Magyar Vízgazdálkodás, 1979 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1979-05-01 / 5. szám
VIRÁGOZNI FOG EZ AZ ORSZÁG... A Tisza költeménye Mikor ilyent teremt az ég, Eredj, mondja, légy dicsőség, Légy címere nemednek, És ostora keblednek. (Kisfaludy Sándor) Ha csak a dátumokat néznénk, könynyen hihetnők: először az al-dunai nagy mű, aztán ennek részleges — külső körülmények által meggátolt — sikere után a másik folyó, a szeszélyes, az álnok Tisza ... Igen, de ez a sorrend csupán az évszámoké. Széchenyi sohasem választotta külön a Dunát és a Tiszát. Sohasem egy folyót nézett. Az ország térképét látta mindenkor. Még javában az Al-Dunát látogatja, az 1830-as esztendőkben, amikor egyszerre csak Titelnél gondol egyet... Nekivág a Tiszának. Ar ellen felhajózik Szegedig, fogadja az üdvözlő beszédeket, az ünnepélyes bámészkodókat — és terepszemlét tart. Még jó tíz esztendő telik el, amíg a Közlekedési Bizottmány elnökeként, a Tisza-szabályozás királyi biztosaként megvalósíthatja elképzeléseit, de az egy hitre feltett életnek, az egy életre munkát adó hitek sohasem a kinevezésekkel születnek. Amikor Széchenyi István az Al-Duna ügyében kilincselt és verekedett a bécsi udvarnál, a Tisza ügyéért is harcolt. A hazai folyókért is. A koncepcióit akkor már megérlelte, kidolgozta a tizenkilencedik század legelfoglaltabb magyarja. Ahogy az Al-Dunán a sziklák robbantása nem egyszerűen szabad hajózóutat jelent, hanem szabad levegőt is egy kereskedelemtől, világforradalomtól — tengertől elzárt országnak, amely Széchenyi hasonlata szerint zsákban él, úgy a Tisza-völgy rendezése sem csak a Tisza szabályozása és a folyó menti területek ármentesítése. Széchenyi gazdaságpolitikai tevékenysége a magyar polgári átalakulás szolgálatában állt. Megalapozni ezt az átalakulást, Magyarország gazdaságiműszaki fejlődésének szabad utat nyitni. Tetteket és alkotásokat a „magyar betegség”: a szószátyárkodás, a szalmaláng-lelkesedés, a melldöngető hazafiság helyett! E gazdaságpolitikának egyik támpillére a vízügyi program. Csak tőlünk függ... A tettek és alkotások sorában szerepel a Tisza-völgy rendezése. Széchenyi világosan beszél: „A Tisza-völgy szabályozásának fogalmába nemcsak a Tisza, hanem a vele közvetett vagy -közvetlen kapcsolatban levő folyók és általuk okozott mocsárok és kiöntések rendezését, korlátozását, illetőleg lecsapolását, nemkülönben az egész tiszavölgyi vízszerkezetnek bárminemű hasznosítását is belefoglaljuk." Vagyis: alakítsunk a fogalmakon! A Tisza völgye tulajdonképpen az Alföld, hiszen a folyó hatalmában tartja ezt az egész területet. Ha akarja áldást oszt, ha akarja elpusztítja. El kell venni az akaratát, a hatalmát! És mindezen túl: az Alföld jelkép is. „A korlátlan víz a honnak éppen azon részeit tartja . . . meg nem szűnő mocsári vagy minduntalani és legalkalmatlanabb vízáradási lét közt, melly részek leggyönyörűbb gazdasági virágzásra volnának aránylag olly könnyen kifejthetők, s mellyek síkján leginkább s legnagyobb számban üti fel sátorát a magyar vér." Pesten szántja e sorokat a kalamus 1844 júliusában. S ugyanakkor ezeket: „mert hogy hazafi, ki nemcsak szájjal de szívben az, epedve ne piruljon, ha látja, milly undok fejletlenség, közt vesztegel 19 dik században, hínár, zsombék s ezzel járó mérges bűz közt Tiszai komp a XIX. században vérének épen azon része, melly keleti eredetének sajátságát legtisztábban örzé meg, azt én teljességgel nem hihetem . ..” Szabadvers. Egy Kölcsey tollára való. Mintha a régi, 1831-es panaszt viszhangozná: „Csak tőlünk függ, virágzó kerteket, szorgalmasan működő gyárakat és szabad embereket állítani oda, hol ma róka és farkas lappang, szomorú jószág teng és szolganép henyél ...” Mintha a megrendítő 1846-os vallomást előlegezné: „ ... Hogy lehetett volna ... bármily előbbi gondolatom, mint a Tisza-völgy, melyben a legtöbb és legeredetibb magyar lakik,s mely napról-napra inkább közelít a végpusztuláshoz ..." Magyarság bölcseje Széchenyi szervez, utazik, ülésez, vitázik, cikkez. Hírlapok hasábjain mozgósít, lelkesít. Mit tudunk erről? Amikor a mai sajtóban olvasunk a Duna—Tisza-csatorná-16
