Magyar Vízgazdálkodás, 1979 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1979-05-01 / 5. szám
a Vörös-tenger és a Földközi-tenger közti hajózás lehetővé vált. Azután akár a többi nagy előd műve, Xerxész csatornája is az enyészeté lett, betemette a sivatagi homok. A Nílus folyó és a Keserű tavak szintje közt valóban van különbség, II. Ptolemaiosz Philadelphosz parancsára épült csatornán hajózózsilipeket építettek, zsilipkamrái olyan nagyok voltak, hogy egyszerre több teherszállító vagy hadihajó is „zsilipelhetett” bennük. A rómaiak a vízi építkezések nagymesterei voltak, megjelenésük után hamarosan rendbehozták az öntöző- és hajózócsatornákat, amelyeket Kleopatra (i. e. 52—30) idejében elhanyagoltak. Omar arab kalifa — i. e. 640 — felhagyott, eltömődött csatornák felújításával, a hajózást helyreállította, de AI Mansor, félve, hogy a csatornán át kalóztámadás történhet, 760 körül elromboltatta. Egy 825-ből való legenda tudni véli, hogy egy ír szerzetes a Nílus folyóról áthajózott a Vörös-tengerre. keleti mesevilág nagy kalifája, Harun al Rasid a csatornákat újra bővíttetni, mélyíteni akarta, de szakértői lebeszélték a tervről, mondván, hogy a Nílus vize azon át leszalad a Vörös-tengerbe és Egyiptom víz nélkül marad. A kalifa elállt a tervtől. Hasonló aggodalom még a XIX. században is felmerült, amit a szabatos szintezés elvégzése nélkül ellenőrizni nem tudtak. Richelieu bíboros (a Három testőrben olvashattunk róla) ugyancsak foglalkozott a két tengert összekötő csatorna építési terveivel, de a munka megkezdéséig sem jutott: Leibniz német filozófus, matematikus nagy tanulmányt írt a kérdésről. Napoleon 1797. augusztus 16-án, Talleyrand-nak írt levelében írta: „nincs messze az idő, amikor mindenki belátja, hogy Anglia megsemmisítése érdekében először Egyiptomot kell meghódítanunk.” Napoleon 1798. július 1-én Alexandriában partra szállt, lóháton bejárta a csatornaépítésre alkalmasnak látszó terepet és mérnökeit megbízta a szabatos terepfelvétellel. Egy francia építész — J. M. Lepér — terveket készített, könyvet írt a csatornaépítés lehetőségéről, de — hibás felmérésből kiindulva — kimutatta, hogy a két tenger közti szintkülönbség miatt hajózóutat csak kamarazsilipek közbeiktatásával lehet készíteni. Szerinte közel 10 méter a különbség, a Vörös-tenger a magasabb. A költségeket 25— 30 millió frankra becsülte. Napoleon csillaga már rég lealkonyult, de még Szent Ilona szigetén is foglalkozott a tervvel. A Napoleon mérnökei által készített térkép számos könyvben megjelent. Ezzel végződött a Szuezi csatorna előtörténete, de a megépítésére még közel fél évszázadig várni kellett. Vessünk pillantást a csatorna XIX. századi történetére, mely nem nélkülözi a tragikus fordulatokat; a történet bonyolult, nem műszaki szempontból, hanem a diplomáciai, pénzügyi stb. huzavona miatt. Zseniális mérnökök, ravasz politikusok, szélhámosok, ködevők tolonganak ebben a story-ban. A ködevők egyik legszínesebb alakja B. P. Enfantin, aki Mohamed Ali egyiptomi alkirálynak fantáziadús tervet ajánlott fel. Ehhez tudnunk kell, hogy Egyiptom akkor a török birodalom része volt. Megépíti — mondta Enfantin — a csatornát, ha az alkirály támogatja a vállalkozást. Az alkirály biztosította a vállalkozót a támogatásról, de — mondta ravaszul — előbb a sivatagot kell termővé tenni, a Nílusra gátrendszert kell építeni s ha az öntözéssel elkészülnek, szó lehet a csatorna megépítéséről. Enfantint nem bátortalanította el a se hideg, se meleg válasz, gépek, anyag, technikai szakértelem és tőke nélkül nekilátott a csatorna létrehozásának. Max Eyth német mérnök-író „Küzdelem a piramisért" c. nálunk is megjelent munkájában elmondja, hogy Énfant a piramisokat akarta elhordatni és a gátakba beépíteni az óegyiptomi épületekből „kitermelt” kőanyaggal együtt. Először is összeverbuvált jó néhány embert, akik tanácsaikkal támogathatták, de azok bizony rosszul jártak. Egy lüzérkapitány — robbantási és felmérési szakértő — egy geológus, egy agronómus, egy vegyész és egy építész mentek le Egyiptomba s mindegyiket hamarosan pestis vitte el. így járt egy szobrász is, aki Mohamed Ali szobrát akarta megmintázni. Ekkor jelent meg a színen Ferdinand Lesseps (1805—1894). Ő sem volt mérnök, a párizsi társaság kedvence, egyiptomi