Vízgazdálkodás - Magyar Vízgazdálkodás, 1978 (18. évfolyam, 1-3. szám – 1-6. szám)
1978-12-01 / 6. szám
kölcsönhatásának, amelyet talaj, víz, tápanyag és só ökológia és ökonómia összefüggésében kell vizsgálni, hiszen a természeti környezetvédelem és a szabályozott gazdasági tevékenység szoros kölcsönhatásban van, egymást nem zárja ki, hanem segíti. A mezőgazdaság vízgazdálkodási célja a jövőben is változatlanul a mezőgazdasági termelés hatékonyságának és biztonságának növelése, de környezetkímélő gazdálkodással. Utóbbi sem fölé-, sem alárendeltségű nem lehet, mert a környezet minőségének megóvása — ahol lehet fejlesztése is — össztársadalmi célkitűzésünk. A környezetkímélő gazdálkodás nem téveszthető össze a termelési módok, technológiák korlátozásával, de egyfajta ökológus szemléletű mezőgazdasági és vízgazdálkodási tevékenységet, összehangoltságot indokol. KÖRNYEZETKÍMÉLŐ gazdálkodás A mezőgazdaság az utóbbi két évtizedben elismerésre méltó eredményeket ért el. Főbb terményeiben eredményeit 1950 óta megkétszerezte. Búzából 14,6 q-ról 42,6 q-ra, kukoricából 20,5 q-ról 46,8 q-ra növelte hektáronkénti termésátlagát. Vágóállat tenyésztését ez idő alatt évi 840 ezer tonnáról 1,9 millió tonnára növelte. Mindezt úgy érte el, hogy 650 ezer embert szabadított fel a mezőgazdasági munkából. Az utóbbi társadalmi és politikai hatásán túl figyelembe veendő a mezőgazdasági vízgazdálkodás fejlesztésénél, mert itt is csökkenő munkaerővel számolhatunk. Közismert viszont egyes terményeknél a változó hozamokból adódó gond, amelynek oka a kedvezőtlen időjárás, egyenetlen eloszlású csapadék és egyéb éghajlati tényezők. Mivel a fogyasztás (belföldi és külföldi) évről évre közel egyenletesen emelkedő, ezért fokozottabb a jelentősége az egyenletesen biztonságos nagyhozamoknak. Ezért hangsúlyozza a KB határozata, hogy „a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban egyaránt növekszik a víz szerepe". Ezért nem maradhatunk meg a túlzottan csapadékos időszakok (évek) vízkárelhárításánál, hanem folyamatosan minden évben elő kell segíteni a természetes csapadék hasznosulását, vízkészleteink okszerű felhasználását, a vizháztartási viszonyok javitását. A hasznosítható vízkészletek növelése érdekében kell a területet felkészíteni a csapadék befogadására, tárolására, a lefolyás szabályozására. A termelési rendszerek olyan szemléletű csapadékgazdálkodást, természetes vízháztartás szabályozást igényelnek, amelyben a vízügyi műszaki és agrotechnikai feladatok azonos súlyúak, mert a technológiai fegyelem betartásának rendje a termelés hatékonyságában mind fontosabb tényezőjévé válik (időben való vetés, növényápolás, betakarítás stb.). Szorgalmazni kell a helyi víztározók és a nagyobb térséget átfogó vízgazdálkodási rendszerek építését, egyszóval a korábbi elkülönült mezőgazdasági és vízgazdálkodási fejlesztés helyett egy olyan vízgyűjtőfejlesztésre kell törekedni, amely nemcsak az egyes szakágazati igényeket elégíti ki, hanem következetesebben igazodik a természeti adottságokhoz, tudatos vízgyüjtőfejlesztésre törekszik, növeli a talaj termelési potenciálját. Komplexebb és eredményesebb lesz törekvésünk, ha vízháztartási viszonyainak javítását a vízügyi műszaki tevékenység mellett kiegészítjük a talajművelésben és növényvédelemben rejlő lehetőségekkel, továbbá a helyi adottságokhoz igazodó növénykultúrák és fajták alkalmazásával. így összességében már többre, a termőhelyi feltételek javítására törekszünk. Ez viszont még összehangoltabb mezőgazdasági és vízgazdálkodási tevékenységet igényel. Közös feladatunk tehát a mezőgazdaság teljes keresztmetszetére (egész területére) kiható olyan termőhelyi és környezeti feltételek megteremtése, szinten tartása, növelése, javítása, amelyben a tudomány, technika, ökológia, ökonómia