Magyar Vízgazdálkodás, 1979 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1979-03-01 / 3. szám
KUBIKOSOKA múlt század közepén kezdődő ármentesítések és folyószabályozások, vasút- és közútépítések hatalmas földmunkát igényeltek. Erre leginkább a Tisza menti városok és falvak zsellérei, munkanélküli szegényparasztjai vállalkoztak. Az 1800-as évek végére kialakult a kubikos nemzedék, amely maga és családja megélhetését már többnyire a kubikolásból biztosította. Csak egy emberöltő múlt el azóta, hogy Tömörkény István így írt a munkába, hosszú és sokszor messzi útra induló csongrádi kubikosokról: „Hajnal felé a vasúti állomáson csak imitt-amott ég egy lámpa. Szénszagú csend van, a csengők zörögnek, és kint az állomás előtt, szénsalakban kubikostalicskák kerekei csiszegnek. Jön a nép az útra, mert reggel indul a vonat, amely majd viszi az egész hadat arra a Talicskakészítő szerszámok. A régi kubikosélet emlékeit őrzi a Csongrádi Múzeum vidékre, ahol a munka vár reájuk. Kászmálódnak, pakolódznak, s jó időbe kerül, amíg a talicskák tömegét a vasútra adják ..." „LÁTÁSTÓL VAKULÁSIG ...” Régen az egy faluból származó kubikosok bandába verődve szegődtek el dolgozni. A „bandagazdát" maguk közül választották, ő szegődtette el a csapatot munkára, számon tartotta a munkateljesítményt, kiosztotta a fizetést. Eleinte gyalog közlekedtek, szerszámaikat magukkal vitték, a talicskára mindent felraktak, amire hosszú hónapokig tartó „nomád" életük során szükséqük volt. Mivel többnyire lakott területektől iávol dolgoztak, lakhelyül kunyhót építetA parti sétányon tek. Nyáron körbeárkolt gallysátorban, esetleg ágakkal, földdel takart veremben aludtak. Étkezési szokásaikat is a kényszer szülte: a tartós élelmiszereket (szalonna, tarhonya, burgonya) magukkal vitték. „A talicskában van egy zacskó tarhonya, kis készségben só és paprika . . . továbbá szalonna, a pálinkás bütykös, azok tetején a gyékény meg a suba, még feljebb az ásó meg a lapát, valamint hogy a talicska nyelére van akasztva a bogrács — írja Tömörkény. — A bicska, a dohány, a pipa és a masinatartó a zsebben van. Ez ama készség, amivel a kubikosember akár több hónapos távollétre is elindul.” Munkaidejük „látástól vakulásig" tartott, csak a két világháború között tértek át a 12 órás munkaidőre. A legtöbb kubikos éveken át azon igyekezett, hogy saját házhoz jusson. Suti Pál, a többszörösen kitüntetett kubikosbrigád vezetője Az évtizedekig tartó nagyszabású földmunkák során kialakult a kubikosok egységes rétege, amelyet azonos életmód, műveltség és származás jellemzett. 1890 után a hazai munkalehetőségek csökkentek, így a kubikosok külföldre is elvetődtek munkát keresni. Mint világot látott és szervezett közösségben élő emberek, átmeneti helyzetben voltak a parasztság és a munkásság között. Bekapcsolódtak, sőt, a századfordulón alapját képezték a „Viharsarok" agrármozgalmainak. REGGEL JÖN A MIKROBUSZ... A szegedi Tisza-parton, az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság „Süli András” kubikos-brigádjának tagjaival beszélgetünk. Tél vége van, lent szélesen hömpölyögve árad a folyó, bent az olajkályhával fűtött lakókocsiban melegedünk egy kicsit. Ahogy a régi kubikoséletre terelődik a szó, a gyalogszerrel megtett hosszú utakra, a családi élet nélküli vándorlásokra, a régi kubikosok mai utódai csak mosolyognak csöndesen és legyintenek . . . — Hol van az már. . . ! Mi a munka után minden este hazamegyünk a családhoz — mondja Suti Pál brigádvezető. — Algyőiek vagyunk mind a tízen, még a munkavezetőnk Süli Ferenc is. Reggel jön a mikrobusz, két helyen is megáll a faluban, azzal jövünk be Szegedre, aztán munka után haza is visz bennünket. — Ki főz ebédet a brigádnak? Maguk szakácskodnak? Jót nevetnek. — Az is régen volt, a bogrács, meg a tarhonya ... A reggelit otthonról hozzuk, az ebédet meg az algyői vendéglőből küldik utánunk kocsival, mindig oda, ahol dolgozunk. Nemcsak nekünk, hanem az egész szakaszmérnökségnek. Jól főznek, nincs panaszunk. A vacsora meg otthon van, a családdal. — Mióta tartanak együtt? — Az idén huszonöt esztendeje. Szegről-végről rokonok is vagyunk mind a tízen; két Belovai, két Bus, két Czirok van a brigádban. Nem ment el közülük egy se, kivéve ha nyugdíjba került vagy meghalt. Személyi változás csak emiatt volt. HAZAI ÉS KÜLFÖLDI ELISMERÉS — Úgy tudom, a brigád tíz esztendeje viseli a „szocialista” címet, és a múlt évben megkapták az aranykoszorút is. Miért kapták ezt az elismerést? — A munkáért... Ha valahol gyorsan kell segíteni, árvíz van, gyenge a töltés, riasztanak bennünket. Ott voltunk például 1965-ben a Dunánál is, 30
