Vízgazdálkodás - Magyar Vízgazdálkodás, 1978 (18. évfolyam, 1-3. szám – 1-6. szám)
1978-09-01 / 3. szám
Belvízkárok és jogi minősítésük A közelmúlt néhány esztendejében Alföldünk számos pontján keletkeztek jelentősebb mezőgazdasági belvízkárok és több esetben került sor peres eljárásra a kárt szenvedett mezőgazdasági üzemek, valamint a vízügyi igazgatóságok között. Az ezzel kapcsolatos tapasztalatokat és tanulságokat szándékozunk összefoglalni az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság gyakorlatában kialakult esetek tanulmányozása nyomán. A vízrendezés vizsgálatánál az első jelentős kérdés: sík-, domb-, vagy hegyvidéki vízgyűjtő területtel van-e dolgunk. A síkvidéki vízgyűjtő területeknél a mezőgazdasági vízrendezést döntően az határozza meg, hogy a lejtő mind a terepen, mind a vízfolyások vagy belvízcsatornák medrében kicsiny, a vizek lefolyása természetes módon hátráltatott, s ugyanakkor a talajvíz felszíne leginkább a terep felszínéhez közel helyezkedik el. Dombvidéki vízgyűjtő területeken a víz összegyülekezése és lefolyása ezzel szemben gyors, emiatt eróziós károk léphetnek fel. Dombvidéken a talajvíz rendszerint mélyen van. Hegyvidéken az összegyülekezés és a lefolyás igen gyors lehet, az eróziós folyamatok is jelentősek és fontosságuk lehet a hegység belsejében lezajló vízmozgási folyamatoknak is (karsztvízmozgás, forrástevékenység stb.). (Salamin Pál: Vízrendezések.) Hazánkban a belvízi folyamatoknál kiemelkedő jelentősége a síkvidéki folyamatoknak van. A síkvidéki vízgyűjtő * területeken a vízrendezések elsőrendű célja a felszíni lefolyás és a felszíni víztározódás összefüggő folyamatainak a megoldása a mezőgazdaság és egyéb népgazdasági ágak érdekében. Ehhez csatlakozik a talajban és a talajvízben lejátszódó vízmozgási folyamatok befolyásolásának kérdése." A felszíni vizek elvezetésének és távozásának feladata az üzemi határokon túl a vízügyi szolgálaté, a talajban levő vizek elvezetése és tározása, továbbá a felszíni vizek üzemen belüli rendezése az illetékes mezőgazdasági üzem feladata. A mezőgazdaság által alkalmazott eljárások a vízrendezés módjára, sőt eredményességére is lényeges befolyást gyakorolnak. Ilyen, vízrendezésre is nagy hatású mezőgazdasági beavatkozások főként a következők: — a területrendezés és a táblásítás, — a művelési ágak változtatása, különösen akkor, ha eddig nem művelt területeket művelésbe vonnak, — a növénytermesztés, a szőlő- és gyümölcstelepítés, — az öntözéses gazdálkodás, — a talajművelés és a talajjavítás, — a hó visszafogása, — az erdészeti feladatok megoldása, — az erő- és munkagépek megválasztása, ill. változtatása. A vízrendezés újabb keletű és egyben az eddigieknél is nagyobb jelentőségű gondjait éppen a mezőgazdaságban a legújabb időkben eszközölt lényeges és fontos beavatkozások idézték elő. A belvízkárok elsődleges és közvetlen oka az érintett területre hulló csapadék. Ennek nagy mennyisége, nagy hevessége, vagy kedvezőtlen eloszlása — ezek közül egyszerre esetleg több is — a belvízkárok fő fokozója. Keletkezhetnek még belvízkárok a terep színéig emelkedő talajvízből, néha források vizéből, gyakrabban az árvédelmi töltések mentén fakadó vizekből, olykor gátszakadásos árvizekből és egyéb eredetű vizekből is. Végső soron azonban ezek a hatások is a csapadékhullásra vezethetők vissza. Nyilvánvaló, hogy a belvizek mindenkori mennyiségére még sok további körülmény is hatással van, például a téli hőmérséklet, főként a fagyos és olvadásos ciklusok alakulása, a talajvízszín és a talaj benedvesedésének mindenkori előzetes helyzete, a talaj állapota, különös tekintettel a talajművelés adott időszaki helyzetére, a vízvezető csatornák állapota és vízzel való teltségének helyzete, a műszaki létesítmények helyes működése, sőt az öntözés is. Mindez azonban sohasem homályosíthatja el azt, hogy belvizek, következésképp vízkárok is mindig a csapadékosság rendkívüli mértéke esetén várhatók. Alföldi vízgyűjtőinken nem mindegy az, hogy a belvizet kiváltó csapadék melyik időszakban és milyen formában esik. Az őszi és a téli csapadékok rendszerint közvetve hatnak és inkább előkészítik a tél végi és a tavasz eleji belvizeket. A hazai felszíni vizek keletkezésénél a tél végi és a tavasz elejei olvadásokból és esőzésekből származó vizek igen jelentősek. Rendszerint ezek az okai a nagy területekre kiterjedő síkvidéki belvízkároknak. Az elmúlt száz évben 1887, 1940 és 1942, valamint 1966 elején a tél végi és a tavaszi vizek okozták az országosan is nyilvántartott legnagyobb belvízi elöntéseket Alföldünkön. Belvízcsatorna-hálózatunk a tél végi-tavaszi belvizek ellen igyekszik oltalmat nyújtani. Jelenlegi kiépítettsége mellett 21 nap alatt képes biztositani országos átlagban az összegyülekezett felszíni vizek elvezetését. A tavaszi és nyári csapadékok általában kevéssé veszélyesek, ám viszonylag kis területeken olykor igen szélsőséges belvízi helyzeteket és terméskárokat okozhatnak. Aratás előtt az ilyen csapadékok katasztrofálisak is lehetnek. így volt Csongrád megyében 1975-ben, amikor június végén és július elején egy-egy zártabb öblözetre egy-két nap alatt 140—150 mm eső is lehullott és a még lábon álló, aratás előtti gabonákban kereken egymilliárd forint terméskár keletkezett a megyében. Nagy terméskárok idején a mezőgazdasági üzemek rendszerint értetlenül állanak az őket ért nagy veszteségek Kétfázisúvá vált mezőgazdasági talaj, a felszíni elöntések kialakulásakor * A síkvidéki vízrendezésnek — az egyes népgazdasági ágak közül — legjelentősebb kapcsolata a mezőgazdasággal van. 18
