Magyar Vízgazdálkodás, 1979 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1979-04-01 / 4. szám
Szobor a fürdő falán A Római 21 fokot, a Malomkő 23-at, a Török 25-öt, a Király 42-őt. A langyosabb hévizekből percenként 6800 liter tör fel, a melegebből 3200 liter. A szakemberek azt is tudják, hogy a mozgásszervi betegségek, idegzsábák, porckorongsérvek gyógyítására miért felelnek meg kitűnően a kalcium—magnézium hidrokarbonátos kloridos kénvizek. Ezért állandóan ellenőrző mérésekkel állapítják meg a víz összetételét. Vagyis őrködnek a Lukács hatalma felett. Beszélgettem egyszer a fürdő hatalmáról egy öreg fürdőmesterrel. Emlékszem a nevére, Okker Kálmánnak hívták. Harmincadik esztendeje szolgálta már a Lukácsot. Ö mondta: — Nemcsak a vendégeken van ereje. Rajtuk is, régi szakembereken. Mi sem tudunk megválni tőle. Nem tudjuk elhagyni, hiába is próbálkoznánk. Aki ide jön dolgozni: vagy elmegy a második napon, vagy csak a negyvenedik év végén ... Igen ... hatalmuk van a fürdőknek. Még a legendagyártáshoz is értenek. Csodás történetek szállonganak szájról szájra a nedves kupolák alatt, a medencék partján. Hallani például egy amerikás magyarról, aki az első világháború előtt kelt át az óceánon, s azóta Európa földjére sem tette a lábát. Túl a nyolcvanadik évén még egyszer hajóra szállt, hazajött. Mert az édesapja mindig azt emlegette, hogy a Lukács csodát tett vele. Anélkül nem akart meghalni, hogy legalább egyszer be ne üljön az iszapfürdőbe. DARÁLVA JÓ AZ ISZAP ... Bécsből úgy ruccannak át a vendégek, mintha csak a szomszédból, a Széna térről kukkantanának be egy kis lubickolásra. Van aztán egy budai aggastyán, aki a század eleje óta látogatja a fürdőt. Törzsvendég. Nincs egyedül. Törzsvendégek nélkül nem fürdő a fürdő. A rangot elérni azonban nem is olyan egyszerű. Kitartás kell hozzá. Évek, évtizedek vonulnak el, amíg kétségtelenné válik, hogy az a kopaszodó, pocakos úr, aki egyetlen héten sem maradt el, végérvényesen a fürdőhöz tartozik. Szinte beépül a kövek, az oszlopok közé. Ennyi idő után a törzsvendég megengedheti magának, hogy a pedikűröst Ottónak, a masszőrt Józsinak nevezze. Vagyis befogadtatott, elismertetett. A Lukács híres törzsvendégeket is számon tarthat. A gőzt, az iszapot kedvelte Móricz Zsigmond, Kosztolányi Dezső. Éjszakai kiruccanások után itt keresett felfrissülést Hunyady Sándor. Évtizedekig hű látogatója volt az uszodának Kodály Zoltán. Sajnos, őket már nem fogadhatják többé. De az utóbbi években maga a fürdő is gyengélkedett, kezelésre szorult. Megsüllyedt az iszapfürdő — felváltva női és férfi napokat kellett beiktatni, mint a kisebb fürdőkben szokás. Részlet az ivócsarnokból Az öreg fürdőmester mesélte: — Amikor ide kerültem, tizenhét éves koromban, még szabadon bugyogtak fel a meleg források az iszapban ... A forró helyeken kapkodni kellett a lábat. Egyszer aztán eltűntek, megszöktek a meleg források. Akkor betonmedencéket készítettünk, s ebbe vezettük más forrásaink vizét. .. Kérdi, mi lett az iszappal? Kolopról, az iszapbányából szállítják Budára. A fürdőben darálják, felfőzik. Sokan úgy vélték, ez már nem lesz a régi, de tévedtek. Bizonyítja a rengeteg vendég! Sokszor órákat várnak, hogy sorra kerüljenek. A Lukács portréjához tartozik az is, hogy kedvét, szívességét bőséggel méri a vendégnek, de annál kíméletlenebb azokkal, akiknek kenyeret ad. A gőz, a nedvesség, a hideg és a meleg gyors váltakozása napi 14 óra alatt próbára teszi az ember szervezetét. — Reggel fél hétkor feladunk a mérlegre — ezt egy fürdőalkalmazottól hallom. — Este újra mérezkedünk. A súlykülönbség átlagban három kiló. Ennyivel vagyunk könnyebbek. ÜZENETEK Miért ragaszkodnak a Lukácshoz mégis, makacs eltökéltséggel? Ez az, amire nem lehet egy-két szóval, egy-két mondattal válaszolni. Van aki itt élte át a második világháborús budai ostromot, és amikor bombatalálat érte a fürdőt, elsőként rohant a tüzet oltani... Ez is magyarázhatja a hűséget. És még sok minden más. Az, hogy az uszodából kiröppen a fürdőmester sípszava. Hogy kendős nénikéket kell útba igazítani az öreg platánok alatt: merre találják az enyhítő iszappakolást. És hogy ott sorakoznak az épület udvar felőli falán a márványtáblák. Harminc, negyven, ötven, nyolcvan esztendő előtti dátumok. Egykori vendégek, köszvényből, csúzból kigyógyítottak, járástól elszokott újra járók üzennek. A táblákon a felirat így kezdődik: „Hálás szívvel mondok köszönetét..." (kása) Hálálkodó kőtáblák borítják a falakat 9