alkonzul, aki figyelte Enfantin vállalkozását. Ö maga is lóháton bejárta a terepet, s amikor 1837-ben Enfantin a katasztrofális emberveszteség és a politikai nyugtalanság miatt visszatért Párizsba, úgy látta elérkezett az ő ideje. Anglia, Oroszország, Ausztria és Törökország között vita támadt, a csatorna tervével egy ideig csak elméletileg lehetett foglalkozni s Lesseps foglalkozott is. Enfantin egy időre a francia postánál, majd a vasútnál helyezkedett el, úgy látszik különösebb szakértelmet nem kívántak egyik helyen sem, de ő idejét jól felhasználta, műszaki ismereteket szerzett. Részt vett a későbbi küzdelmékben is, de a vezetést Lesseps-nek kellett átadnia. lég — ezúttal — annyi, hogy Metternich és más jeles politikusok véleménye nyomán 1846-ban tőkések, politikusok, szakértők gyűltek össze a teendők megbeszélésére. Mindezt Lesseps mozgatta, mint ahogy a csatorna megnyitásáig ő „adminisztrált" mindent, szerepe a Szuezi csatorna létrejöttében nem vitatható. A megbeszéléseken részt vett Robert Stephenson, a gőzmozdonyt feltaláló George Stephenson fia, jeles vasút, híd- és lokomotívépítő is. Az Osztrák—Magyar Monarchiát és Németországot Ritter von Modelbe Alois Negrelli kiváló mérnök, számos vasútvonal, hegyi pálya stb. építője, mint szakértő képviselte. A megjelent tagok mint magánemberek vettek részt a tárgyalásokban, bár mindenki tudta, hogy voltaképpen hazájukat képviselik. Társulat alakult a csatornaépítés előkészítésére. Negrelli dél-tiroli származású volt, építészeti hivatalokban dolgozott, nem volt nála jobb szakértő akkor. Átvizsgálta Mohamed Ali műszaki tanácsadójának — Lilant-nek — a terveit, ezekben is a hajózózsilipekről volt szó. Negrelli azután mérnökökkel felmérette a terepet, kimutatta, hogy ha van is szintkülönbség a két tenger közt, az elhanyagolható. Kijelölte Port Said helyét. Stephenson is körülnézett a terepen, de meggyanúsították azzal, hogy voltaképpen vasutat akar építeni csatorna helyett. Lehet, hogy így volt, mindenesetre egy csomag részvényt vásárolt, hogy hasznát biztosítsa, üzlet — üzlet. Negrelli sajnos hamarosan meghalt. 4 sok politikai huzavona ezúttal kevéssé érdekes (könyvet írtak róla), a munkát megkezdték. A csatorna medréből a fellah vállon kosárban hordta ki a földet, az ivóvizet teveháton kellett szállítani, járványok tizedelték a munkáshadsereget. Világbotrány lógott a levegőben, amikor átszervezték az egész munkát. Egész sor gőzekemozdonyt vásároltak, a talajt szántással tették ásásra alkalmassá, azután óriási gőzkotrók kezdtek dolgozni, az ivóvíz biztosítására egy ókori csatornát rendebehoztak és azon vezették a Nílus vizét a munkahelyre. A kotrógépek által patra rakott földtömeg ma is látható dombsorokat alkotott. Északról dél felé kezdték az ásást, majd 1866-ban dél felől is megindult a munka és Iszmail pasa kedvéért 1869. november 17-re kitűzték a megnyitás napját. Közben egy török hadihajó víz alatti sziklának ütközött, a hajót felrobbantották. A megnyitás alkalmára szerezte Verdi az Aidát, máig a legnépszerűbb operák egyikét. Hullottak a rendjelek, sok aranyat osztottak szét, néhány a fellah markába is jutott. A csatornát többször lezárták hoszszabb-rövidebb időre. Először 1882. augusztus 22-én egy angol—török viszály alkalmából. Legutoljára 1967-ben. A csatornát 1956-ban államosították, Lesseps szobrát ledöntötték. Tempora mutantur. dr. Horváth Árpád A LÁZBÉRCI IVÓVÍZTÁROZÓ VÉDELME. A Lázbérci ivóvíztározót a Bán és a Csernely-patak vízgyűjtőjén levő 12 község szennyezi, s ez károsan hat a tározott víz minőségére. Az Északmagyarországi Vízügyi Igazgatóság, a Lázbérci Tájvédelmi Körzet kezelője, a KEVITERV-vel elkészíttette a tározó védőterületének szennyvíztisztítási és szennyvízelhelyezési tanulmánytervét. A tanulmányterv javaslatot tesz a vízminőségvédelem céljából szükséges intézkedések és beavatkozások megtételére (belsőségi patakrendezések, a községi védő- és ellenőrző sávba eső ólak, trágyagyűjtők megszüntetése, illetve áthelyezése), öt változatban ismerteti a községekben keletkező szennyvizek tisztítási és elhelyezési lehetőségeit. A terv megvalósulásának reális lehetőségei csupán a következő ötéves tervidőszakban teremthetők meg, a szükséges pénzügyi fedezet biztosítása mellett. S. F. 13
