Magyar Vízgazdálkodás, 1979 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1979-06-01 / 6. szám

AZ ÁRVÍZVÉDELEM KITÜNTETETTJEI A Tisza-völgyi ár- és belvízvédekezésben tanúsított helytállásukért, kiemelkedő munkájukért vízügyi és tanácsi dolgozókat, katonákat köszöntöttek, tüntettek ki az OVH-ban és a vízügyi igazgatóságokon. Elismerés a helytállásért! A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának titkára, Borbély Sán­dor elvtárs levelet küldött dr. Gergely István államtitkárnak, az Országos Vízügyi Hivatal elnökének. „Kedves Gergely Elvtársi A Politikai Bizottság a közelmúltban megtárgyalta az 1979. évi január—feb­ruári ár- és belvízvédekezés tapasztalatairól szóló tájékoztató jelentést. A Politikai Bizottság köszönetét tolmácsolom a vízügyi szolgálat ár- és belvízvédelmében részt vett dolgozóinak helytállásukért, eredményes munkájukért. Egyben kifejezem meg­győződésemet, hogy a jövő feladatainak megoldásában is az eddig tapasztalt fe­lelősségtudattal, szervezettséggel és szorgalommal fognak eleget tenni. Elvtársi üdvözlettel: Borbély Sándor” olvashatjuk a levélben, amelyre méltán lehet büszke a vízgazdálkodás valamennyi dolgozója. Az Országos Vízügyi Hivatalban ren­dezett ünnepségen megjelent Kovács Pál vezérőrnagy, honvédelmi miniszter­­helyettes. Dr. Gergely István államtit­kár, az OVH elnöke köszöntötte a meg­jelenteket, majd a Munka Érdemrend arany fokozatát nyújtotta át Benkovics Ferencnek, az ÄBKSZ szakfelügyelet ve­zetőjének, Csikász Sándornak, a Közép­­tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság osztály­­vezetőjének és Tausz Józsefnek, az Északmagyarországi Vízügyi Igazgatóság szakaszmérnökség vezetőjének. A Munka Érdemrend ezüst fokozatát kapta Barakonyi László honvéd ezredes, Medveczky László, a Felsőtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság gát- és csatornafelügyelője, Miklóssy Ferenc, a Tiszántúli Vízügyi Igazgató­ság osztályvezetője, Nagy István, a Kö­­zéptiszavidéki Vízügyi Igazgatóság igaz­gatóhelyettes főmérnöke és Pados Imre, az Északmagyarországi Vízügyi Igazga­tóság osztályvezetője. A Munka Érdemrend bronz fokozata kitüntetésben részesült Dénes Árpád, a Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság szakaszmérnöke, Forgó Ferenc, az Alsó­­tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság főelő­adója, Kocsis Imre, az Északmagyaror­szági Vízügyi Igazgatóság szakaszmér­nökség-vezető termelési helyettese, Papp István, a Tarnaörsi Közös Községi Ta­nács elnöke, Páskuj József, a Körösvi­déki Vízügyi Igazgatóság vízhasznosí­tási csoportvezetője, Smányi Ferenc, a Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság gátbiztosa és Surányi István, a Közép­tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság raktá­rosa. Kiváló munkáért kitüntetésben és El­nöki Elismerésben 50—50-en részesül­tek, az Árvízvédelemért kitüntetést 400 dolgozó és katona kapta meg. Képünk az OVH-ban rendezett köz­ponti ünnepségen készült. Ötszörös Kíweslo Hallatat Siófokon a Dunántúli Regionális Víz­mű és Vízgazdálkodási Vállalat április 21-én rendezett ünnepséget:: a DRW ötödször is elnyerte a Kiváló Vállalat címet. ÁRBEVÉTELI TERVTELJESI’TÉS — KÉT ÉVVEL HAMARÁBB Rózsavölgyi Imre, a DRW igazgatója részletesen beszámolt a vállalat múlt évi munkájáról. A számszerű adatok közül csak egyet emelnénk ki: árbevé­telük 1978-ban 603 millió 137 ezer fo­rint volt (1970-ben még csak 102 millió). A 600 millió forintos árbevételt 1980-ra tervezték, a tervet tehát a DRW már tavaly túlteljesítette. VÍZ-, KÖRNYEZETVÉDELEM Az igazgató külön foglalkozott a Ba­laton vízvédelmével: — Arra kell törekednünk — mon­dotta —, hogy a biológiailag tisztított szennyvizek a Balatontól távol, idegen befogadón keresztül a Dunába, a Drávába kerüljenek. Csak akkor szabad a Balatonba engedni, ha erre nincs más mód. Vállalatunk mindent elkövet, ne legyen e tekintetben gond. A DRW szakemberei tanulmányter­veket készítenek és vizsgálják a lehető­séget: a Balatonföldvár—Szárszó—Ba­­latonszemes térségben összegyűjtött szennyvizeket még a nagy regionális szennyvízrendszer megépítése előtt már a közeljövőben a siófoki szennyvízte­lepre juttassák majd a tisztítás után a szennyvíz a Sión keresztül a Dunába kerüljön. „...DOLGOZÓINK EGY SZÓRA, EGY EMBERKÉNT INDULNAK" — Az üzemigazgatóságok az 1978. évi feladatok végrehajtásánál jelesre vizsgáztak — jelentette ki a DRW igazgatója. — Kiemelkedő teljesítmény: a keszthelyi lápi rekonstrukció, a keszthelyi szennyvíztelep intenzifikálása, a csapadékos nyár következtében bekö­vetkezett vízszolgáltatási kiesés fede­zése, az építőipari munkák túlvállalása és teljesítése. 4

Next

/
Thumbnails
Contents