Magyar Vízgazdálkodás, 1979 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1979-04-01 / 4. szám
Elnevezték Lukácsnak Márványba írt Miért szeretjük a fürdőket? Tulajdonképpen ritka szerencse szolgál bennünket, hiszen naponta tehetjük fel magunknak a kérdést. Miért szeretjük? Elsősorban talán azért, mert módunk és alkalmunk van rá. A Duna partjára telepedett őseink hagyományozták ránk az ajándékot, a kiapadhatatlannak tűnő források felbugyogó vizét. Szeretjük a fürdőket, mert szerethetjük... Budán például — a legkényesebb ízlés szerint is — válogatni lehet közöttük. MOSAKODOTT A KONTYOS köszönet fürdőzésben”. Mindenesetre Bécsben is számon tartották a budai híres vizet. A császári kincstár Buda visszafoglalása után azonnal rátette a kezét a fürdőre. ŐRKÖDNEK A HATALMÄN A múlt században a Császár és a Lukács fürdő egymás mellett, de külön működött, mint két hírneves „fürdőkéjhely”. A századforduló idején a Lukács egy részvénytársaságé lett, még később az Angol—Magyar Banké. Mindez — természetesen — nem jelenti azt, hogy életrajzi gazdagságban megelőzne sok más fővárosi fürdőt — de mégis, a rozoga romantika, kedves ábránd itt mintha még körüllengené az udvar terebélyes platánjai alatt sétálgató vendégeket, a botladozó öregeket, akik Szemlőhegyről ereszkednek le a kedvéért, az óbudai nénikéket, az ivókutak vizét kortyolgató nyugdíjasokat. Ez az a „lükácsos" hangulat, amely sehol másutt a világon meg nem szerezhető. Mert beléptidíjat lehet fizetni a fürdőjegyért, ám a vizek varázsa nem fizethető készpénzzel. A szárazgőz csersavas illata, az elhomályosodott, párás csempék, a vattás, puha csönd, az ernyesztő és feltámasztó könnyedség nem vásárolható meg forintokért. Hatalma és önálló birodalma van minden fürdőnek. A Lukácsnak is. A vendég — persze — megelégedik a ténnyel. Az adatok voltaképp a balneológusokra tartoznak. Nekik még a budai csodálatos fürdőbőségben is érdekesség, hogy a Lukácsban minden forrás más-más hőmérsékletű vizet ad. Túl a földrajz-kínálta szerencsén, mi az az eltitkolhatatlan áhítat, amely a fürdők párás ablakai alatt megérint bennünket? Zsivaj szűrődik ki odabentről, meleg lehelet csap meg ... Alighanem Kosztolányi Dezső érezte meg leghívebben ennek a bensőséges mély vonzódásnak a szépségét; „Mindnyájan szeretjük a magyar fürdőket, reménytelenül. Él bennük valami rozoga romantika, valami kedves ábránd, valami, ami a miénk. Lehet, hogy a régi-régi emlékeinkkel fognak meg.” A romantika, ami a fürdőkben él, nem csupán külsejükből adódik. A források, medencék, kupolák felett láthatatlanul sorakoznak az elzúgott századok. Ha többel nem, egy-egy krónikából kikandikáló sorral üzennek. A vénség egy idő után nem kötődik évszámokhoz. A Lukács fürdővel ismerkedve sem csupán egy matuzsálem arcvonásait méregetem; magával az időtlenséggel, a kornélküliséggel találkozom. Ma így hívjuk: Lukács. De a nevet csak a múlt század adta. Mivel tisztelték meg a régebbi korok, nem tudjuk. Csak annyi bizonyos, hogy az itteni ásatások bronzkori leleteket fordítottak a régészek elé, s római kori oklevél bizonyítja: már több mint ezer év előtt fürdő működött ezen a helyen. Anonymus arról tudósít, hogy Árpád vezér székhelyválasztásában nem kis szerepet játszottak a Duna-parti kénes hévizek. Krónika emlegeti a XII. században itt épített fürdőházat. III. Béla királyunk ide hívta meg Barbarossa Frigyest, mielőtt az a Szentföldre indult. A máltai lovagok ehelyt emelt ispotályban gyógyították a Szentföldről megtérő sebesült katonákat. A korai dicsérők közül is kitűnik áradozásával egy francia utazó. Szerinte a budai hegyek szőlőinek zamata, borainak tüzessége a kénes, meleg budai forrásoknak köszönhető. Amikor a törökök beültek Buda várába, a Lukács elődjébe, java „örömüket lelték a szent mosakodásban és A Lukács épülete a Duna-part felől 8
