában a KVI kollektívája újabb elismerésben részesült: az OVH és a MEDOSZ nevében dr. Gergely István államtitkár személyesen adta át Karászi Kálmán igazgatónak a „Kiváló Vízügyi Igazgatóság" kitüntetést tanúsító oklevelet. A meghívott vendégeket és az igazgatóság dolgozóit Karászi Kálmán tájékoztatta a múlt év összesített eredményeiről, a további feladatokról. Az igazgatósághoz tartozó árvízvédelmi fővédvonalakon 72 km hosszúságú védőtöltés került korszerűsítésre, elkészült a Sió felső szakasza medrének és a Balaton siófoki zsilipjének bővítése. Folyik a Sió alsó szakaszának mederbővítése és a töltés építése. Teljes biztonságú árvízvédelmet kapott a Paksi Atomerőmű. A soron következő feladatok közül kiemelkedő Fejér megyében a Gajapatak alsó szakaszának, Veszprém megyében a Séd és a pápai Bakonyér rendezése, illetve a Nádor-csatorna Tolna megyei szakaszának végleges kiépítése, mintegy 450 millió forintos költséggel. — Egyik legfontosabb feladatunk — mondotta — a Balatonban évente képződő mintegy 300 ezer m3-nyi üledék, főképpen a Keszthelyi-öbölben felhalmozódott mintegy 8—10 millió m3-nyi iszap eltávolítása. Az eddigi tóLegnagyobb feladatunk - a BALATON szabályozós hatására sikerült mérsékelni a Balatonon a felgyorsult eutrofizálódási folyamatot. A természettől eredően eutróf Velencei-tónál pedig megfordítottuk a tendenciát: mocsárból tavat teremtettünk. Dr. Gergely István államtitkár ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy önálló feladatként jelent meg ötéves tervünkben a környezetvédelem, a vizek tisztaságának megőrzése és javítása. Mint mondotta, a Középdunántúli Vízügyi Igazgatóság dolgozóinak legnagyobb feladata ma a Balaton. A további feladatokról az államtitkár a következőket mondotta: — A vízgazdálkodás V. ötéves terve világosan mutatja, hogy a több, jobb vízért és a vizek pusztításai ellen folytatott munka nemcsak gazdasági, hanem elsőrendű társadalom- és életszínvonalpolitikai feladat. Pártunk gazdaságpolitikájának gyakorlati megvalósításához elengedhetetlenül szükséges a lakosság közműves ivóvízzel való ellátásának növelése, a csatornahálózat egyidejű bővítése. Ez nem egyszerűen és csak műszaki,vízügyi feladat. Egyúttal politikai tevékenység is, amely az otthonok, a munkahelyek, a szociális és közegészségügy, vagy éppen környezetünk fejlesztése útján segíti társadalmunk, s benne az egyes emberek és közösségek egészséges közérzetét, javuló életszínvonalát. A kiváló munkát tanúsító oklevél átadását nagy tapssal fogadták az ünnepség résztvevői Itt is ez a vízgazdálkodás egyik elsőrendű feladata. Az V. ötéves tervben a Középdunántúli Vízügyi Igazgatóság területén elvégzendő 7 és félmilliárd forintnyi vízgazdálkodás-fejlesztési munka 70 százalékát kell ilyen célokra fordítani. Olyan nagy jelentőségű beruházásokra, mint a balatoni regionális vízműhálózat továbbépítése, Dunaújváros vízellátása és sorolhatnánk tovább. A három megyében 200 ezer fővel, 23 százalékkal kell növelni az egészséges ivóvízzel ellátottak számát, 230 ezer m3- rel a közüzemi vízművek víztermelő kapacitását. Dr. Gergely István államtitkár kitüntetéseket ad át Dr. Gergely István államtitkár az ünnepség végén A KIVÁLÓ MUNKÁÉRT kitüntetést tizenegy dolgozónak nyújtotta át: Karászi Kálmán igazgatónak, Varga Miklós igazgatóhelyettesnek, Bóta Ferenc gépkezelőnek, Uhrin Vendel társulati elnöknek, Berényi Károly partfalépítőnek, Szentiványi Imre osztályvezetőnek, Hodák Lajos brigádvezetőnek, Major Miklós h. művezetőnek, Nemere Pál műszaki vezetőnek, Bakos Elemér gépkezelőnek. ELNÖKI ELISMERÉSBEN részesü lt Tamaskó János nehézgépkezelő, Csuti Zsigmond csoportvezető, Pirgi József építésvezető, Kontár Nándor csatornaőr és Sári Miklós mederőr. ÉLÜZEM címet nyert a gépüzem. Dicsérő Elismerésben részesült a szakaszmérnökség. Kiváló Dolgozó kitüntetést kapott 33 fő, továbbá kiváló brigádokat, többek között 13 aranyjelvényes szocialista brigádot tüntettek ki, jutalmaztak meg. Alföldi Erzsébet 6