Magyar Vízgazdálkodás, 1979 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1979-05-01 / 5. szám

nyokkal történik, s ezeket is a VÍZGÉP gyártja. (Tavaly fél­százat szállítottak, állítottak fel.) Joggal jelenthette ki Nagy Lajos igazgató: „Törzsgárdistáink bármerre lépnek az országban, mindig találkoznak alkotásaikkal, amelyekre büszkék is, mi pedig rá­juk, a derékhadra vagyunk büszkék.” A munkasikerekhez a három termelő és a szerelő gyáregy­ség egyaránt hozzájárult. Erősödött a munkahelyi demokrá­cia a Vízgépészeti Vállalatnál, eredményes az úiítómozga­­lom — az ágazati versenyben mindig az elsők között vannak a lajosmizseiek — s nem utolsósorban nagy erőt jelent a több mint 700 dolgozót felvonultató 72 szocialista brigád. Helytállásukat, a szocialista emberformálásban elért eredmé­nyeiket dicsérettel, példaként említette a vállalat igazgatója. Az eredmények mellett a jelentkező gondokról és a gyen­geségekről is szót ejtett. Körvonalazta a vállalat előtt álló nem csekély feladatokat is. „Teljesítenünk kell a Központi Bizottságnak a gazdasági építömunka közvetlen és távlati feladatairól szóló feladatait. Ez a szelektív ipar- és gyártmányfejlesztés, a mennyiségi szemlélet helyett a magasabb minőségű, ha kell a kisebb dinamikájú termelés mellett foglalt állást.” „A korábbinál bonyolultabbak és összetettebbek az ez évi feladatok. Új, jobb minőségű termékeket kell a hazai és külföldi piacokon értékesíteni. A feladatokhoz a most folyó beruházások megteremtik a szükséges feltételeket. Az új ter­melőterületek, gépek, eljárások adta lehetőségekkel élnünk kell. A hatékonysághoz csökkentenünk kell a költségeket, a tőkés importból származó alkatrészeket és alapanyagokat, az energiát és természetesen az élőmunka felhasználását. Legyen példakép a munkaidőt példásan ledolgozó, a fel­adatokat mindig megoldani tudó és akaró többség munka­erkölcse.” Ezután dr. Gergely István államtitkár az Országos Vízügyi Hivatal elnöke emelkedett szólásra, tolmácsolta az OVH és a MEDOSZ megbecsülését, köszöntötte a VÍZGÉP kollektívá­ját, akik az átlagosnál többet vállaltak és tettek, példamuta­tóan kivették részüket a szocialista építőmunkából, folyama­tos, magas munkateljesítményt értek el, s méltán érdemelték ki a megtisztelő „Kiváló" címet. Dr. Gergely István államtitkár ecsetelte a vízgazdálkodás terveit. Megvalósításuk nem egyszerűen műszaki-vízügyi fel­adat. Nagyon fontos politikai tevékenység. Kiemelte azt a nagy felelősséget is, amely az ágazat dolgozóira hárul, ugyanakkor elmondta, hogy a vízgazdálkodás munkája, anyagi, technikai összetétele számottevően megváltozott. „A termelés dinamikus fejlődése, a műszaki fejlesztés bátor alkalmazása, a termelékenység növekedése, az új szellemű javuló piaci munka, a fővállalkozási tevékenység izmosodása mind olyan tényező, amely a szigorú kritikus előtt is kellő tanúbizonyságot tesz. Hozzátehetjük: ez nemcsak a vízgazdálkodás feladatainak megoldásához járul hozzá, de javította az eredményességet, nőtt a nyereség, vele együtt a vállalat dolgozóinak iá közér­zete, egyéni jóléte. A munkasikerek, amelyekkel a Vízgépé­szeti Vállalat méltán vívta ki kitüntető helyét a vízgazdálko­dásban, nemcsak az összehasonlítás