Vízgazdálkodás - Magyar Vízgazdálkodás, 1978 (18. évfolyam, 1-3. szám – 1-6. szám)
1978-02-01 / 1. szám
Horgászok a vízvédelemért „A víz az élet alapvető forrása.” Az idézetet nem tudjuk eleget hangoztatni, mert még ma is sok ember él az egész világon, akik a fenti igazságot nem veszik olyan komolyan, mint ahogy kellene és tovább szennyezik a vizeinket, amelyek nekünk horgászoknak is a legdrágább kincsünk. Mi horgászok, a vizek partján találjuk meg a pihenésünket, szórakozásunkat, a hétvégi pihenőnapokon az egész heti munka utáni felüdülést, hogy a következő munkanapokon a munkahelyünkön ismét friss és jó erőben dolgozhassunk, öreg napjainkban a sok évtizedes munka fáradalmainak kipihenését, elfoglaltságunkat és megnyugvásunkat. A Magyar Országos Horgász Szövetség Víz- és Környezetvédelmi Szakbizottsága tízéves múltra tekint vissza. Tíz évvel ezelőtt a MOHOSZ vezetősége határozatot hozott a szakbizottságok megalakítására és működésére. Akkor alakult meg az Ifjúsági, Halgazdálkodási és a Víz- és Környezetvédelmi Szakbizottság, a Halfogó Bizottság, stb. Minden bizonnyal érdemes a Víz- és Környezetvédelmi Szakbizottság munkáját, a vízgazdálkodással foglalkozó és a vízgazdálkodás iránt érdeklődő olvasókkal ismertetni. 1967-ben, mikor a bizottság megkezdte munkáját, sok gond és keserűség volt a horgászok osztályrésze, pusztultak halaink büntetlenül. A szennyezések által kipusztult halaink árát nem terítette meg senki, így mindig a horgászoknak kellett többet, és még többet fizetni a halasításokra, utánpótlásra. A vízvédelmi bizottság 5 fővel megkezdte a legfontosabb munkáját, a figyelőhálózat országos szintű megszervezését. Felvettük a kapcsolatot az összes vízügyi igazgatósággal és vízminőségi felügyeletekkel, amelyeket felkértünk a munkánk támogatására. Téli időszakokban a szakmai horgászelőadásokra előadókat kértünk és kaptunk minden esetben. Minden lehetőséget kihasználtunk a víz- és környezetvédelem érdekében, de nagyon vigyázni kellett arra is, hogy a horgászok figyelőhálózata olyan bejelentéseket tegyen, melyek megalapozottak, nehogy felesleges munkát adjanak a hatósági szerveknek. Víz- és környezetvédelmi munkánkhoz a kapcsolatokat széles körben fejlesztettük, így az OVH-val és annak szerveivel, főleg a vízminőségfelügyeleti osztályokkal. Nagyon sok és értékes segítséget kaptunk és ma is kapunk, amiért itt mondok köszönetét e szervek dolgozóinak a magam és 170 000 horgásztársam nevében. 1970-ben a MOHOSZ Víz- és Környezetvédelmi Szakbizottság szerkesztett egy kis zsebfüzetet („kis okos”-t), amely tartalmazta azt, hogy mit kell tennie a horgásznak, ha vízszennyezést észlel. Tartalmazta az ide vonatkozó jogszabályokat is. A zsebfüzetet 1000 példányban kinyomtattuk és az egyesületek, a figyelőhálózat aktívái megkapták. A vízügyi hatóságok már akkor is büntették a vízszennyezőket, de attól a halpusztulás nem —i vagy csak alig — csökkent. A figyelőhálózat megszervezése, oktatása azt eredményezte, hogy vízszennyezés és halpusztulás esetén szabályos helyszínelés és vízmintavétel történt, a kárbecslési jegyzőkönyvet megkapta a MOHOSZ jogtanácsosa és polgári pert indított a vízszennyező ellen. Ha a kár jelentés megalapozott volt, a bíróság megítélte legalább az elpusztult halak árát, amely összeg csak halasításra volt fordítható. A MOHOSZ az elmúlt tíz év átlagában évente 500 000 Ft bevételt kapott halasításra a vízszenynyezőktől, ami a halpusztulásokat, károkat csak kismértékben fedezte. Tíz évvel ezelőtt 60—70 ezer horgász volt az országban, és 10—11 ezer hektárnyi vízterület volt horgászkezelésben. Ma 170 000 fő körüli horgász van, közel 20 000 hektár vízterülettel, amelyen a horgászoknak éberen őrködni kell a víz tisztasága felett, de a tapasztalat azt mutatja, hogy éberen és önzetlenül őrködnek a halászok által kezelt vizeken is. A MOHOSZ területi középszervei, a megyei intéző bizottságok. Hozzájuk tartoznak a megyében működő horgászegyesületek. Jelenleg az országban 530 egyesület van. A MOHOSZ Víz- és Környezetvédelmi Szakbizottsága, az ország különböző részeiről, 9 tagú, mind kiváló, jó szakemberek, akik horgászok vagy nem horgászok (ilyen is van), de mind társadalmi munkában, becsülettel végzik a feladatokat. A szakbizottsághoz tartoznak a területi szervek víz- és környezetvédelmi felelősei. Ök szervezik meg az egyesületi figyelőhálózatot, gondoskodnak a továbbképzésről, oktatásukról. Ma már a szervezett figyelőhálózat több száz horgászból áll. Sok vízfolyásunkon vannak még megtűrt szenynyezők, hiszen népgazdaságunk teherbíró képessége véges, sok olyan üzem működik még, amely nem rendelkezik megfelelő szennyvízderítővel és inkább fizeti a szennyvízbírságot, minthogy nagy költséggel derítőt építsen. A horgászok megértik a nehézségeket, de az olyan vízszennyezéssel nem értenek egyet, amely felelőtlenségből vagy rosszakaratból történik. Sok vízszennyezést lehetne felsorolni, amelyek nagy kárt okoztak társadalmunknak, népgazdaságunknak és a horgászoknak, de a bűnös vagy bűnösök nem kapják meg a megérdemelt büntetésüket. A jövőben szigorúbb büntetéseket kell alkalmazni a vízszennyezőkkel szemben. (A Szovjetunióban például súlyos vízszennyezés esetén börtönbüntetést is alkalmaznak a bíróságok.) A szabálysértési bírság is büntetés, de a kárt szenvedettek és az egész társadalom ér-39