egységesen szolgálják a társadalmi fejlődést. MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI VÍZGAZDÁLKODÁS A célkitűzésből kiindulva a mezőgazdaságnak a vízgazdálkodással kapcsolatos főbb tevékenységi körei: 1. a növénytermelés (beleértve a kertészetet, rét-legelő gazdálkodást és a nádasok hasznosítását is), 2. az állattenyésztés: szarvasmarha, ló, sertés, juh, kisállat (baromfi, nyúl), halászat, 3. erdőgazdálkodás és elsődleges faipar (beleértve a vadgazdálkodást és természetvédelmet is), 4. az élelmiszeripar (az előfeldolgozás is, amely a mezőgazdasági üzemekben történik), 5. az ipari jellegű melléküzemági tevékenység (szervizek, műhelyek stb.). A mezőgazdaság e sokrétű tevékenységét a vízgazdálkodás — szakágazati szempontból — az alábbi csoportosítás szerint segíti: 1. a növénytermelést segítő vízgazdálkodás, 2. az állattenyésztés vízellátása, szén nyvízel helyezése, 3. halászati vízgazdálkodás, 4. erdészeti vízgazdálkodás, 5. a természetvédelmi vízigények kielégítése, 6. ipari jellegű vízgazdálkodás (élelmiszerfeldolgozás, szamüet vízellátása és szennyvízelvezetése, tisztítása), 7. mezőgazdasági települések vízellátása, csatornázása, szennyvízkezelése. Az 1—5. alatti vízgazdálkodási feladatokat gyűjtőfogalommal nevezhetjük mezőgazdasági vízgazdálkodásnak, míg a 6. alatti az ipari vízgazdálkodás, a 7. alatti pedig a kommunális vízgazdálkodás fogalomkörébe tartozik. A vízügyi feladatok ágazati csoportosításából is kitűnik, hogy egymástól eltérő jellegű, esetenként speciális vízügyi és agrotechnikai együttes beavatkozásokról van szó. Dr. Papp Ferenc (folytatjuk) Magyar—jugoszláv vízügyi tárgyalások Magyar vízügyi küldöttség tartózkodott Jugoszláviában november 13—17. között dr. Gergely István államtitkár vezetésével, Milovan Zidarnak, a Szövetségi Mezőgazdasági Bizottság elnökének meghívására. A tárgyalások során áttekintették a kétoldalú vízgazdálkodási és vízminőségvédelmi együttműködés időszerű kérdéseit, tárgyaltak a Duna, a Tisza, a Dráva árvízvédelméről, szabályozásáról, a vízügyi tudományos együttműködésről. Dr. Gergely István államtitkár megbeszélést folytatott Nikola Kmeziccsel a Vajdasági Tartományi Végrehajtó Tanács elnökével is, a vízügyi együttműködés időszerű kérdéseiről, a közös vízgyűjtő területek vízgazdálkodásának fejlesztéséről. A magyar vízügyi vezetőt fogadta Branislav Ikomics, a Szövetségi Végrehajtó Tanács alelnöke is. Budapesten tanácskozott az Intervodoocsisztka Az Intervodoocsisztka a szocialista országok vízkezelő és szennyvíztisztító berendezéseinek gyártását öszszehangoló nemzetközi gazdálkodó társulás tanácsa Budapesten, november 14—17 között tartotta második ülését. A társulás feladata, hogy a KGST komplex programja keretében a tagországok vízkezelő és szennyvíztisztító berendezéseit fejlessze, egységesítse és gyártását szakosítsa. Az ülésen a társulás tagjai — Bulgária, NDK, Magyarország, Lengyelország Románia, Szovjetunió, Csehszlovákia — szennyvíztisztító berendezéseket gyártó és tervező vállalatai és kutatóintézetei vettek részt. A szovjet küldöttséget Alekszej Szemjonovics Batrakov, a Szovjetunió Meliorációs és Vízgazdálkodási miniszterhelyettese vezette. Az ülésen megjelent a KGST titkárság képviselője is. Hazánkat a Vízgépészeti Vállalat képviselte. A tanácskozáson áttekintették a legutóbbi szófiai ülés óta végzett munkát és különös figyelmet fordítottak azokra a kérdésekre, amelyek a KGST irányító szerveinek döntéséből következnek és a társulás ez évi munkaterveinek témáival, az együttműködéssel függnek össze. Az Intervodoocsisztka 1979—80-as munkatervét, a szakosított munkacsoportok programját is jóváhagyták a tanácskozáson és aláírták a társulás és a KGST közötti kapcsolatokat szabályozó jegyzőkönyvet. 9