próbáját állják ki, ha­nem önmagukban is jelentősek.” Szólt az államtitkár a vízgazdálkodás előtt álló feladatok­ról, s ebben a Vízgépészeti Vállalat dolgozóinak munkájáról. Megköszönte a Bács-Kiskun megyei pártbizottságnak, a me­gyei tanácsnak, a különböző szerveknek azt a segítséget, amellyel a vízgazdálkodás fejlődését, a vízügyi dolgozók te­vékenységét támoggtták. „Arra kérem önöket, helyezzék egyre magasabbra a mér­cét, javuló munkával törekedjenek feladataik pontos és pél­dás teljesítésére. Őrizzék meg és fejlesszék tovább azt a nyílt, alkotó légkört, amelv eredményes munkásságuk egyik legfon­tosabb biztosítéka. Még intenzívebben, erőteljesebben bon­takoztassák ki a szakmai, emberi igényességet, a közösségi magatartást, a szocialista cél iáinkkal egybeforrott, lelkiisme­retes, színvonalas munka megbecsülését. Fejlesszék tovább a szocialista brigádmozgalomban elért eredményeiket, a szo­cialista munkaverseny lendületes továbbfolytatásával, V. öt­éves tervünk maradéktalan valóra váltása érdekében.” Köszöntötte a megjelenteket a dolgozók nagy ünnepe, má­jus 1. alkalmából, gratulált a sikerékhez és a jelenlevők nagy tapsa közepette átadta Nagv Lajos igazgatónak az OVH és a MEDOSZ nevében a „Kiváló Vállalat” kitüntetést tanúsító oklevelet. Az MSZMP Bács-Kiskun megyei Bizottságának titkára, Er-A Borsodi Vegyi Kombinát ipari vizelőkészitője épités közben A szombathelyi városi szennyvízátemelő csigaszivattyúi délyi Ignác is kiemelte a VÍZGÉP dolgozóinak jó munkáját és további eredményes, sikerekben gazdag tevékenységet kívánt. Dr. Gergely István államtitkár, az OVH elnöke „Kiváló munkáért” kitüntetésben részesítette Faragó László brigádvezetőt, Kocsis Endre brigádvezetőt, Papp Sándor fő­könyvelőt, Bozsóki Károly csoportvezetőt, Csete Mihály vál­lalkozót, Ladányi Illés osztályvezetőt, Fejes Gábor kőművest, Szabadfalvi László igazgatót. Elnöki elismerést kapott Tóth Ferencné gyors- és gépíró, Oláh Miklós művezető, Máté Péterné csoportvezető, Mayer István programozó. Kiváló újító arany fokozatú kitüntetést kapott Pásztor Zoltán művezető, Bakos László főmérnök, Nagy Jenő üzemvezető, Kiss József gyáregységigazgató, Zsolnai József fődiszpécser; Ezüst fokozatot Gál András szerelésvezető, Kéri János mű­vezető ; Bronz fokozatot Pribék János csoportvezető. A szocialista munkaversenyben négy brigád: az I. sz. gyáregység Asztalos János, — a II. sz. gyáregység Lenin, — a III. sz. gyáregység Előre, — a IV. sz. gyáregység Glóbusz szocialista brigádja nyerte el a Vállalat kiváló bri­gádja kitüntetést. Aranykoszorús szocialista brigád lett az Olimpia '76 komp­lexbrigád. A vállalat kiváló dolgozója kitüntetésben részesült Besze­­dics Istvánné, Biros Mihály, Bozsóky Károlyné, Dömök János, Farkas Antal, Farkas Károly, dr. Gömöri László, Hajdúk Gyu­la, Jászgulyás Andrásné, Janitsáry Sándor, Kincs Zoltánné, Komjáti Péter, Kondri Antal, Kocsis Antalné, Leinemann La­jos, Markovics István, Pénzes István, Szóród László és Varga István. A Borsodi Vegyi Kombinát új PVC gyárának megvalósítá­sáért, kiemelkedő munkájáért emlékplakettet kapott Borza Elemér, Fridrich László, Hüllner Gyula, Mikó Zoltán és Vörös Gábor. (Sz. L.) 3

Next

/
Thumbnails
Contents